A hagyományos klímaaktivizmus gyakran a félelemre és a dühre épít, azonban ez a megközelítés nem működik – jelezte az Indexnek Anne Therese Gennari New Yorkban élő svéd író, aki saját „dühös korszakát” levetkőzve a klímaoptimizmust választotta. Az időközben influenszerré cseperedő klímaaktivista a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) tart előadást szerdán, ahol a hatékony klímaaktivizmusról beszél majd. Interjúnkban kitért arra is, hogy milyen szerepe van a meghatározó politikusoknak és influenszereknek a klímaharc kommunikációjában, hogyan és mit érdemes mondaniuk a követőiknek.
Anne Therese Gennari az Index kérdésére kifejtette, hogy a véleményvezéreknek óvatosnak kell lenniük azzal, hogy mennyire borús képet festenek az éghajlatváltozásról. Ha már ezt teszik, akkor viszont hozzanak példákat a problémákat célzó megoldásokról is, amelyek már úton vannak. A nagy befolyással bíró politikusoknak és influenszereknek az író szerint azt is be kell mutatniuk, hogy az emberek hogyan vehetnek részt a változásban.
Gennari gyermekkorában sok időt töltött a természetben, és korán felismerte a környezeti problémák súlyosságát. Tizenévesen szembesült az éghajlatváltozás tényével, ami mélyen megdöbbentette és aggodalmat keltett benne. Kezdetben úgy gondolta, hogy az emberek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megküzdjenek a klímaváltozás negatív következményeivel. Azonban hamar rájött, hogy a valóság nem ilyen egyszerű, a klímaszorongás és a tehetetlenség érzése kínozta.
Ez az út végül a „klímaoptimizmushoz” vezette, amely egy újfajta megközelítés az éghajlatváltozás kezelésére. Anne Therese Gennari szerint a klímaoptimizmus nem a passzivitásról szól, hanem arról, hogy bátorságból és lelkesedéből cselekszünk, nem pedig félelemből.
Ez a megközelítés eltér a hagyományos klímaaktivizmustól, amely gyakran a félelemre és a dühre épít.
Gennari maga is átélte a „dühös aktivista” szakaszt, de rájött, hogy ez a megközelítés nem vezet eredményre, és csak még több frusztrációt és kiégést okoz. A klímaoptimizmus alapja a cselekvés és a változásban való aktív részvétel. Az író hangsúlyozza, hogy fontos felismerni, a változást mi magunk hozzuk létre a cselekedeteinkkel. Az éghajlati aktivizmusnak nem a reménytelenségben és kétségbeesésben kell gyökereznie, hanem a pozitív változások előidézésében és az életminőség javításában.
Nyugtalanított, hogy más országokban a gyerekek nem jutnak tiszta vízhez, és az is kezdett megvilágosodni előttem, hogy a tetteink hatással vannak a körülöttünk lévő világra
– avatott be minket a kezdeti éveibe a klímaaktivista, aki kezdetben azzal nyugtatta magát, hogy mivel ez a probléma túlnő rajta, nem tud tenni ellene. Majd a húszas éveiben már nem bírta elhessegetni az addig elnyomott érzéseit, a klímaválság gondolata szorongást idézett elő benne.
Kétségbeesésemben, hogy jobban érezzem magam, mindent megtettem, hogy megtegyem a magamét, és a körülöttem lévő világban is változást inspiráljak. Ez volt az én dühös aktivista korszakom. Azonban hamarosan rájöttem, hogy a megközelítésem nem működik
– mesélte, hozzátéve, hogy szinte kényszeríteni próbálta az embereket, hogy változtassanak a szokásaikon, és a megszégyenítéstől sem riadt vissza. Ez azonban nem volt hatékony, nem vezetett sikerre. Ekkor ébredt rá, hogy változtatnia kell a hozzáállásán, és ekkor fordult a klímaoptimista megközelítéshez. „Attól a naptól kezdve küldetésemnek tekintettem, hogy kitaláljam, hogyan kell a változást inspirálni, nem pedig erőszakkal kiharcolni azt másokból” – árulta el az író. Ma már minden idejét annak szenteli, hogy a klímaoptimizmust oktatja és terjeszti, ezért is érkezik november 15-én a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre (MOME), és tart előadást 16 órakor. Interjúnkban többek között beszéltünk arról, hogy
Elmagyarázná a klímaoptimizmus fogalmát, és azt, hogy miben különbözik a környezetvédelmi aktivizmus más megközelítéseitől?
