Index Vakbarát Hírportál

A forintnak jó napja van, keményen ütik a dollárt

2023. november 2., csütörtök 13:56

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán nem változtatott a kamatokon, az irányadó sáv továbbra is 5,25–5,5 százalék. Az amerikai részvényindexeket ugyan segítették Jerome Powell amerikai jegybankelnök semleges üzenetei, azonban a dollár jelentősen gyengült. Csütörtök reggel nem sokkal a 384-es szint alatt kezdett a forint az euróval szemben, azonban az amerikai fizetőeszköz gyengülésével párhuzamosan erőre kapott a magyar deviza, a 382-es szint közelébe menetelt kora délután.

Lapunknak korábban több elemző is jelezte, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntése és az azt követő jegybankelnöki beszéd erősen hathat a devizapiacokra.

Szerdán iránymutatást kaptak a befektetők: az Egyesült Államok gazdasági növekedésének üteme megfelelő, ahogy a munkaerőpiac és a bankok helyzete is rendben van, azonban az infláció még mindig nem csökkent az elvárt szintre, a kétszázalékos kategóriába. Így egyelőre marad a monetáris szigor – elemezte Powell beszédét az Economx.

Jelentős dollárgyengülés indult a Fed semleges üzeneteinek köszönhetően az emelkedő trendcsatorna alsó trendvonaláról

– jelezte lapunknak elküldött elemzésében az Equilor. Az elemzők szerint hamarosan elérhető lehet az 50 napos mozgóátlag 1,0638-nál. Amennyiben azt az akadályt is sikerrel veszi az árfolyam, a felső trendvonal és a 114,6 százalékos Fibo-szint lehet megcélozható 1,07 közelében.

Erősödhet a forint

Az Equilor elemzői rámutattak, hogy továbbra is a 382,50-es támasz közelében mozog az euró-forint árfolyama, melynek letörése esetén a 200 napos mozgóátlagot érheti el a jegyzés, ez jelenleg 380,20-nál húzódik, és erősíti az alsó Bollinger-szalag is.

Felül továbbra is az 50 napos mozgóátlag jelenti az első fontosabb ellenállási szintet 385,15-nél. Csütörtök 13 óra magasságában 382,35 forint körül mozgott egy euró a tradingview.com kimutatása alapján.

Powell semleges üzenetei segítették a részvényindexeket. A tegnapi kereskedésben megnyugtató emelkedéssel zártak az amerikai részvényindexek, ezzel folytatódott a hétfőn megindult pozitív korrekció. Az S&P 500 index 1,05 százalékkal, a Dow Jones 0,67 százalékkal, a Nasdaq Composite 1,64 százalékkal került feljebb – jelezték az Equilor elemzői.

Rovatok