Index Vakbarát Hírportál

Őrült tempó: rekordot döntött a SPAR Magyarország

2024. április 24., szerda 12:00

Bár a különadó miatt tengelyt akasztottak a magyar kormánnyal a SPAR tulajdonosai, a hazai leányvállalat tette a dolgát, és rendkívül sikeres 2023-as teljesítményről számolt be szerdán. A társaság egy nagy mérföldkövet átlépve, bőven 1000 milliárd forint feletti forgalmat ért el tavaly, több mint 15 százalékkal megfejelve az egy évvel korábbi rekordot. Öt új áruházat nyitott, négyet pedig felújított a kiskereskedelmi lánc, amely az 1991-es magyarországi piacra lépés óta 539 milliárd forint értékben ruházott be. Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató az Indexnek elmondta, mekkora tétel éves szinten az extraprofitadó, és milyen hatása van a működésükre. Arról is beszélt, van-e vételi ajánlat az asztalon a SPAR-ra.

Magyarországon működő gazdasági társaság rég érezhette magát ilyen intenzíven egy politikai csatatér kellős közepén, mint az elmúlt hat hétben a SPAR Magyarország Kft. Emlékezhetünk, a bomba március 11-én a Financial Times cikkével robbant, amikor a mértékadó gazdasági lap beszámolt róla, hogy a hazai kiskereskedelmi piacon 641 üzlettel jelen lévő áruházlánc anyacége az Európai Unióhoz fordult a 2022-ben bevezetett magyarországi extraprofitadó miatt, felróva annak diszkriminatív jellegét, uniós jogszabályokba ütköző kiszabását.

Sőt, a teher 100 milliárd forint árbevétel felett idén 4,1 százalékról 4,5-re nőtt, ez ráadásul a 2023. május 31-i Magyar Közlönyből derült ki, épp az éves beszámolók közzétételének határidejekor.

Márpedig ezek alapján az érintett láncok jelentős részénél nemhogy extraprofit, profit sem keletkezett a 2022-es üzleti évben, a magas infláció következtében az árbevétel ugyan majd mindenütt megugrott, a nyereséges működés viszont számos helyen veszteségbe fordult át. Ez egyúttal igazolta azt a szakmai álláspontot, amely szerint az extraprofit nem a kereskedői, hanem főként a gyártói oldalon jelent meg az élelmiszeriparban.

Azóta megy az üzengetés a magyar kormány és a SPAR között, de nem árt hangsúlyozni, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) nem a bicskei bázis áll szemben – ennek a mozinak jobbára a hazai központ is csak a nézője –, hanem a nemzetközi tulajdonosi háttér. Fontos tudni, hogy bár a SPAR-t 1932-ben Hollandiában alapították, s a központja ma is Amszterdamban van, a hazai leányvállalat a salzburgi főhadiszállású SPAR Österriech alá tartozik. Ez utóbbi vezérigazgatója a Die Pressének adott interjúban azt állította, a magyar kormány javaslata a különadó csökkentésének fejében az állami részesedés szerzése volt. Az NGM szerint alaptalan a nyomásgyakorlás, ugyanakkor a VSquare megszellőztette, hogy a vevői oldalon maga Tiborcz István, a BDPST Group tulajdonosa tűnt fel, Orbán Viktor veje ezt azonban cáfolta a Világgazdaságnak.

Ettől függetlenül ne feledjük, továbbra is deklarált kormányzati cél a stratégiai ágazatokban a hazai tulajdoni részarány megemelése, és ahogy például ez a folyamat a bankszektorban vagy a távközlésben végbement, úgy a kiskereskedelemben azzal együtt is várat még magára, hogy a Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó Indotek Group beszállt az Auchanba.

Ezermilliárd forint felett a SPAR

Korai még eredményt hirdetni a magyar kormány és a kiskereskedelmi lánc bokszmeccsén, sőt egyelőre azt sem tudni, hányadik menetben jár a küzdelem, a 2024 márciusa óta zajló események mellett viszont úgy sem lehet szó nélkül elmenni, hogy hagyományos üzleti évet író vállalatként a SPAR Magyarország Kft. szerdán a 2023. január–decemberi teljesítményéről adott számot a Pesti Vigadóban tartott sajtótájékoztatón.

Adózott eredményéről egyelőre nem adott hírt a vállalat, arról az előírásoknak megfelelően legkésőbb május végéig számol be, ám az iparági trendek azt mutatják, hogy az utóbbi időszak a hiper- és szupermarketszegmensben érdekelt piaci szereplőkkel szemben jóval több sikert tartogatott a diszkontáruházláncoknak.

Heiszler Gabriella az Indexnek: Több megkeresés is érkezett

A bevezetőben már részletesen taglalt SPAR-gate ok-okozati összefüggéseinek feltárása azonban mit sem ér az érintettek megkérdezése nélkül, így Heiszler Gabriella ügyvezető igazgatóhoz fordultunk. Mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, hogy az utóbbi időszak fejleményei, a konfliktus a magyar kormánnyal milyen hatással van a vállalat hazai működésére. 