A klímaoptimizmus az éghajlatváltozással kapcsolatos narratíva megváltoztatásáról szól, hogy bátorságból és lelkesedésből, ne pedig félelemből cselekedjünk. Nem arról van szó, hogy csak reménykedünk és a legjobbat várjuk, hanem arról, hogy belevetjük magunkat a tudatosságba, és az ellenálló képesség, a cselekvés és a remény útját választjuk. Számomra klímaoptimistának lenni azt jelenti, hogy felismerjük: nem hagyatkozhatunk arra, hogy a körülöttünk lévő világ fűti az optimizmusunkat, hanem hogy csakis cselekvéssel érhetjük el a kívánt eredményeket.
Sajnos az klímaaktivizmus nagy része a félelemben és a dühben gyökerezik.
Bár erős érzések, amelyek cselekvésre késztethetnek valakit, könnyen beindíthatnak egy olyan szűklátókörűséget, amely megakadályozza a kreativitást és az innovatív gondolkodást, miközben egyre mélyebbre ás bennünket a reménytelenségben és a kétségbeesésben. Mint fentebb említettem, én is voltam dühös aktivista, így tudom, hogy ez milyen lélekölő és fárasztó tud lenni. Rendkívül fontos, hogy felismerjük a szerepet, amit mi játszunk a holnap világának megteremtésében, és hogy miért kell mindig az első helyen állnia az önmagunkkal való törődésnek. Különösen, ha megpróbáljuk megváltoztatni a világot.
Hogyan lehet megőrizni a pozitív szemléletet az éghajlatváltozásról szóló, gyakran riasztó hírek özönében?
Nem mondanám, hogy ez mindig könnyű, ezért is osztok meg annyi eszközt az érzelmi ellenálló képesség növelésére a könyvemben. Annak felismerése, hogy tudatosan élni nehéz, de annak felidézése, hogy a szívünk képes elviselni a fájdalmat, ha dolgozunk rajta, alapvető része annak, hogy klímaoptimisták legyünk. Szándékosan odafigyelek arra is, hogy mennyi negatív hírt fogyasztok.
Nem kell mindenről tudni, ami a világban történik, és nem kell minden nyúlüregbe fejest ugrani.
Ismerd fel a határaidat, és dolgozz azon, hogy megtaláld azt a klímaválságról szóló hírmennyiséget, amit még meg tudsz emészteni, miközben elkötelezetten teszel valamit ellene! A cél az, hogy ne veszítsd el magad a reménytelenségben és a kétségbeesésben. Az is hasznos, ha néhány pozitív hírt is olvasunk, mert – igen – ezek léteznek.
Milyen tanácsot adna annak, aki úgy érzi, hogy a klímaszorongás elhatalmasodik rajta?
Azzal kezdeném, hogy elismerem, ez egy nagyon egészséges és normális válasz a klímaválságra. A jövőnk bizonytalansága miatti aggodalom és talán a haldokló természeti világunk miatti szívfájdalom mély és valóban természetes reakció arra, aminek ma tanúi vagyunk.Ha már felismerted és elfogadtad az érzéseidet, szeretném, ha megértenéd, hogy nem kell ragaszkodnod hozzájuk ahhoz, hogy változtass. Ennek a világnak gyógyulásra van szüksége, és ha aktívan választod a gyógyulást, akkor így veszel részt ebben a munkában. A könyvemben számos eszközt osztok meg ehhez.
Másodsorban azt mondanám, hogy találj módot a cselekvésre, és ne feledd, ez nem arról szól, hogy feláldozod magad a nagyobb jó érdekében, hanem arról, hogy olyan életet teremtesz, amely sokféleképpen csak hasznodra válik. Ezt is megemlítem majd az előadásomban, de ha úgy döntesz, hogy cselekvő optimista – OIA – leszel, a tested úgynevezett boldogsághormonokat fog termelni, amelyek segítenek az optimizmus és a lelkesedés szikrázásában, miközben segítenek a szorongás és a depresszió leküzdésében. Nem kell azonban egyedül csinálnod. A közösség jelenti a legtöbbet ebben a munkában, ezért keressetek egy hasonlóan gondolkodó emberekből álló csoportot, és hozzatok együtt pozitív változásokat!
Melyek azok a legmeggyőzőbb bizonyítékok, amelyek alátámasztják, hogy optimistán tekinthetünk az éghajlatváltozás jövőjére?
Egyrészt, mert a modern technológia lehetővé teszi az exponenciális növekedést. Sokkal gyorsabban tudunk jobb, tisztább és megújuló energiaforrásokat aktiválni és termelni, mint a múltban bármilyen energiaforrást. Az is tény, hogy a legtöbb (ha nem is minden) megoldás valóban jobbá teszi az életünket. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében fel kell áldoznunk azt, amit szeretünk, de a valóság az, hogy ezek a változások az életminőségünket is javítják. Vegyük például a városokat, ahol a zöldítés, valamint a tömegközlekedés hatékonnyá és szén-dioxid-mentessé tétele csak javítani fogja az életminőséget.
Végül is az emberek tesznek optimistává. Az a tény, hogy olyan sokan vannak a világon, akik lelkesen keresik azokat a megoldásokat és innovációkat, amelyek lehetővé teszik a fenntartható és regeneratív világot, ezért vagyok optimista. Most egy paradigmaváltáson megyünk keresztül. Ezt a felszínen nehéz lehet észrevenni, mert a változás sokrétű, és rendezetlennek tűnik. De ne kételkedjünk abban, hogy valami új születik.
Meg tudna osztani néhány sikertörténetet a klímaoptimizmus hatásáról?
Mivel New Yorkban élek, néhány példát tudok mondani arra, hogy a pozitív változás hogyan alakul itt. Egyrészt a járdán történő komposztálás kísérleti programját sikeresen végrehajtották Queens egész területén, és már döntés született arról, hogy ezt a programot New York City mind az öt nagy városrészében szabvánnyá teszik. Nekem, a komposztálás rajongójának ez hihetetlenül jó hír! Szeretnék egy gyakran figyelmen kívül hagyott kezdeményezést is felhozni, amely az építészet szerepét mutatja be a pozitív változások előmozdításában. Néhány évvel ezelőtt Eric Adams, New York polgármestere kidolgozta a város kórházaiban azt a programot, ahol a pácienseknek növényi alapú ételeket adnak. Ha akarnak, választhatják a húsos ételeket is, de ez az egyszerű lépés, hogy egy kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó opciót tettek alapértelmezetté, rengeteg, az ételválasztáshoz kapcsolódó kibocsátást csökkentettek a New York-i kórházakban, miközben egészségesebb ételeket is biztosítottak a betegeknek.
Ehhez hozzáfűzve, tavaly részt vettem egy új törvény életbe léptetésén a városunkban, ahol immáron illegális, hogy az éttermek és a boltok tulajdonosai műanyag evőeszközöket adjanak ki, hacsak a vásárló kifejezetten nem kéri. Képzeljük el, mennyi felesleges műanyag hulladékot lehetne megszüntetni pusztán azzal, hogy alapértelmezetté tesszük, hogy nem adunk műanyag evőeszközöket. Az ilyen típusú rendszerekből kellene inspirálódnunk, és hasonló változtatásokat kellene végrehajtanunk világszerte.
Melyek a leginnovatívabb projektek vagy technológiák, amelyekkel találkozott, és amelyek reményt adnak a jövőnkre nézve?
Mivel inkább természetbarát vagyok, különösen élvezem az olyan innovációk megismerését, amelyek a technológiát és más modernitásokat ötvözik a természettel. A divatipar nagyon sok izgalmas lehetőséget kínál ezen a téren, mint például a gyümölcsökből és gombákból készült bőr. Szintén nagyon szerettem megismerni ezt az új bioreceptív betonmegoldást, amely lehetővé teszi, hogy a padlóból és a falakból moha nőjön. Biztos vagyok benne, hogy vannak sokkal menőbb és innovatívabb dolgok is, de őszintén szólva manapság annyi éghajlati megoldás létezik, hogy nehéz nyomon követni.
