Index Vakbarát Hírportál

Pont került a nagy balatoni vita végére, befutottak a mindent eldöntő számok

2023. október 4., szerda 10:40

Nyáron egymást érték a Balaton válságáról szóló híresztelések, azonban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke már akkor figyelmeztetett, hogy korai még következtetéseket levonni, ugyanis a legpontosabb eredményt a szezon végén lehet kihirdetni. Szerda reggel befutottak a nyári szezon számai, amit Guller Zoltán, az MTÜ elnöke, Kincses Áron, a KSH első embere és Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke ismertetett. A Balaton számai mellett a turizmus országos helyzetéről is képet kaptunk.

„Nem találkozik a valósággal a szörnyűnek lefestett balatoni turisztikai kép” – jelezte korábban az Indexnek adott interjúban Guller Zoltán. Az MTÜ elnöke arra is rávilágított, hogy számos pletyka és álhír záporozott a balatoni turizmusról, amit szerinte a média egy része megragadott, és tovább is fújta. Ilyen téves híresztelésnek bizonyult, amikor Flesch Tamás, az MSZÉSZ elnöke a nyári szezon elején belengette, hogy harminc-negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban.

Guller Zoltán akkor lapunknak rámutatott, hogy a kijelentés pillanatában a Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda volt a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt, és akkor még nem beszéltünk arról a 13 ezer kisebb magán- és egyéb szálláshelyről a maga 22 ezer szobájával, amire a szövetségnek semmi rálátása sincs. Ezzel szemben a Magyar Turisztikai Ügynökség az NTAK-rendszerrel minden szálláshely-szolgáltatásra rálát, hiszen ma már minden szálláshelyen kell valamilyen szálláskezelő szoftvert használni, ahol a szállásadók adminisztrálják a foglalásokat. Ezekből a szoftverekből automatikusan mennek a megfelelő adatok az online statisztikai rendszerbe, és az MTÜ szakértői valós időben követhetik nyomon a hazai turizmus teljesítményét.

Jelenleg 45 ezer szálláshelyről kapunk adatokat az NTAK-ba, pontosan tudjuk, hogy hova milyen nemzetiségű vendégek érkeznek, és hány napot töltenek el, mennyit költenek

– mondta a lapunknak adott interjúban az MTÜ elnöke, hozzátéve, hogy mindezt a szálláshelyek adataiból, Google-keresésekből, mobilcella-, illetve bankkártyaadatokból nyeri ki az ügynökség anonim módon. Az ügynökség elnöke akkor kikötötte, hogy bár az álhírek cáfolására ismertették a számokat, de a legpontosabb diagnózist a turizmusról csak a szezon végén lehet mondani. Szerda reggel pedig befutottak a turizmus legfrissebb számai, így pletykáknak már nincs helye.

Rekordok dőltek

„Nagyszerű nyári hónapokon vagyunk túl, és nagyszerű további szezonra számítunk” – kezdte előadását Guller Zoltán. Az MTÜ elnöke újfent rávilágított, hogy rengeteg álhír és pletyka kelt szárnyra a hazai turizmusról főleg a nyári szezon hónapjaiban, amely szerinte érthető, hiszen ekkora realizálódik a bevételek nagy része. Az ügynökség elnöke szerint azonban a szezon közepén nem szabad következtetéseket levonni, hiszen a szezon végi számok a legpontosabbak. Rávilágított, hogy a korábbi híresztelésekkel szemben nem történt visszaesés a Balatonnál, sőt a hazai turizmusban rekordok is dőltek.

Több mint 6 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre a három nyári hónapban, ami 1 százalékkal haladja meg a tavalyi főszezon eredményét, a 2019-es évi adatot pedig 6,3 százalékkal múlja felül

 – ismertette az NTAK számait Guller Zoltán, aki szerint rekordévet zárhat a hazai turizmus, bár visszahúzza a teljesítményt az orosz–ukrán háború, és ennek nyomán az ukrán és orosz turisták hiánya, illetve az időjárás is nagyban befolyásolja a turisztikai számokat. 

Külföldről 2022-höz képest közel 15 százalékkal több, 2,6 millió turista érkezett, még annál is többen, mint a 2019-es főszezonban. A legerősebb nyári hónapban, augusztusban a kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken 6,7 millió vendégéjszaka realizálódott, ami szintén meghaladja a tavalyi adatokat. A főszezon egészében a szállodák pedig országszerte 6 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly, és még a Balatonnál is 5 százalékkal többet, mint 2022 nyarán – hangzott el a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közös nyárértékelő sajtótájékoztatóján.

A hazai turizmus több mint 17 millió nyári vendégéjszakával elérte a 2022 nyarán mért értéket, a 2019-es rekordév eredményét pedig közel 3 százalékkal sikerült felülmúlni

– értékelte a szezont Guller Zoltán. Az MTÜ elnöke hozzátette, hogy az európai trendekkel összhangban Magyarországon is hatalmasat erősödött a beutazóforgalom nyáron. A június–augusztusban érkezett 2,6 millió külföldi turista 7,2 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban, ami a tavalyi évi adatokat több mint 12 százalékkal haladta meg.

