Index Vakbarát Hírportál

GFM: az online árfigyelőnek is köszönhető az egy számjegyű infláció

2023. november 12., vasárnap 06:08

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az online árfigyelő is eredményesen járult hozzá az egy számjegyű inflációhoz. A rendszer júliusi indulása óta a megfigyelt 62 termékkategóriából 50-ben átlagosan 5,5 százalékkal csökkentek az átlagárak.

A megfigyelt élelmiszerek árainak július elejéhez képest mért mérséklődése mintegy 0,4 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve több mint 1,3 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatással járhatott a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve – olvasható a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

Hangsúlyozták, hogy az eredmények egyértelműek, hiszen a kormány korábban teljesítette vállalását, és már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt.

A célzott intézkedéseknek köszönhetően az éves élelmiszerinfláció mértéke már kevesebb mint a negyedére esett vissza csúcspontjához képest.

A közlemény szerint az infláció év végére 6-7 százalékra csökkenhet, míg jövőre 5-6 százalékot érhet el.

Két hét alatt 28 termékkategóriában mérséklődtek az átlagárak

Az árfigyelő indulása óta a tojás és a lisztek ára több mint 20 százalékkal csökkent, illetve a spagetti ára is közel 20 százalékkal lett kevesebb.

A tejtermékek ára mintegy 9 százalékkal mérséklődött, leginkább a natúr joghurt ára csökkent, 12 százalékkal, viszont a kefír, a vaj és a trappista tömbsajt is közel 10 százalékkal lett olcsóbb. A zöldségek és konzervek szintén 9 százalékkal lettek olcsóbbak az árverseny fokozásának köszönhetően.

A hústermékek kategóriájában a pulykamellfilé ára változott a legnagyobb mértékben, közel 15 százalékkal lett kedvezőbb az oldal indulása óta.

A csirkeszárny ára csaknem 10 százalékkal mérséklődött, míg a sertéskaraj és a csirkecomb megközelítőleg 5 százalékkal kerül kevesebbe.

Az elmúlt két hét alatt 28 termékkategóriában mérséklődtek tovább az átlagárak. Ebben az időszakban leginkább a citrom, a sárgarépa, a kelkáposzta és a csemegeuborka ára csökkent  69 százalék közötti mértékben.

A vaj és a csemegekukorica-konzerv is több mint 4 százalékkal lett olcsóbb, továbbá a csirkemellfilé, a fejes káposzta, az almalé, a párizsi, a pasztőrözött 1,5 százalékos zsírtartalmú tej, illetve a sertészsír ára is 3 százalékot meghaladóan mérséklődött.

Rovatok