Hogyan kezeli azok kritikáját, akik szerint a klímaoptimista szemlélete alábecsüli a klímaválság súlyosságát?
Érdekes módon az elmúlt évben sokan betámadták a klímaoptimizmust, mivel a média egyre nagyobb figyelmet szentel neki. A legtöbb kritika szerint ez egy irreális, sőt néha veszélyes megközelítés, mivel megrekedhetünk a passzivitásban, mert azt hisszük, hogy minden rendben lesz. Amiről beszélnek, az valójában nem klímaoptimizmus, hanem mérgező pozitivitás. Ezért hangsúlyozom annyira a változásban való részvétel fontosságát, és azt, hogy önmagunkat erőteljes és fontos részének tekintsük annak a világnak a megteremtésében, amelyről álmodunk. Ezt úgy hívom, hogy cselekvő optimista (optimist in action, OIA – a szerk.), és ez arról szól, hogy hiszel a változásban, mert magad vagy a változás.
Persze nem tudhatjuk biztosan, hogy jól fogjuk-e csinálni. Vannak napok, amikor kételkedem abban, hogy egyáltalán van esélyünk. De ha nem találjuk meg magunkban azt a hitet valahol, hogy képesek vagyunk a változtatásra, akkor miért is próbálkoznánk? Az idegtudományt vizsgálva kiderül, hogy az optimizmus nemcsak lehetővé teszi számunkra, hogy cselekedjünk, hanem azt is, hogy sikerrel változtassunk. Egyébként is, nem szórakoztatóbb úgy nekilátni a munkának, ha hisszük, hogy a másik oldalon van esély a győzelemre? Tehát a válaszaim azoknak, akik úgy vélik, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy klímaoptimisták legyünk: Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk azok!
Milyen stratégiákat javasol az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikációra, amelyek inkább cselekvésre ösztönöznek, mint félelmet gerjesztenek? Milyen hatásfokú lehetne az üzenet, ha mondjuk a miniszterelnök, Orbán Viktor terjesztené?
Egyetértek azzal, hogy a vezetőknek és más influenszereknek óriási erejük van egy olyan üzenet közvetítésében, amely arra készteti az embereket, hogy cselekedni akarjanak.
Egyrészt óvatosnak kell lennünk azzal, hogy mennyi „borúlátást" engedünk meg az éghajlati kommunikációban anélkül, hogy példákat mutatnánk a megoldásokra, amelyek már úton vannak.
Másrészt az embereknek meg kell mutatni, hogyan vehetnek részt a változásban. Sokkal inkább tudatában kell lennünk annak, hogy bár a negatív szalagcímek általában több kattintást kapnak, ez nem jelenti azt, hogy több cselekvéshez vezetnek! Sokféleképpen kommunikálhatjuk ugyanazt a dolgot, csak más szavakkal. A jó öreg „ugyanaz, de másképp”. Például ahelyett, hogy azt mondanánk, „csökkenteni kell a húsfogyasztást”, ami egy olyan narratíva, amelyet az agy negatívnak vesz, és ami veszteséget okozhat, mondhatjuk azt, hogy „több növényi alapú opciót kell bevezetni”. Az olyan szavakat, mint a „bevezetés” és a „több”, az agy úgy fogja fel, mint valami pozitív dolgot, így sikeresebb lehet az eredmény. Amikor azt gondoljuk, hogy valamit nyerhetünk a cselekvéssel, sokkal könnyebb meggyőzni magunkat arról, hogy érdemes megtenni az erőfeszítést. Az agyunk okos, de nekünk kell okosabbnak lennünk!
Hogyan befolyásolhatja a klímaoptimizmus a politikát és a döntéshozatalt nemzeti vagy globális szinten? Hogyan látja Magyarország szerepét ebben a tekintetben?
Kritikus időket élünk, amikor minden, amit teszünk, és minden döntésünk hihetetlenül fontos. Ezért nem tudok elképzelni fontosabb helyet, ahol az éghajlati optimizmust be lehet oltani, mint a nemzeti és globális – és ha már itt tartunk, a regionális – politika formálásában. A ma meghozott döntéseinknek azon a világon kell alapulniuk, amelyet a jövőben látni akarunk, és nem a múltban felépített valóságon. Tudom, hogy ezt néha nehéz belátni, de folyamatosan feszegetnünk kell a határainkat. Merjünk még nagyobb, jobb és fenntarthatóbb utakat álmodni! Cselekednünk kell az éghajlatváltozás ellen, nemcsak azért, mert félünk attól, hogy mi történik, ha nem tesszük, hanem azért, mert izgatottan várjuk, hogy mi fog történni, ha megtesszük.
Egy olyan ország esetében, mint Magyarország, amely nagymértékben függ az ipartól és a termeléstől, fontos kérdés, hogy milyen döntést lehetne hozni az innováció ösztönzésére a termékek előállításának módjában. Szintén fontos kérdés, hogy milyen globális politikai döntéshozatal fogja támogatni ezeket a változásokat és előzetes beruházásokat. Amennyire én tudom, Magyarországot hihetetlen mértékben érinti majd a felmelegedés, és egy általános 2 fokos hőmérséklet-emelkedés 3-4 fokos pluszhőmérsékletet jelent majd ebben a régióban. Ezt nem szabad félvállról venni. A klímavédelmi intézkedések felgyorsítása mellett komoly érvek szólnak, ha azt akarjuk, hogy elkerüljük a legrosszabb forgatókönyveket. Most ismerjük fel azt a világot is, amelyet ezek az intézkedések felépíthetnének, ha lenne elég bátorság a megvalósításukhoz.
Milyen szerepet játszhatnak a MOME-hoz hasonló művészeti és dizájnintézmények az éghajlatváltozás elleni küzdelemben?
Úgy gondolom, hogy a művészet és a dizájn sokkal nagyobb szerepet játszik, mint ahogyan azt el tudnánk képzelni. Először is aktiválnunk kell a kreatív oldalunkat, hogy képesek legyünk kilépni a gondolkodás és a döntéshozatal megrekedt mintáiból, amelyek a ma ismert világot felépítették. Ki kell tágítanunk a szívünket és az elménket, és hinnünk kell a még jobb világban, és a művészet ebben csodálatos szerepet játszhat.
A dizájnra, különösen a megélt dizájnra nagyobb szükségünk van, mint valaha. Rendkívül fontos az olyan új infrastruktúra, amely lehetővé teszi az intelligens és hatékony életvitelt, ugyanakkor szellemi, lelki és fizikai szempontból is javítja az életminőséget. Azt mondanám, hogy aki a MOME-ra jár, annak fontos szerepe lesz a holnap világának megteremtésében.
Mi lesz a november 15-i MOME-n tartott előadásának fő témája, és mit szeretne elérni vele?
Szeretnék segíteni a diákoknak (és a többi résztvevőnek), hogy megváltoztassák az éghajlatváltozással kapcsolatos narratívájukat, és megtanulják, mit jelent a cselekvő optimista élet aktivizálása. Szó lesz arról is, hogyan tudják aktiválni a belső vezetői képességeiket. Beszélni fogunk arról, hogy milyen mentális akadályok állnak a klímaváltozással kapcsolatos cselekvés előtt, hogy miért olyan nehéz tenni ellene, hogy mi a leggyakoribb módja annak, ahogyan kommunikáljuk a klímaváltozást, és hogy miért problémás ez, valamint hogy milyen lehet az önfelfedezés útja a klímaváltozás idején.
Milyen gyakorlati lépéseket tehetnek az egyének a karbonlábnyomuk csökkentésére, amelyekről az előadáson is beszélni fog?
Ezek közül a javaslatok közül sok már-már közhelyesnek tűnhet, de még mindig fontosak: Legyél tudatos a ruházkodásban, és vásárolj használtat, legyél tudatos az utazásod mértékében, iktasd ki az élelmiszer-hulladékot, és a kedvencem: komposztáld a keletkező hulladékot!
Mindennél jobban szeretném, ha az emberek felismernék, hogy nemcsak a negatív lábnyomunk minimalizálásáról van szó, hanem a pozitív lábnyomunk maximalizálásáról is.
