Index Vakbarát Hírportál

Újabb meglepetés az inflációs adatokban

2023. december 8., péntek 08:30 | aznap frissítve

Idén novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Októberhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, azonban a járműüzemanyagok 3,6 százalékkal olcsóbbak lettek – tájékoztatott erről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Novemberben az előző év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a cukoré (49,7 százalék), a csokoládéé és kakaóé (19,1 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (17,9 százalék), valamint a büféáruké (17,0 százalék). 

A háztartási energia 18,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 36,2, az elektromos energiáért 3,5 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 0,8, a palackos gázért 1,9 százalékkal többet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 25,4  százalékkal nőtt. 

A szolgáltatások 12,6 százalékkal drágultak, ezen belül

A szeszes italok, dohányáruk ára 10,6, ezen belül a szeszes italoké 12,1 százalékkal nőtt. Az állateledelek ára 24,3, a mosó- és tisztítószereké 15,2, a testápolási cikkeké 7,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 3,3 százalékkal magasabb lett.

Az árak stagnálnak

A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,5 százalékkal csökkent, míg a konyha- és egyéb bútorok ára 9,4, a fűtő- és főzőberendezéseké 4,3, a szobabútoroké 3,7, az új személygépkocsiké 3,3 százalékkal nőtt.

Novemberben az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan nem változtak.

Az élelmiszerek átlagosan 0,5 százalékkal drágultak, meghatározóan az idényáras élelmiszerek árának 6,6 százalékos emelkedése következtében. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan nem változott – tette hozzá a KSH.

A baromfihús 2, az étolaj 1,9, a vaj és vajkrém 1,6, a cukor 0,8 százalékkal kevesebbe került. A járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek 1,2 százalékkal drágultak – amennyiben októberhez viszonyítjuk az árváltozást. A háztartási energiáért 1,2, ezen belül a vezetékes gázért 2,5, a tűzifáért 0,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Az elmúlt három hónapban már jelentősen látszik az árcsökkenés:

Az adatokból jól látható, hogy az infláció csökkenése elsősorban a bázishatásnak köszönhető.

Nagy Márton: Újabb győzelem

A gazdaságfejlesztési miniszter az adatokat úgy értékelte, hogy az infláció csökkentése jó ütemben halad. Nagy Márton aláhúzta, hogy a kormány két hónappal korábban teljesítette vállalását, és már októberre egy számjegyűre csökkentette az inflációt – tette hozzá a tárca közleménye szerint.

Az infláció éves mértéke novemberben tehát újabb 2 százalékponttal csökkent. A januári csúcspontjához képest harmadára esett vissza az áremelkedés mértéke. Novemberben az élelmiszerek inflációját is egy számjegyűre szorította vissza a kormány, az éves árváltozás 7,1 százalékot tett ki. Pozitív előrelépést jelent az is, hogy októberhez képest 3,6 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára.

Majd hozzátette, a kormány célzott intézkedései tehát hatékonyak: az online árfigyelő és a kötelező akciózás is bizonyított. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium – amely jövőre Nemzetgazdasági Minisztérium lesz – az árfigyelőben szereplő termékkörök növelésére tett javaslatot. A megfigyelt termékek száma 62-ről 80-ra emelkedhet, így az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott laktóz- és gluténmentes termékek, valamint marha- és a kacsahús szerepel majd az árfigyelőben.

Nagy Márton szerint biztató, hogy az infláció csökkenésén túlmutatóan a gazdasági növekedés helyreállítását tekintve is egyre kedvezőbb környezet rajzolódik ki, az alapvető mutatók és tényezők folyamatos javulása látható. „A harmadik negyedévben már újra növekedésnek indult a gazdaság, és európai szinten is az egyik legnagyobb mértékben bővült. Szeptemberben megtörtént a reálbérfordulat is, azaz újra növekedési pályára állt a fizetések vásárlóereje.”

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése, ezen keresztül pedig a beruházások növekedése és a gazdasági növekedés helyreállítása előtt. „A növekedés és a beruházások helyreállásának jelenleg már csak egy akadálya van: a növekvő pozitív reálkamat, amely súlyos károkat okoz a gazdaságban, visszaveti a versenyképességet és a teljesítményt is” – zárta az értékelését Nagy Márton.

Nem lettek olcsóbbak az élelmiszerek?

Regős Gábor, a Makronóm Intézet elemzője az adatokat úgy értékelte, hogy az infláció novemberben a várakozásoknak megfelelően alakult. A mostani adatok fontos újdonsága az éves alapú élelmiszer-infláció egy számjegyűvé válása: ez novemberben 7,1 százalékot tett ki az előző havi 10,4 százalék után – ez már sokkal kedvezőbb a tavaly decemberi 44,8 százalékos csúcsnál. Az elemző kiemelte:

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy az élelmiszerek olcsóbbá váltak volna, csupán azt, hogy nem emelkednek tovább az árak.

Az árak annak ellenére sem mérséklődtek, hogy a világpiaci energiaárak bőven elmaradnak a tavaly nyári rekordszintjüktől, illetve a forint is jóval erősebb tavaly októberi mélypontjánál.

A Makronóm Intézet elemzője szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a költségtényezők csökkenése és az árak változatlansága mellett a profitok tovább emelkedhettek, amely profitok kiáramlása a folyó fizetési mérleg egyenlegét rontja. „Itt tehát van tere a verseny erősítésének, amelynek egyik eszköze az árfigyelő, de ez még a jelek szerint fejlesztendő, bővítendő.”

A következő hónapokban az infláció tovább lassulhat, decemberre némileg 6 százalék fölötti inflációt várunk, míg az év egészét 17,7 százalékos pénzromlás jellemezheti az év eleji magas infláció miatt. 2024-ben az árak becslésünk szerint 5,6 százalékkal emelkedhetnek. Ezt felfelé hajtja a várhatóan újjáéledő kereslet, a béremelések, a jövedéki adó emelése, valamint a környezetvédelmi termékdíj. 

Regős Gábor végezetül arra is kitért, hogy az infláció letörése szempontjából fontos, hogy a forint ne gyengüljön. A friss inflációs adat lehetővé teszi a jegybanknak a további lazítást, ez a várakozása szerint decemberben is 75 bázispont lehet.

Rovatok