Index Vakbarát Hírportál

Kamatcsökkentési láz kezdett el tombolni a lakáshitelpiacon

2024. január 2., kedd 15:51

Kedden már három bank is hét százalék alatti THM mellett kínált lakáshitelt egy 600 ezer forintos jövedelmet felmutatni tudó családnak, az NGM szerint a THM-plafon 6 millió forinttal csökkentette eddig az átlagos családok hitelköltségét.

Ajánlati szinten nagyon belekezdtek a bankok a 2024-es évbe, kérdés, a számottevő kamatcsökkenés meghozza-e a lakossági ügyfelek kedvét, hogy újra megjelenjenek a hitelpiacon.

Csökkent a THM-plafon

Azt, hogy komoly változások jönnek januártól, már sejteni lehetett akkortól, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium (akkor még GFM néven) közölte: a Magyar Bankszövetség képviselőivel október végén megkötött megállapodás értelmében megtartott rendszeres tanácskozás decemberi fordulójában megállapodás született. Ennek értelmében

a pénzintézetek a lakáshiteleik kamatát januártól úgy alakítják, hogy annak teljes hiteldíjmutatója (thm) a korábbi 8,5 százalék helyett maximum 7,3 százalékos legyen.

Ez azt jelenti, hogy minden bankhoz forduló adós – ha megfelel a hitelnyújtási feltételeknek – maximum ilyen szintű hitelköltség mellett kaphat kölcsönt. A jobb adósok – a magasabb jövedelemmel bíró ügyfelek, illetve az adott banknál régóta számlát vezető, a pénzintézettől több szolgáltatást igénybe vevő hiteligénylők – ennél is alacsonyabb kamatokkal számolhatnak majd.

A THM-plafon bevezetését követően jól lehetett látni, hogy a bankok a kamatplafon alatt komoly versenybe kezdtek, aminek eredményeképp az ügyfelek számára ajánlott THM-szint átlagosan 50-80 bázisponttal az első körben meghatározott 8,5 százalékos szint alá került – amennyiben az adós(ok) legalább nettó 600 000 forintos jövedelmet képesek voltak felmutatni –, ez pedig azért már nem ördögtől való nehézség egy-egy családban.

Messze a plafon alá áraznak

Azt, hogy a példátlan verseny a plafon újabb, 8,5 százalékról 7,3 százalékra való csökkentése után sem csitul, jól jelzi, hogy a bejelentését követően akadt olyan pénzintézet (a Gránit Bank), amely már a karácsony előtti napokban is az alacsonyabb kamatplafonhoz igazított hitelét kínálta az ügyfeleknek. Keddtől ugyanakkor a többi banknak is a THM-plafon alá kellett kormányoznia a hitelajánlatát. A bank360.hu hét végi összeállításából már látható volt, hogy az egyre szűkülő marzs ellenére az addigi – ahogy már láttuk, a korábbi plafon alatti – kamatszintek ellenére a kamatok csökkenése a portál első értékelése szerint jellemzően nagyobb volt annál a 0,8 százalékpontnál, mint amit a THM-plafon önmagában indokolt volna.

Kedd délben a Biztosdöntés.hu és a Bankmonitor.hu kalkulátora alapján a legjobb ajánlatot adó hat bank thm-szintje már 7 százalék alatt volt.

Ami a hitelek kamatát illeti, a legjobb ajánlat már 6,3 százalék, márpedig a korábbi időszak tapasztalatai szerint 6-ossal kezdődő kamatszintek mellett érdemi hitelkereslet alakulhat ki a piacon.

Tovább csökkenhet a kamat

Szakértők szerint a bankok a versenytársak január 2-tól érvényes kondícióit áttekintve hamarosan tovább finomítják majd saját ajánlataikat, így a mostani kamatok néhány héten belül még alacsonyabbak lehetnek. Ezt támogatja a továbbra is csökkenő pályán lévő infláció és a jegybanki, valamint a pénzpiaci kamatok további csökkenése. De persze a verseny hatásairól se feledkezzünk el – ha tényleg boom indul a lakáshitelezésben, akkor a bankok ott akarnak majd lenni az első sorban.

NGM: az átlagcsalád 6 milliót spórolhat

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleményében rendkívül sikeresnek minősítette a THM-plafon intézményét. A tárcánál emlékeztettek arra, hogy az intézkedés bevezetése előtti kamatszintekhez képest ma egy átlagjövedelemmel bíró ügyfél is – egy, a példánkban is szereplő 20 millió forintos, 20 évre felvett hitel esetében – akár havi 12 százalékos törlesztőrészlet-megtakarítást köszönhet az intézkedésnek az októberi kamatszintekhez képest.

Az átlagbérrel rendelkezők számára a thm-plafon így most az októberinél havi 20 ezer forinttal kisebb, 154 ezer forint alatti törlesztőrészletet hozhat januártól, a hitel visszafizetése során pedig összességében 6 millió forintot meghaladó összeg maradhat egy átlagos család pénztárcájában.

Ráadásul az ügyfelek a csökkenő kamatok mellett az egymással versengő bankok egyéb, az ügyfeleket megszólító kedvezményeiből is profitálhatnak.

20 millió forintos 20 évre felvett lakáshitel, nettó 600 000 forintos jövedelem:

Bank Hitel neve kamat (százalék) thm (százalék) törlesztőrészlet (forint) teljes visszafizetendő összeg (forint)
MagNet Bank Stabil Tízes 6,30 6,74 143 793 35 819 908
CIB Bank 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel 6,49 6,78 150 060 36 014 334
Raiffeisen Bank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel 6,79 6,95 151 954 36 014 334
MBH Bank Lakáshitel 6,79 7,07 152 549 36 702 496
K&H Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel 6,79 7,11 152 549 36 784 870
Gránit Bank Lakáshitel – 10 éves kamatperiódussal 6,80 7,15 153 795 36 923 430

Forrás: Index-gyűjtés, BiztosDöntés.hu, Bankmonitor.hu

(Borítókép: Index)

Rovatok