Hogyan néz ki, ha visszaadunk a Földnek? Hogyan tud érvényesülni a jelenlétünk itt a Földön? A komposztálás egy nagyszerű példa erre. Nemcsak a hulladéklerakókba kerülő élelmiszer-hulladékból származó metántermelést szünteted meg, hanem részt veszel az élet körforgásában is, mivel lehetővé teszed, hogy ezek az ételmaradékok trágyává váljanak, ami segíthet a talaj gazdagításában, és ezáltal ellenállóbbá teszi azt az árvizekkel és aszályokkal szemben, miközben több szenet köt meg a légkörből, és tápanyagdúsabb élelmiszereket termeszt.
Hogyan épül be a klímaoptimalizmus koncepciója a MOME-hoz hasonló intézmények oktatásába és tantervébe?
Úgy vélem, hogy a jövőre vonatkozó képzeletbeli kilátásokat be kell építeni minden formatervezéssel kapcsolatos kurzusba. A „Mi lenne, ha…?” koncepcióval való játék hatékony módja annak, hogy olyan ötleteket szabadítsunk fel, amelyeket a bináris gondolkodás elrejt vagy tilt. A klímaszorongáson végzett belső munka és az érzelmi ellenálló képesség fejlesztése lehetővé teszi az alkalmazkodóképességet és a kereteken kívüli gondolkodást. Ez létfontosságú minden intézmény, különösen az iskolák és egyetemek számára. Szeretnék a tantervekben sokkal több ilyen témát látni a jövőben.
Hogyan járulhatnak hozzá a diákok és a fiatal szakemberek egy fenntarthatóbb jövőhöz?
Fiatalként könnyű lelkesnek lenni, hiszen küldetésként tekintenek arra, hogy megváltoztassák a világot. Erre az energiára nagy szükség is van, hogy előmozdítsuk az ügyet. Azonban könnyen túlterheltté válhatnak, és megtörhetnek a küldetés súlya alatt, ezért szeretek mindenkit emlékeztetni, nem csak a diákokat, hogy mindig hatalmukban áll megváltoztatni a világot.
Mi az, amit ma megtehetünk, hogy a mindennapjainkat egy kicsit fenntarthatóbbá tegyük? Mi az a kezdeményezés, amit elindíthatunk a közösségeinkben, hogy másokat is erre ösztönözzünk? Amikor hatalmat nyerünk a saját világunk felett, és kíváncsisággal, optimizmussal és szenvedéllyel vagyunk jelen, olyan erős energiát teremtünk, hogy lehetetlen nem megváltoztatni a körülöttünk lévő világot is. Emlékeznünk kell arra, hogy minden cselekedetünk számít, mindegy, hogy milyen kicsinek tűnnek, és hogy hullámhatást válthatnak ki, amitől nagyobb dolgok változhatnak meg. Erről is részletesen fogok beszélni a workshopomon.
Végezetül: milyen üzenetet szeretne hagyni a MOME közösségének és az előadásán részt vevő szélesebb közönségnek?
Ez a változások korszaka, és mi részt vehetünk abban a hihetetlenül izgalmas munkában, hogy ez a változás megtörténjen. Most van lehetőségünk arra, hogy történelmet írjunk a körülöttünk élő emberekkel. Mit jelent mindennap erre a felismerésre ébredni? Milyen döntéseket hoznál meg másképp? Mekkora bátorságot gyűjtenél össze ehhez? És mennyire lennél hajlandó megtenni a nagy lépést, azaz igent mondani a változásra?
Anne Therese Gennari, a The Climate Optimist Handbook című könyv szerzője, TED-előadó előadása arról szól, hogy hogyan lehet pozitív változást elérni egy cselekvőbb, derűsebb, aktívabb vezetői attitűddel a klímavédelemben.
Gennari azt kutatja, hogyan változtathatjuk meg a klímaváltozáshoz társított narratívánkat úgy, hogy a cselekvésre ne a félelem, hanem a pozitív eredmények iránti lelkesedés sarkalljon. Előadásából megtudhatjuk, hogy mi a boldogsághormonok szerepe a változásban, miért fontosak az ültetőakciók mentálisan is a klímavédelemben, és miért vált ki bénultságot vagy negatív érzéseket az, ahogyan ma a klímaválság kapcsán kommunikálunk.
A cikk az Index és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésének keretében valósult meg.
(Borítókép: MOME)