Nem érdemes a szezon közepén véleményt nyilvánítani

A nyári szezon alatt véleményt és ezzel téves számokat közlő Flesch Tamás úgy reagált, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) csak a szektor egy részére lát rá, abból is inkább a szállodákra. Elmondta, hogy az Indexnek a szezon elején közölt számok egy pillanatfelvétel volt, és azért festhetett olyan negatív képet, mivel szerinte „lassan indult be a szezon”. 

Az adatok korrelálnak a mi számainkkal, a 2019-cel való összehasonlítás nagyon korrekt

– reagált az MTÜ által ismertetett számokra Flesch Tamás, aki szerint egyre többen szeretik és fedezik fel a Balatont, belföldiek és külföldiek egyaránt.

A sajtóeseményen felfedték, hogy a nyári főszezonban a turisztikai forgalom háromnegyedéből vidéki szálláshelyek részesültek, a mintegy 13 millió vendégéjszaka közel 42 százalékát pedig a Balatonnál regisztrálták.

Mintegy 16 százalékkal több magyar vendég érkezett a magyar tengerhez, mint 2019-ben.

A balatoni szálláshelyek 408 ezer külföldi vendéget is fogadtak, ez 4 százalékkal több 2022-höz képest, és 13 százalékkal haladja meg a 2019-es számokat.

Flesch Tamás a szállodaiparról elmondta, hogy „nagyon eredményes szezont zárt”, amelyben nagy szerepe volt az olyan nagyszabású eseményeknek, mint az atlétikai világbajnokság. A szakember cáfolta azokat az állításokat, melyek szerint túl drágák lennének a szálláshelyek, szerinte nemzetközi összevetésben ár-érték arányban nagyon kedvező a hazai felhozatal. A szövetség elnöke ismertette, hogy összességében ezen a nyáron is elég magas, 7 milliós vendégéjszaka-forgalmat bonyolítottak a magyarországi szállodák, ami közel azonosan alakult a tavalyi főszezon eredményéhez.

A világ minden tájáról jönnek Magyarországra

3,6 millió belföldi vendég 9,9 millió éjszakát töltött el itthon, a 2019-es rekordév eredményeit a belföldi vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig több mint 6 százalékkal múlta felül. Az idei nyári eredmény valamelyest elmaradt a 2022-es főszezoni adatoktól, ám ez annak is köszönhető, hogy a járvány után először idén már a magyarok is többen nyaraltak külföldön – ismertették a sajtóesemény résztvevői.

Kincses Áron, a KSH elnöke ismertette, hogy a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2023 augusztusában 6,7 millió volt, ami 0,8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6 százalékkal csökkent, a külföldivendég-éjszakáké 11 százalékkal emelkedett.

A 2023. augusztusi atlétikai világbajnokság jelentősen fellendítette a budapesti turisztikai forgalmat: az Ausztráliából és Óceániából érkező külföldivendég-éjszakák száma több mint 120 százalékkal, az Afrikából, valamint Ázsiából jövőké pedig közel 60, illetve 50 százalékkal emelkedett a fővárosban 2022 augusztusához képest

– mutatott rá a statisztikai hivatal elnöke, megjegyezve, hogy a belföldi vendégéjszakák tekintetében a Balaton térsége volt, míg a külföldi vendégéjszakák esetén pedig a Balaton térsége és a főváros volt a legnépszerűbb 2023 augusztusában.

Budapest is kivette a részét a rekordból

Budapesten idén június és augusztus között közel 4 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták a fővárosi szálláshelyeken, ez több mint 13 százalékkal felülmúlja a 2022-es nyári adatot, és 99 százalékra megközelíti a 2019-es rekordév szintjét – jelezték a sajtóeseményen.

Az erős nyári eredmények mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatainak köszönhetően mi már látjuk a szeptemberi számokat is, a vendégéjszaka-forgalom január–szeptemberben már közel 33 millió volt. Ez országosan 1,2 százalékkal múlja felül a 2022-es értéket, és mindössze hajszálnyival kevesebb, mint 2019-ben

– fogalmazott Guller Zoltán, kiemelve, hogy infláció felett, 31 százalékkal növekedtek a szálláshelyi bevételek is. Hozzátette, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján különösen a főváros vette ki a részét a növekedésből, ahol a turisták 13,2 százalékkal több éjszakát töltöttek, mint egy évvel ezelőtt január–szeptember között. Az első kilenc hónapban eltöltött 22,6 millió vidéki vendégéjszaka már beérte a 2019-es rekordévit, a belföldi forgalom pedig 1,2 százalékkal meg is haladta azt. A Balatont pedig idén 12 százalékkal több hazai turista választotta, mint a járvány előtti utolsó évben, a külföldi vendégek száma pedig mind 2022-höz (10,6 százalék), mind 2019-hez (7,5 százalék) képest jelentősen bővült.

Az NTAK-ban az év hátralévő részére látható előfoglalások is biztatóak. A szeptemberi 3,4 millió vendégéjszakát követően októberre 3, novemberre pedig 2,4 millió vendégéjszakát prognosztizál az MTÜ. Ez októberben közel másfél, november–decemberre pedig 3 százalékos növekedést vetít elő, ami biztató kilátásokat jelent az év egészére is.

(Borítókép: Magyar Turisztikai Ügynökség a 2023-as nyári turisztikai szezont értékelő sajtótájékoztatóján Budapesten 2023. október 4-én. Fotó:  Soós Lajos / MTI )

Rovatok