Index Vakbarát Hírportál

Még hogy összeszerelő üzem, a legkomolyabb fejlesztések zajlanak nálunk és a cseheknél

2023. október 6., péntek 10:19

Az autóipar egyik fellegváraként emelkedik ki Közép-Európa szívében Csehországot, ahol hangos dobogással zajlik a zöldipari forradalom. Egy élhető bolygót álmodtak meg az ország mérnökei, a nemes ügy zászlóvivői között találjuk a Bosch csoportot. A cég Ceske Budejovice-i fejlesztési központjában bemutatták a zöldhidrogént előállító rendszert, amely nélkül elképzelhetetlen egy fenntartható jövő a cseh mérnökök szerint. Az Index testközelből vehette szemügyre, hogyan lesz a vízből az új idők járműveit hajtó üzemanyag.

A Bosch, akárcsak egy mérnök, a világ problémáira keres megoldást. Egyre égetőbb kihívás a klímaváltozás, korábban már a Magyar Nemzeti Bank is rávilágított, hogy pár fokos melegedés is hatalmas károkat okozhat a gazdaságban, ennek nyomán pedig a jóllétet is visszaveti.

A Bosch víziója szerint a fenntartható jövő elképzelhetetlen az olyan új technológiák nélkül, mint a zöldhidrogén, amellyel például a különböző járművek karbonlábnyoma jelentősen csökkenthető.

Németországon kívül a csehországi České Budějovice városában felállított kutatás-fejlesztési központban emelik a következő szintre a zöldhidrogén előállítását, amely során a vizet ultratisztára szűrik, elektrolizálják és járműveket hajtó üzemanyagot készítenek belőle. 

Különleges vízzel mossák tisztára a bolygót

A zöldhidrogén képzéséhez szükséges ultratiszta víz iránti igény óriási. Ahogy a világ azon fáradozik, hogy elérje a párizsi klímacélokat, a Bosch becslése szerint 2050-től az elektrolízishez használt víz éves igénye nagyobbra hízik, mint a németországi Starnbergi-tó térfogata. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2022-ben azt jósolta, hogy 2050-re a globális hidrogénpiac megugorhat, és elérheti a 600-650 millió tonnát, ami a globális energiaszükséglet több mint 20 százalékát fedezheti. 

A jövőben a hidrogént olyan területeken fogják előállítani, ahol erős szél vagy bőséges napsütés van – például Afrikában, Dél-Amerikában vagy Észak-Európában

– mondta Wolfgang Schleifenbaum, a Bosch Manufacturing Solutions hidrogén üzletágának vezetője az Indexnek, amikor testközelből mutatta be lapunknak az új rendszert a cseh központban. Hozzátette, hogy a tengeri vagy sivatagi helyszínek különleges kihívásokat jelentenek: a technikai létesítményektől való jelentős távolság, a magas só- vagy ásványianyag-tartalmú víz megnehezíti a vízkezelést. Ennek következtében a speciális berendezések iránti kereslet nagy, a Bosch várakozásai szerint 2035-től kezdődően világszerte évente mintegy 500 darab speciális vízkezelő rendszerre lesz szükség.

Az ultratiszta víz egyébként iható, pár pohárnyi mennyiségtől még nem lesz bajunk, de nagy mennyiségben nem ajánlott a fogyasztása, mivel kivonja az ásványi anyagokat a szervezetből, például a vasat a vérből. Viszont ha az ásványi anyagokat visszatápláljuk a vízbe, akkor ezt a hatást kiküszöbölhetjük 

– válaszolta az Index kérdésére Schleifenbaum, aki szerint a Bosch technológiái segítenek az értékes ivóvízkészletek megőrzésében is. „Azokon a területeken, ahol kevés az ivóvíz, technológiánkkal hozzájárulhatunk az ellátás javításához” – nyilatkozta az Indexnek az üzletági vezető. A Bosch rendszere különösen hatékony, mivel a piacon elterjedt megoldásokhoz képest akár egyharmadával csökkenti az elektrolízishez használt víz képzéséhez szükséges tápvíz mennyiségét.