Az elmúlt hetekben a fő feladatom a külső és a belső nyugalom megteremtése volt. Belül ez azt jelentette, hogy a munkavállalóink felé a tulajdonos is kommunikált egy levél keretein belül, illetve ahogy én, úgy minden vezetőkollégám személyesen is beszélt a dolgozóinkkal annak érdekében, hogy nyugalomban ki tudjuk szolgálni a vásárlóinkat. A külső kommunikáció arról szólt, hogy a SPAR mind beszállítóinak, mind franchise-partnereinek, mind az ingatlan- és bérbeadó partnereinek kiemelten fontos és megbízható üzletfele. Ez azt jelenti, hogy az összes, folyamatban lévő projektünket visszük tovább, és az elmúlt hetekben megnyílt lehetőségekkel is intenzíven foglalkozunk. A stabilitás az életünkben működésünk kezdete óta jelen van, és ez így lesz a továbbiakban is

 – mondta az Indexnek Heiszler Gabriella. Arra a kérdésünkre pedig, hogy volt-e, van-e az asztalon befektetői ajánlat a SPAR Magyarország Kft. megvételére vonatkozóan, így felelt:

Jelen pillanatban 9 jelentős szereplője van az élelmiszer-kereskedelemnek Magyarországon, és a konszolidáció ebben a szektorban is évek óta tetten érhető. Több mint 18 éve dolgozom a SPAR-nál, azóta több hazai és külföldi megkeresés is érkezett, ám ezekről mindig a tulajdonos tárgyal, és nem a helyi menedzsment.

A különadó kapcsán rögtönzött matekórára invitáltuk az ügyvezető igazgatót, hogy mégis mekkora tétel a gyakorlatban ez a pluszteher, ami most a vita homlokterében áll, illetve befolyásolja-e a társaság további terveit, ha továbbra is hatályban marad az extraprofitadó.

2023-ban csaknem 30 milliárd forint különadót fizetett be a SPAR, egy ilyen hatalmas összeg természetesen befolyásolja a működésünket. Szigorú költségkontrollt ír elő számunkra, illetve sajnos az elmúlt öt évben először 2023-ban a beruházási volumenünk is jelentősen csökkent. Természetesen így is folytatjuk üzleteink felújítását és újak nyitását, ámde sokkal lassabb tempóban, mint az ideális lenne

– tette hozzá lapunk érdeklődésére Heiszler Gabriella.

Az ország egyik legnagyobb munkáltatója

Az eseményen ismertették, hogy a franchise-hálózat üzleteivel együtt a cégcsoport 17 ezer munkatársnak biztosít megélhetést, ezzel az ország egyik legnagyobb munkaadója.

A vállalat franchise-hálózata huszonöt üzlettel bővült 2023-ban. Több mint 16 ezer termékből álló árukínálat, logisztikai és oktatási szolgáltatások, informatikai és szakmai segítség áll a SPAR-családhoz tartozó üzletek rendelkezésére, amelyek a csatlakozáskor nagyszabású felújításon és korszerűsítésen esnek át.

A 2012 óta működő franchise-hálózat 273 üzlettel rendelkezik, amelyek az elmúlt évben 134,5 milliárd forintos forgalmat értek el összesen.

Az évértékelőn kitértek arra is, hogy évről évre emelkedő forgalmat ér el a 2019-ben indult SPAR online shop, amely ma már az ország több mint 200 településén szállítja házhoz a megrendelt termékeket. Tavaly Győrben, Keszthelyen, Pápán, Debrecenben, Szolnokon, Pécsen és Zalaegerszegen indult el a házhoz szállítás. Emellett további településeken alakítottak ki áruházi átvételi, drive-in pontokat. A környezetvédelem területén is előrelépett a több mint 14 ezer terméket kínáló szolgáltatás: a múlt év augusztusától a vevők eldönthetik, hogy papírtáskában vagy csomagolás nélkül szeretnék átvenni a rendelésüket.

Kulcsfontosságú a saját üzemek termelése

Felidézték, hogy a SPAR Magyarország bicskei Regnum húsüzeme húsz évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy a vállalat megbízható forrásból származó, a legmodernebb technológiával feldolgozott, magas minőségű tőkehúsokat és húskészítményeket biztosítson üzlethálózata számára. A cégcsoport 2020-ban megvásárolt egy perbáli termelőüzemet, ahol átfogó fejlesztéseket hajtott végre.

A korábbi korszerűsítések folytatásaként 2023-ban mintegy 1,1 milliárd forintból megvalósult beruházás során új polcrendszerrel bővült a segédanyagraktár, átalakult a gépészet egy része, korszerűbb lett a világítás, valamint takarékos és környezetbarát, szén-dioxid-alapú hűtési rendszer épült ki. Az üzemfelújítás mellett kibővített tárgyalóval, felújított irodai mosdókkal, új dolgozói étkezővel és tálalókonyhával is gyarapodott a perbáli telephely. A Regnum két egységéből tavaly 1,2 millió kilogramm bontott marhahús, 25,6 millió kilogramm bontott sertéshús és 37,6 millió kilogramm saját márkás termék került a SPAR üzletekbe.

A bicskei üzem nettó forgalma 2023-ban 65,92 milliárd forint volt, míg a perbálié 11,41 milliárd.

Emellett a SPAR úgynevezett enjoy.convenience, tehát kényelmi termékeket előállító üzemét zöldmezős beruházás keretében mintegy 1,2 milliárd forintból építette fel a vállalat. A 2018-ban átadott, a legmagasabb élelmiszer-biztonsági követelményeknek megfelelő, 1500 négyzetméteres üzem több mint 60 termékkel látja el a bolthálózatot. Minden évben számos újdonság hagyja el a gyártósorokat, a vásárlók körében nagy sikert aratott saláták mellett az indulás óta eltelt években hidegtálakkal és különféle készételekkel bővült a kínálat. Az üzemből 2023-ban 977,6 tonna legyártott saláta, krém és mintegy 3 millió szendvics került a SPAR egységeibe. 

(Borítókép: Róka László / MTI)

Rovatok