Index Vakbarát Hírportál

Figyelmeztetett a NAV az adóbevallással kapcsolatban

2024. március 15., péntek 16:10

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy az ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.

Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is, és azok, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, őket megújult webes felület segíti a kitöltésben. A NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,5 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel – közölték az MTI-vel. 

Kiemelték, aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-i hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.

Figyelmeztettek, hogy a magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amelyekkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét.

Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, valamint az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.

Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez – tették hozzá.

Legkésőbb május 21-ig lehet kiegészíteni a NAV tervezetét

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet – jelezték.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla. Hozzátették, ilyen lehet például az ingatlan-bérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme.

Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is – hangsúlyozták.

A közlemény szerint akinek nincs KAÜ-azonosítója, és kérte a tervezet postázását, annak a NAV április 30-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.

Rovatok