Index Vakbarát Hírportál

Egymásnak adják a kilincset az országok, hogy csatlakozzanak az orosz fizetési rendszerhez

2024. január 17., szerda 08:39

Már 20 ország csatlakozott a Bank Rosszii Pénzügyi Közléstovábbító Rendszeréhez (SzPFSz), amely a SWIFT globális fizetési rendszer orosz megfelelője – jelentette be Vlagyimir Csisztyuhin, az orosz központi bank első elnökhelyettese kedden Moszkvában.

Csisztyuhin szerint 557 bankot és vállalatot köt össze az SzPFSz, amelyek közül 159 nem rezidens, 20 különböző országból való. December elején az orosz jegybank még arról adott ki tájékoztatást, hogy a rendszernek 150 nem rezidens tagja van 16 országból, szemben az egy évvel korábbi alig több mint százzal.

Az ukrajnai háború elindítása után a legnagyobb orosz bankokat leválasztották a SWIFT-ről, ezt követően az SzPFSz forgalma folyamatosan gyarapodik.

A SWIFT-rendszer magas biztonságú nemzetközi hálózat, amely pénzintézetek ezreit köti össze szerte a világban. A RIA Novosztyi hírügynökség ismertette, hogy a közelmúltig ez volt a fizetések feldolgozásának fő rendszere, és a világ szinte minden banki tranzakciója ezen keresztül zajlott.

„Nincs szükségük Svájcra”

Az előzmények 2014-re vezethetők vissza, amikor a nyugati országok először helyezték kilátásba, hogy Oroszországot a Krím elcsatolása miatt leválasztják a SWIFT-ről, Moszkva alternatívákat kezdett létrehozni, köztük az SzPFSz-t.

A RIA Novosztyi szerint január elején például Mohszen Karimi, az iráni központi bank igazgatóhelyettese azt mondta, hogy Moszkva és Teherán összekapcsolta pénzügyi közléstovábbító rendszerét, és most már a két ország bankjainak „nincs szükségük Svájcra” az egymás közötti kommunikációhoz.

Rovatok