Index Vakbarát Hírportál

Jöhetnek az eurók, Brüsszel azt küldi ajándéknak, ami jár

2023. december 17., vasárnap 09:18

A most megkapott uniós források a tavalyi beruházási értéknek mintegy ötödét, illetve GDP 5,8 százalékát jelentik – mondta az Indexnek Regős Gábor. A Makronóm Intézet elemzője szerint ez a forrásmennyiség arra mindenképpen elegendő, hogy be lehessen indítani olyan programokat, amelyeket eddig szüneteltetni kellett. Ugyanakkor mára már világos lett: az uniós forrás hasznos, de nem létfeltétel.

Ha azt nézzük, hogy legalább egy része felszabadul a visszatartott forrásoknak a 2021–2027-es uniós költségvetési ciklusban, akkor ez mindenképpen eredmény és előrelépés. Ugyanakkor ha megnézzük a teljes hazánknak járó forrásmennyiséget, akkor ez még mindig messze van a teljestől – így értékelte az Indexnek a Makronóm Intézet vezető elemzője azt, hogy a héten világossá vált

A kohéziós alapból a Magyarországnak járó 22 milliárd euróból 10 milliárd eurót szabadítanak fel.

Ez a visszatartott kohéziós pénzeknek csak mintegy a fele, és az RRF vissza nem térítendő forrásai még ezenfelül közel 6 milliárd eurót tesznek ki. „Egyik szemünk sír, míg a másik nevet.” Összefoglalva: jelentős forrásokat sikerült elhozni végre, de még küzdeni kell a nekünk járó pénzek megmaradt részéért.

Fontos forrás, de nem döntő

A 10,2 milliárd euró jelenleg nagyjából 3900 milliárd forintot jelent – összehasonlításként, a 2023-as költségvetésben az alábbi főösszegekkel számoltak: a kiadás 33 425 828,9 millió forint, a bevétel 31 073 683,2 millió forint, valamint a hiány 2 352 145,7 millió forint. Az uniós forrásokat természetesen nem egy éven belül kell elkölteni, tehát nem feltétlenül szerencsés az éves GDP-vel vagy beruházási adatokkal összevetni, de ez mégis ad egy képet arról, hogy ez a pénzösszeg milyen nagyságrendet jelent.

A most megkapott forrás a 2022-es beruházási értéknek mintegy az ötöde, illetve a GDP-nek mintegy 5,8 százaléka.

Regős Gábor szerint ez a forrásmennyiség arra mindenképpen elegendő, hogy be lehessen indítani olyan programokat, amelyeket eddig szüneteltetni kellett a források visszatartása miatt. Ez lökést adhat az építőiparnak, de a hatás azért ennél jóval szélesebb körű, érdemes például kiemelni a gazdaságfejlesztési hatásokat, különösen a kkv-k fejlődésére gyakorolt pozitív hatást.

A forintnak viszont mindenképpen jót tesz, hiszen ha jönnek – az egyébként Magyarországnak járó – uniós források, akkor az alapvetően két csatornán erősíti a forint pozícióit:

  1. Javul hazánk kockázati megítélése: a piac jól tudja, ezek a források serkentik a gazdaságot, és könnyebbé teszik a beruházások finanszírozását.
  2. Emellett megjelenik egy hatás a folyó fizetési mérlegen keresztül: ez a pénzmennyiség (euró) befolyik az országba, és így erősíteni tudja a forintot. Ez még akkor is így van, ha az uniós források jelentős része visszaáramlik a nyugati országokba. Ugyanis nem csak Magyarország érdeke, hogy ezek a források ne egy bankszámlán pihenjenek.

A forrás hasznos, de nem létfeltétel

Regős Gábor az Indexnek adott értékelésében arra is emlékeztetett, hogy a források elindulása lehetővé teszi a beruházások ismételt növekedési pályára állását.

Ezzel számoltunk is makrogazdasági prognózisunkban, amely szerint 2024-re dinamikus, 3,6 százalékos növekedést várunk, amelyben a beruházásoknak is szerepe lesz. Később a vállalati támogatások például az exporton keresztül járulhatnak hozzá a növekedéshez.

Annak ellenére, hogy a magyar gazdaság nem zuhant mély recesszióba az elmúlt másfél évben, mindenképpen okozott nemzetgazdasági károkat a források visszatartása – ezt látjuk az idei beruházási és GDP-adatokon. A brüsszeli károk mérséklésében egyszerre játszottak szerepet a szigorú költségvetési tartalékok, melyek a korábbi időszak fegyelmének voltak köszönhetőek, és a különböző beruházást élénkítő intézkedések. 

A Makronóm Intézet korábbi számítása szerint a Széchenyi Kártya Program keretében várhatóan kihelyezett több mint 1500 milliárd forint 1,02 százalékponttal támogathatja a növekedést az idei évben. A Baross Gábor Újraiparosítási Program 0,28, a lakossági és vállalati kamatstop 0,16, a Gyármentő Program 0,11, a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 0,03 százalékponttal járulhat hozzá ahhoz, hogy a gazdaság idén elkerülje a tényleges recessziót.

Idén a harmadik negyedévben már 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest a GDP, ezzel véget ért a gazdaság recessziója. Ám az egy évvel korábbihoz képest 0,3 százalékkal kisebb volt a teljesítmény.

a gazdaság a GDP-nek mintegy 5,8 százalékát érő uniós források nélkül jött ki a technikai recesszióból. tehát a forrás hasznos, de nem létfeltétel.

Vannak problémái a gazdaságnak, és teendő is akad, ugyanakkor nem volt strukturális, mély gazdasági probléma, hiszen Magyarországon

Nagy volt a bizonytalanság

Pedig az uniós források körüli bizonytalanság szintén óriási problémákat eredményezett, hiszen ahogy arra Regős Gábor is emlékeztetett, ha kérdéses a források érkezésre, akkor nem lehet teljes egészében elindítani azokat a pályázatokat, amelyeket ebből finanszíroznának, hiszen előfordulhat, hogy nem lesz rá fedezet. „Ez visszaveti a beruházásokat mind az állam, mind a kkv-k esetében” – tette hozzá.

Ha egy programot el is indít a kormányzat, annak a finanszírozása pénzbe kerül: az uniós források megelőlegezésére hitelt kell felvenni, ami a mostani kamatkörnyezetben nem olcsó mulatság. Ha tehát ezek a források csúsznak és bizonytalanok, akkor az egyaránt jár reálgazdasági, illetve költségvetési áldozatokkal.

Bár kevesebb szó esik róla, most zajlik a 2014–2020-as költségvetési ciklus zárása. Ebben jól állunk, itt nem történt forrásvisszatartás Brüsszel részéről: az eddigi lehívás 96 százalék körüli, ezt kell még a következő hetekben a végső elszámolásokkal feljebb tornázni. Jelenleg Magyarország a 88 százalékos uniós átlagnál kedvezőbb helyzetben van, a forrásfelhasználást tekintve a 6.

Regős Gábor azt is aláhúzta, hogy meglepő módon a 2021–2027-es felhasználásban is jól állunk a rangsorban (a vissza nem tartott források miatt), de itt még nagyon alacsony mindenhol a felhasználás (már ahol van egyáltalán), így ez még nem mérvadó. Az RRF-forrásokat még nem folyósítják Magyarországnak, azokat – Lengyelországhoz hasonlóan – visszatartják. Más országoknál már történt folyósítás, így ők versenyelőnyre tettek, tesznek szert hazánkkal szemben.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Rovatok