Index Vakbarát Hírportál

Így segíti a romák foglalkoztatását Szlovákia

2024. február 29., csütörtök 19:18

Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön arról beszélt, hogy akut hiány van szakképzett munkaerőből az országban, továbbá szót ejtett a szlovákiai autógyártás jövőjéről és egy speciális programról is, amellyel a romákat segítik.

Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke a csütörtöki kormányülést követően közölte, hogy miniszterekkel és az autóipari képviselőkkel a szlovákiai autógyártás jövőjéről tárgyaltak. Mint mondta, Szlovákiában olyan sok autógyár van, hogy a legyártott autók a bruttó hazai termékek (HDP) 10 százalékát teszik ki – számolt be az Új Szó

A mi, viszonylag kis országunk esetében ez egymillió autót jelent, ami a lakosság számához képest világrekordnak számít. Mindez úgy, hogy még be sem indult az autógyártás a Volvo most épülő gyárában

– fogalmazott, majd hozzátette: Szlovákia kötelessége mindenben segíteni a náluk működő autógyárakat, hogy az ország továbbra is vonzó maradjon az iparágnak. Ugyanakkor már most is akut hiány van a szakképzett munkaerőből: Szlovákiában a munkanélküliségi ráta 4 jelenleg százalék alatt van, de a munkanélküliek jelentős részét azok képezik, akik már huzamosabb ideje nem dolgoztak és teljesen elszoktak a munkába járástól. 

Kifejtette: fontos kitekinteni a határon túli munkaerőpiacra is annak érdekében, hogy szakképzett munkaerőt találjanak. Továbbá hangsúlyozta, hogy a szlovákiai iskolák által biztosított kínálatukat a gyakorlat igényeihez kell igazítaniuk, és azokra a szakmákra kell összpontosítaniuk, amelyekre a jövőben szükség lesz az autóiparban.

Fico arról is szót ejtett, hogy Szlovákia környezetbarát ország szeretne lenni, és ha 2050-ig lényegében az egész ipart villamosítani akarják, akkor a jelenleginél akár 3,5-ször több villamos energiára lesz szükségük. 

Speciális program a romákért

Erik Tomás munkakügyi miniszter pedig a Volvo most épülő gyárával kapcsolatban elmondta, hogy a cégnek csaknem 5000 alkalmazottra van szüksége az üzemében, plusz további 12 ezerre a különböző alvállalkozói tevékenységekhez. „Természetesen számítunk a munkavállalók elvándorlására az autógyárak között, ami miatt szükségünk lesz az új munkavállalókra, hogy fedezzük a hiányokat” – fejtette ki Tomás, hozzátéve, hogy  a Volvo Kassa határában épülő gyára érdekelt a romák foglalkoztatásában. 

A minisztériumnak még egy speciális programja is van, mégpedig hogy segítsük a romák foglalkoztatását a Volvóban. A második lehetőség, hogy egy speciálisan erre szakosodott szociális vállalkozásban készítjük fel őket a foglalkoztatásra, majd áthelyezzük őket a Volvóba

– fogalmazott. 

Rovatok