Nem csak Németországban zajlik a fejlesztés

Sokszor kritikaként fogalmazódik meg, hogy a nyugati multik az anyaországban tartják a magasan képzett, nagy fizetést adó munkákat, és tőlük keletebbre viszik az olcsó munkaerőt igénylő összeszerelő jellegű munkafolyamatokat. „Más cégek nevében nem tudok nyilatkozni, de a Boschról elmondhatom, hogy az egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja Csehországban van. Összesen több mint 900 mérnök dolgozik itt, akik magas hozzáadott értékű munkát végeznek” – mondta az Indexnek Alan Celic, a csehországi Fejlesztési és Technológiai Központ Powertrain Engineering alelnöke. 

A Bosch csoport tehát nem csak egy vezető technológiai vállalat a régióban, hanem aktív szereplője és támogatója a helyi iparnak és gazdaságnak

– világított rá a cég szakembere, kiemelve, hogy a Bosch folyamatos innovációval és fejlesztéssel járul hozzá Csehország és más nemzetek autóipari és technológiai sikeréhez. Korábban az Index tudósított a „BoschxRichter Innovátorok Napja” eseményről. Szászi István, aki a magyar és az Adria régió Bosch csoportjának vezetője, elmondta, hogy Magyarországon is nagyszabású fejlesztések zajlanak, például a mesterséges intelligencia területén. Ismert, hogy a cég számos magyar egyetemmel együtt feszegeti az innováció határait, így a magyar gazdaság fejlesztéséhez, sikerességéhez is hozzájárul.

Ipari csoda Csehországban

A Robert Bosch České Budějovice vállalat részeként működő központ az elmúlt 30 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül. Kezdetben kizárólag az autóipari alkatrészek gyártásával foglalkoztak, mára azonban 900-nál is több mérnök dolgozik itt a kutatás-fejlesztés területén. A gyártási know-how mellett kiemelkedő tudással rendelkeznek a fejlesztés, prototípus-készítés, validálás, digitalizáció és IT területén is.

A cseh gazdaság motorját pörgetik

A Bosch csoport hosszú és gazdag történelemmel rendelkezik Csehországban. Az első fióktelepét még a volt Csehszlovákiában alapították 1920-ban. Bár a második világháború után megszakadt a cég tevékenysége az országban, 1992-ben Prágában újra megkezdte működését. Ma a Bosch minden üzletágával jelen van Csehországban: a mobilitási megoldásoktól kezdve az ipari technológián és a fogyasztási cikkeken át az energia- és épülettechnológiáig.

A cég több jogi entitással rendelkezik Csehországban, amelyek között négy gyártóüzem, egy szolgáltatóközpont, egy logisztikai raktár és egy értékesítési raktár található. Ezek a létesítmények Prágában, České Budějovicében, Jihlavában, Brnóban, Bor u Tachovában, Krnovban, Mikulovban és Ostravában helyezkednek el.

Csehország az Európai Unió harmadik legnagyobb autógyártója, ha egy főre vetítjük, akkor pedig világviszonylatban a második helyet foglalja el. A munkanélküliségi ráta nálunk a legalacsonyabb az egész unióban 

– ismertette Milan Slachta. A Bosch csoport csehországi és szlovákiai vezetője szerint ebben a sikerben kiemelkedő szerepe van a Bosch csoportnak, ugyanis jelentős foglalkoztatók, csak Csehországban 8000 embernek adnak munkát. Az értékesítési bevételeik pedig évről évre gyarapodnak, csak tavalyhoz képest 16 százalékos növekedést értek el. A központ kiváló laboratóriumokkal rendelkezik, ahol a mesterséges intelligencia segítségével végeznek teszteket, méréseket és prototípus-készítést. A digitális gyártás előnyeit kihasználva a központ közvetlen kapcsolatban áll a tömeggyártással, így a kutatás és fejlesztés eredményei gyorsan átültethetők a gyakorlatba.

A Bosch csoport tehát nem csak egy vállalat, amely hosszú ideje jelen van Csehországban, hanem egy innovatív technológiai óriás, amely folyamatosan formálja és alakítja a jövőt, miközben hű marad az „Invented for life”, vagyis a jóllétet elősegítő találmányok elvéhez.

(Borítókép: Bosch)

Rovatok