Index Vakbarát Hírportál

Elfelejthetjük a hagyományos autózást, most írnak át mindent

2024. február 28., szerda 14:02

A közlekedésben az ember jelenti a legnagyobb veszélyt. A Bosch és a Microsoft közös célja, hogy a balesetek számát nullára csökkentse, ezért mesterséges intelligenciával turbózzák fel a rendszereiket, amely egyből felismeri a balesethez vezető helyzeteket – jelezte Stefan Hartung, a Bosch igazgatóságának elnöke Berlinben, a Bosch Connected World konferencián.

A jelenet, amit egyetlen autós sem akar átélni: egy labda gurul ki az útra, amit minden valószínűséggel egy gyerek is követ, aki tudomást sem vesz a forgalomról – kezdte előadását Stefan Hartung. A Bosch igazgatóságának elnöke szerint az ember sokszor figyelmetlen, így az ehhez hasonló helyzetekben túl későn reagál, és megtörténik a baj. A problémára azonban – úgy véli – megtalálták a megoldást, és végleg leszámolhatnak a balesetekkel.

„A mai vezetéstámogató rendszerek már képesek észlelni az embereket, állatokat, illetve különböző tárgyakat és járműveket,

ám a közeljövőben a generatív mesterséges intelligencia segíthet annak elbírálásában, hogy egy-egy szituáció potenciálisan balesethez vezethet-e”

– árulta el a német Bosch-vezér. A cég tehát a generatív mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazza az automatizált vezetési funkciók további fejlesztésében. Ennek részeként a Bosch és a Microsoft együttműködik a generatív mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek feltárásában.

Mesterséges intelligencia duruzsol az autóban

Az elvárások szerint a generatív mesterséges intelligencia lehetővé tehetné a járművek számára az adott helyzet pontos felmérését és az ennek megfelelő reakciókat, így nagyobb biztonságot kínálhat a közlekedés résztvevői számára. A nagyobb biztonság egyébként elvárás is, ez derült ki az idei Bosch Tech Compass globális felméréséből. 

A Bosch és a Microsoft várakozásai szerint együttműködésük új szintre emelheti az automatizált vezetési funkciók teljesítményét. Céljuk, hogy a generatív mesterséges intelligencia egyszerre növelje a járművek kényelmét, illetve biztonságosabbá tegye a közlekedést. Hartung rámutatott, hogy hatalmas adattömeg áll rendelkezésükre az AI-fejlesztésekhez, ráadásul a nem túl távoli jövőben gépek taníthatnak gépeket, azaz mások baleseteiből okulhat a mi autónk, hogy mi ne járjunk hasonlóképpen. 

A Microsoft nagy várakozásokkal tekint a Boschsal való együttműködésre a generatív mesterséges intelligencia területén, hogy ezzel is biztonságosabbá tegyék a közlekedést

– jelentette ki Uli Homann, a Microsoft vállalati alelnöke, egyben kiemelt IT-architect szakembere. A generatív mesterséges intelligencia hatalmas mennyiségű adatot használ fel az automatizált vezetés rendszereinek betanítására, lehetővé téve számukra, hogy pontosabb következtetéseket vonjanak le ezekből az adatokból. A konferencián elmagyarázták, hogy ennek alapján 

a rendszer például arról is dönthetne, hogy a jármű előtt az úton feltűnő tárgy csupán egy műanyag zacskó vagy egy sérült járműalkatrész. 

Ez az információ azután a vezetővel folytatott közvetlen kommunikációban – például figyelmeztető jelzés megjelenítése – vagy a megfelelő vezetési manőverek – például fékezés a vészvillogó bekapcsolásával – kezdeményezésére is felhasználható. A Bosch és a Microsoft már dolgozott együtt egy az autók és a felhő zavartalan összekapcsolására szolgáló univerzális szoftverplatform kifejlesztésén, és deklaráltan haladnak közösen ezen az úton.

Az érzelmi állapotunkat is érzékeli az AI

„A generatív mesterséges intelligencia lendületet ad az innovációnak, és éppúgy átalakíthatja az ipart, mint azt egykor a számítógép feltalálása tette” – jelentette ki Tanja Rückert, a Bosch igazgatóságának digitalizációért felelős tagja. A vállalat a Microsoft mellett további partnerekkel is együttműködik, mint például az AWS, a Google és az Aleph Alpha. 

A Bosch csoport vállalati kockázatitőke-részlegeként (Corporate Venture Capital) a Bosch Ventures tavaly jelentős összegeket fordított a mesterséges intelligenciával foglalkozó Aleph Alpha cég működésére, emellett bejelentette a startupvállalkozással folytatott tartalmi együttműködését is, amely a Bosch munkatársai és ügyfelei számára új alkalmazási lehetőségek felkutatására irányul. Egy prémium-autógyártó megbízásából a Bosch az Aleph Alpha szakembereivel együttműködve mutat be mesterségesintelligencia-alapú beszédfelismerést. 

Kifejtették, hogy a megoldásnak köszönhetően természetes nyelvi feldolgozás segítségével megy végbe a folyamat:

A hívásokat közvetlenül fogadja a rendszer, ezzel minimálisra csökkenti a járművezetők várakozási idejét. A hívások nem kevesebb mint 40 százaléka automatikusan dolgozható fel és oldható meg, míg bonyolultabb igények esetében a chatbot minden lényeges információt továbbít a szervizközpont munkatársa felé.

A Bosch mesterségesintelligencia-szakértői jelenleg jóval több mint 120 olyan specifikus alkalmazáson dolgoznak, amelyeket ezek az új AI-modellek nyitnak meg a vállalat munkatársai és ügyfelei előtt. Korábban Szászi István, a Bosch csoport vezetője mutatta be lapunknak, hogy milyen AI-megoldásokon dolgoznak.

(Borítókép: Bosch)

Rovatok