Index Vakbarát Hírportál

Magyarország támogatja a biztonsági kiadások növelését, de nem Ukrajna javára

2024. április 12., péntek 15:35

Varga Mihály szerint az Európai Unióban egyetértés van abban, hogy növelni kell a védelmi és a biztonsági kiadásokat, ugyanakkor kijelentette, hogy ez nem válhat Ukrajna katonai támogatásának eszközévé. A magyar pénzügyminiszter szerint a kettős mérce elkerülése érdekében Magyarország továbbra is kitart amellett, hogy az Ukrajnának küldött támogatásokat ellenőrizni kell. Ukrajna támogatása azért is fájhat a magyar kormánynak, mivel a magyar gazdaságot érintő nehézségek miatt csütörtökön jelentettek be majdnem 700 milliárd forintnyi beruházás elhaléasztását.

Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek tanácskozását követően kijelentette: Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió nagyobb mértékben járuljon hozzá a tagállamok határvédelmi kiadásaihoz az Európai Beruházási Bankon keresztül, ugyanakkor aláhúzta, hogy ez nem válhat eszközzé Ukrajna katonai támogatásához, illetve a háború finanszírozásához – áll a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében.

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország évek óta egyedül, szinte uniós segítség nélkül látja el a közös uniós határ hazánkra eső szakaszának védelmét, aminek költségei mára elérték a 700 milliárd forintot.

A pénzügyi tárca vezetője szerint az uniós pénzügyminiszterek egyetértettek abban, hogy az Európai Beruházási Banknak a prioritásai közé kell emelnie a biztonsági és védelmi kiadások finanszírozását.

Ugyanakkor ennek az eszköznek nem szabad egy újabb eszközzé válnia Ukrajna fegyverekkel történő ellátásához, hanem valóban meg kell állnia az Unió védelmének és biztonságának pénzügyi támogatásánál – tette hozzá.

A pénügyminiszter szerint szigorúbban kell ellenőrízni az ukrajnai támogatásokat

A tárcavezető arról is beszélt, hogy az Európai Unió pénzügyminiszterei a brüsszeli találkozón áttekintették az ukrán támogatás stratégiáját. Varga Mihály aláhúzta, hogy Ukrajnának a támogatás folyósítása egy úgynevezett Ukrajna Terv mentén valósul meg, amely Ukrajna átfogó újjáépítési és reformelképzeléseire vonatkozó vállalásait tartalmazza, ugyanakkor Magyarország továbbra is azt kéri, hogy az Ukrajnának juttatott forrásokat szigorú felülvizsgálat kövesse.

Nem lehet kettős mércét alkalmazni ebben a kérdésben: ezeket a pénzeket nyomon kell követni és ellenőrizni kell

– jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az Ukrajnának juttatott forrásokkal kapcsolatban ugyanolyan fegyelmezett gazdálkodás szükséges, mint minden más uniós forrás esetében. Magyarország nemzeti hatáskörben és uniós szinten is elkötelezett a következetes és fegyelmezett gazdálkodás mellett – tette hozzá.

Beruházásokat halasztottak el

Miközben Magyarország az Ukrajnának adott támogatások miatt emelt szót, Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki Kormányinfón beruházások elhalasztását jelentette be.

Ennek oka, hogy a költségvetésre rendkívüli kiadások nehezednek ebben az évben, megemelkedett kamatkiadások és a rezsivédelem költségei.

Annak érdekében, hogy a hiányt csökkenő pályán tartsák, a kormány 675 milliárd forintnyi beruházás átütemezéséről döntött. Ugyanakkor kiemeltek, hogy a beruházások eltörlésére nem kerül sor, csak elhalasszák őket, megvalósításukra csak később kerül sor.

Varga Mihály szerint azonban nincs mi miatt aggódni, ugyanis ennek ellenére is több mint 2 ezer milliárd forintnyi beruházás valósul meg állami támogatással. Aláhúzta, hogy ezzel a beruházási rátában az EU éllovasai között vagyunk.

Rovatok