Index Vakbarát Hírportál

Rezsiháború: fordulat a bíróságon, Tóth Bertalan örül

2024. május 9., csütörtök 13:20

Perre ment a GVH-val szemben az MSZP frakcióvezetője, aki a Fővárosi Törvényszéken elérte, hogy a hatóság folytassa le a versenyfelügyeleti eljárást az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban.

„Épp most nyertem meg egy pert a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) szemben jogerősen” – jelentette be csütörtökön közösségi oldalán Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési frakcióvezetője. Kifejtette, hogy ez azt jelenti,

30 napon belül versenyfelügyeleti eljárást kell lefolytatnia a GVH-nak az MVM-mel szemben,

mert állítása szerint „hazudik a rezsiboxban, és ezzel megtéveszti a fogyasztókat”. Azaz nem takarít meg egy magyar család 181 ezer forintot havonta a rezsicsökkentéssel – hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Ezért perelt a politikus

Tóth Bertalan és a GVH amiatt indította a napot a Fővárosi Törvényszéken, mert az MSZP frakcióvezetője az MVM számlázási gyakorlatát kifogásolva korábban a versenyhivatalhoz fordult, amely tavaly novemberben arra jutott, hogy a bejelentés nem volt megalapozott, a vállalat nem tájékoztatja félre a fogyasztókat a rezsiboxban.

Az ellenzéki politikus már akkor úgy reagált, hogy jó eséllyel találkoznak a bíróságon, mert „a hazugság nem maradhat következmények nélkül”. Ilyen előzmények után vonultak a felek a tárgyalóterembe csütörtökön, ami végül azt az ítéletet eredményezte, hogy versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban.

Reagált a GVH

A fejleményekre reagálva a GVH-nál megállapították: a szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének, és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal döntésével szemben.

Rovatok