Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett Varga Mihályék válasza, cáfolják Karácsony Gergely kijelentéseit

2023. november 24., péntek 12:41

„A főpolgármester csődbe vitte Budapestet, a felelősségvállalás helyett a kormányra mutogat. Budapest megérdemli, hogy a főpolgármester ne politikai hangulatkeltéssel, ne álhírek terjesztésével, ne a kormány összetételével, hanem a Főváros ügyeivel foglalkozzon” – írta az Index megkeresésére a Pénzügyminisztérium.

„A Fővárosi Ítélőtábla csak a másodfokú eljárást lezáró végzés közléséig nem tette lehetővé, hogy a Magyar Államkincstár beszedje azt az adót, amelyet Karácsony Gergely nem hajlandó befizetni, és amely a szegényebb településeket támogatná. A másodfokú eljárást lezáró végzést a Kincstár október 17-én kézhez kapta. Ettől az időponttól kezdve nem volt jogi akadálya annak, hogy a Magyar Államkincstár beszedési megbízást nyújtson be” – írta meg pénteken a Pénzügyminisztérium az Index megkeresésére.

Mint ismert:

  1. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a főváros számláján csütörtök reggelre csupán 4 milliárd forint maradt. Az ügy háttere: Karácsony Gergely júniusban jelentette be, hogy Budapest fellebbez a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott első bírósági döntés ellen. Karácsony szerint érdemi bírósági eljárásban a főváros be tudná bizonyítani, hogy miért jogsértő a szolidaritási hozzájárulás mértéke és beszedése.
  2. Varga Mihály ezt követően gyorsan emlékeztette a főpolgármestert arra, hogy szeptember 30-án még 113 milliárd forint volt a számláján. „Olvasom, hogy a főpolgármester-helyettes állítása szerint ma reggelre 4 milliárd forint maradt a Főváros számláján. Ehhez képest a Főváros saját beszámolója szerint szeptember 30-án még 113 milliárd forint volt a számláján. Mindez azután, hogy idén rekordösszegű, 250 milliárd forint iparűzési adót szedett be a Főváros. Hová lett a pénz?” – tette fel a kérdést a tárcavezető.
  3. Erre Karácsony Gergely pénteken úgy reagált, hogy Varga Mihály azonnal távozzon a kormányból, majd kifejtette: „Jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról. Épp eleget fizettünk már, a bíróság pedig kimondta, hogy a fővárosi közszolgáltatások további zavartalan működése előrébb való, mint a jogilag is vitatott kormányzati sarc kifizetése. Ehhez képest az államkincstár újabb 5,5 milliárdot inkasszált a számlánkról.” Ez egyszerű lopás, és hatalommal való visszaélés, amiért Varga Mihály pénzügyminiszter a felelős – fogalmazott a főpolgármester.

Pénteken a Magyar Államkincstár (MÁK) is megszólalt az ügyben, és közölték: korábban az ügyben zajló per miatt, a másodfokú eljárást lezáró végzés közléséig tiltották meg azt, hogy pénzt emeljenek le Budapest számlájáról, de ez már nem aktuális. 

A Fővárosi Ítélőtábla 2023. 10. 17-én közölte a Kincstárral a másodfokú eljárást lezáró végzését – melyben az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszéket az eljárás lefolytatására kötelezte –, így az azonnali jogvédelmet biztosító ideiglenes intézkedés hatálya azzal a nappal megszűnt – írták, hozzátéve:

úgy értelmezik, hogy a fenti időponttól kezdve nem volt jogi akadálya annak, hogy amennyiben Budapest Főváros Önkormányzata önként nem tesz eleget a jogszabályon alapuló adófizetési kötelezettségének, akkor a Magyar Államkincstár beszedési megbízást nyújtson be.

A Magyar Államkincstár mint jogalkalmazó szerv minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően és annak keretei közt jár el.

Pénzügyminisztérium: A törvényeket mindenkinek be kell tartania

A Pénzügyminisztérium péntek délben az Index megkeresésére leszögezte, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania és az adót mindenkinek be kell fizetnie. Ez alól a Főváros sem kivétel. „Megjegyezzük, Budapesten kívül 723 önkormányzat fizet szolidaritási hozzájárulást, mégis kizárólag az ország leggazdagabb városának jelent ez indokolatlanul problémát.” Továbbá külön kiemelték,

a Főváros saját beszámolóiból azt látják, hogy minden korábbinál több, 250 milliárd forint iparűzési adót szedett be szeptember végéig.

„Ehhez képest szeptember 30-án 113 milliárd forint volt a Főváros számláján, tegnap reggel pedig már csak 4 milliárd forint. A főpolgármester most azt állítja, hogy a kerületi önkormányzatoknak utalták tovább az általuk beszedett iparűzési adót. Ha így tettek, a jogszabályi rendelkezések alapján ez esetben is a befizetések nagyobbik részének, 54 százalékának a Fővárosnál kellett maradnia” – összegezték.

Végezetül azt is hozzátették, hogy nincs új a nap alatt: a főpolgármester csődbe vitte Budapestet, a felelősségvállalás helyett a kormányra mutogat. Budapest megérdemli, hogy a főpolgármester ne politikai hangulatkeltéssel, ne álhírek terjesztésével, ne a kormány összetételével, hanem a főváros ügyeivel foglalkozzon.

(Borítókép: Varga Mihály. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok