Az alapanyagok, így a maláta és a komló árcsökkenése nem indokolja a sör további drágulását a kisüzemi főzdés szcéna meghatározó alakja szerint. Az árak tartása mellett szól az is, hogy kisimultak az energiaválság legnagyobb hullámai, így könnyebb kigazdálkodni a csomagolóanyagok, a szállítási költségek és a munkabérek növekedését.
Sajtóhírek szerint elkerülhetetlenek a további áremelések a sörfőzdékben, de a piaci szereplők igyekeznek 8–10 százalék körüli szinten mérsékelni a drágulást. Mindezt a gyenge forinttal, az inflációval és az alapanyagok drágulásával magyarázták, ugyanakkor Gyenge Zsolt, a Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosa szerint alaptalanul.
De ha már statisztika, tegyük hozzá: az elmúlt év a KSH szerint is valóban a 30 százalék feletti sördrágulás jegyében telt, a csúcsot 2023 áprilisa hozta el 39,6 százalékkal, az akkori átlagos élelmiszer-inflációhoz (37,9) igazodva.
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) elnöki tisztségéről lemondó – a szervezetet a január 18-i tisztújításig még ügyvezetőként irányító – szakember az alapanyag-drágulást mindenekelőtt azzal cáfolta, hogy
a korábbi aszályos évekhez képest a tavalyi gabonatermés kifejezetten jó volt, ennek eredményeképp az árpamaláta 20–25 százalékkal olcsóbb lett, mint az egy évvel korábbi bázisidőszakban. A sör fűszere, a komló ára is csökkent, a népszerűbb fajtáknál mintegy 10 százalék körüli mértékben.
Az energiaárakra térve a KSE berkein belül tiszteletbeli elnökként maradó Gyenge Zsolt emlékeztetett: az áram- és gázárak 2022-ben szálltak, aki nem szerződött le a 2022 végi, 2023 eleji időszakra jellemző magas szinteken, hanem kivárt, az kedvező helyzetbe került, így például
már nem hat-nyolcszoros villanyszámlákat kell kigazdálkodnia, ehhez képest a „csak” dupla áron vett áram könnyebben kezelhető. Példaként elmondta: nem mindegy, hogy egy sörfőzde 200–250 forintot fizet kilowattóránként vagy 60–70-et.
A Fóti Kézműves Sörfőzde tulajdonosa szerint ezzel együtt a szállítási költségek valóban növekedtek, mint ahogy a munkabérek is, a csomagolóanyagok terén pedig készlethiány tapasztalható, ami ugyancsak felverte a beszerzési árakat. Mindezt azonban kompenzálták az alapanyagárak terén tapasztalt pozitív folyamatok, így meggyőződése, hogy tarthatók idén a múlt évi árak.
S hogy mindebből várhatóan mit érzékelhetnek idén a fogyasztók? Gyenge Zsolt szerint továbbra sem ördögtől való az 1000 forint alatti, akár 800–900 forintos csapolt kisüzemi sör, de például a fesztiválokon aligha találkozhatunk korsónként 1000–1500 forint alatti árakkal.
(Borítókép: Krisztian Bocsi / Bloomberg / Getty Images)