Index Vakbarát Hírportál

A forint nem teketóriázott, rögtön az év elején rekordot döntött

2024. január 7., vasárnap 08:35

Az euróval szemben erősödést mutatott a forint az év első hetében, míg a dollárral szemben stagnált. Az euró–forint jegyzése 383-ról 378-ra erősödött, a dollár–forint árfolyama pedig a 347-es szint közelében nyitotta és zárta a hetet. Az európai közös valutával szemben ezzel háromhetes csúcsot döntött a forint. A főbb európai tőzsdék negatívan teljesítettek, a magyar BUX-index viszont erősödött. A gáz és az olaj is drágult. Heti tőzsdei összefoglalónk.

A 383-as szinten indította az új évet a forint az euróval szemben. A héten több olyan hír is érkezett, ami a magyar deviza malmára hajtotta a vizet:

– világítottak rá a lapunknak nyilatkozó makrogazdasági szakértők. A csütörtökön megjelenő külkereskedelmi adatok gyújtották be igazán a forint rakétáját. Ebből kiderült, hogy éves szinten az egyenleg közel 3,2 milliárd euróval javult.

MINDEN KORÁBBI REKORDOT MEGDÖNTŐ, 1,718 MILLIÁRD EURÓS TÖBBLET ALAKULT KI NOVEMBERBEN A KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOMBAN

– mutattak rá a lapunknak nyilatkozó szakértők. „A kedvező adatot követően a forint a 380 feletti szintről 379 alá erősödött az euró ellenében, mivel a korábbi forintgyengülés egyik háttere a külkereskedelmi hiány növekedése volt, és a folyamat a vártnál is nagyobb mértékben korrigálódik pozitív irányba, ami kifejezetten kedvező a hazai devizaárfolyam szempontjából” – állapította meg Horváth András, az MBH Bank makrogazdasági elemzője. A hét végére is megtartotta az erősödést a magyar deviza, szombat délben 377,95 forintot ért egy euró.

Így mozoghat a forint a következő hetekben

Az euró–forint árfolyamában több fontos támasz is letörésre került a héten.

A következő támaszok 377,20-nál, majd 375 közelében húzódnak, míg az első ellenállás a 200 napos mozgóátlag 379,16-nál

– mutatott rá lapunknak Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátette, hogy a dollár–forint grafikonján 342-nél adódik az első erősebb támasz, míg 346,75-nél az első ellenállási szint. 

Az euróval szemben, a 380-as szint áttörésének köszönhetően, a 375–380-as sáv lett az irányvonal

– állapította meg Molnár Dániel, a Makronóm Intézet elemzője. A dollárral szemben a péntek délutáni kereskedésben áttörte a 345-ös szintet az árfolyam, így a közgazdász szerint, ha meg tud ragadni alatta, akkor célba veheti a 340-et is, ellenkező esetben a 350-es szint jelenthet ismét támaszt.

Jövő héten több esemény mozgathatja a magyar devizát

A jövő héten több fontosabb makroadat is napvilágot lát, amely hatással lehet a forint árfolyamának alakulására:

Az Equilor várakozásai szerint decemberben 6 százalék alá mérséklődhetett a hazai infláció, amelyben jelentős szerepe van a tavalyi magas bázisnak. Amennyiben az amerikai infláció a vártnál magasabb lesz, csökkenhetnek a kamatvágási spekulációk, ez erősíthetné a dollárt, és kismértékben gyengíthetné a forintot. 

Mínuszban a főbb európai tőzsdék

Az európai tőzsdék negatívan teljesítettek a héten:

Szárnyalt a BUX-index

A BUX-index 1,38 százalékos pluszban végezte a heti kereskedést a teletrader.com kimutatása alapján.

A magyar blue chipek kiemelkedően teljesítettek:

A gáz és az olaj drágult

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, decemberi határidőre megawattóránként 31,34 eurón állt kedd délután, ezen a héten péntek délutánra 34,315 euróra drágult.

A GÁZÁR HÁROM HÓNAPJA 45,48 EURÓN, EGY ÉVE PEDIG MÉG 80,27 EURÓN ZÁRT.

Az északi-tengeri, Brent típusú olaj ára a kedd reggeli hordónkénti 78,55 dollárról e hét péntek délutánra 78,90 dollárra emelkedett. 

Külső tényezők alakíthatják a magyar üzemanyagárakat

Korábban az Index interjút készített Hernádi Zsolttal. A Mol első emberétől megkérdeztük, hogy milyen üzemanyagárat prognosztizál 2024-re. Elmondta, hogy valószínűleg jelentős árcsökkenés nem várható, az árak alakulására döntő hatással vannak külső tényezők: ilyenek a szemünk előtt zajló háborúk, amelyek sora könnyen lehet, hogy további konfliktusokkal bővül. 

Napjainkban sajnos a konfliktusok megoldására egyre gyakrabban nem békés megoldást keresnek a felek. És ezeknek hatása van az árakra. Hogy egy aktuálisan fenyegető esetet említsünk, egy közel-keleti front megnyitása akár 15 százalékos áremelést is eredményezhet a hazai piacon

– világított rá lapunknak a Mol elnök-vezérigazgatója. Az interjúból kiderült tehát, hogy a közel-keleti konfliktusnak meghatározó ereje van a magyar üzemanyagárakra.

A jövő hét főbb hazai gazdasági eseményei:

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok