Létjogosultságát igazoló rajtot vett a Magyar Államkincstárnál a Nyugdíj-előtakarékossági számla, aminek a vonzerejét a 20 százalékos, de évente legfeljebb 100 ezer forintos adóvisszatérítés adja. A start gomb február eleji megnyomása óta több mint 3000-en éltek a lehetőséggel, ezeken a számlákon immár mintegy 1,2 milliárd forint összegű állampapír-állományt tartva. Annak mindenképpen pozitív az üzenete, hogy a pénzügyi tudatossággal együtt láthatóan az öngondoskodás is fejlődik.
A Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szolgáltatása bő három hónappal ezelőtt, 2024. február 2-án indult el a Magyar Államkincstárnál (Kincstár), öngondoskodási céllal ösztönözve a befektetést forintalapú állampapírba. A Kincstárnál úgy összegeztek lapunknak, hogy
A központi költségvetési szervnél rávilágítottak, hogy a Kincstár állampapír-befektetési életútprogramot alakít ki, mellyel a gyermek születésétől kezdve (Babakötvény) egy egész életen át megfelelő kínálatot tud biztosítani ügyfelei részére az állampapír-forgalmazás területén. A NYESZ bevezetésének célja elsősorban az öngondoskodás legbiztonságosabb módjának, vagyis az állampapírban történő megtakarítási lehetőségek szélesítése. Hangsúlyozták: a NYESZ révén a Kincstár úgy nyújt nyugdíjcélú öngondoskodási lehetőséget, hogy az egy már meglévő állami támogatásra, valamint a forgalomban lévő állampapírokra épít.
A Magyar Államkincstár szerint a hazai lakosság körében növekvő körültekintés tapasztalható a nyugdíjas évek anyagi kiszámíthatóságának megteremtése terén. Ez ösztönzi az embereket arra, hogy NYESZ-t, nyugdíjbiztosítást vagy önkéntes nyugdíjpénztári számlákat nyissanak. Ezen konstrukciók adókedvezményeket is biztosítanak, amelyek tovább növelik a vonzerejüket. Számottevő előny, hogy a NYESZ egy államilag támogatott nyugdíj-megtakarítás, így igényelhető rá a nyugdíjcélú megtakarítások után járó 20 százalék személyijövedelemadó- (szja-) jóváírás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyfél a nyugdíj-előtakarékossági számlájára tárgyévben teljesített befizetései összegének akár a 20 százalékát is visszaigényelheti az szja-ból.
A nyugdíj-előtakarékossági számlára igényelhető adókedvezmény összege maximum évi 100 ezer forint (2020-ig nyugdíjba vonulóknak 130 ezer forint), ezt a plafonértéket évi 500 ezer forint befizetésével lehet elérni. Fontos körülmény, hogy amennyiben az ügyfél más adókedvezményre feljogosító szolgáltatást is igénybe vesz (Nyugdíjbiztosítás, Önkéntes nyugdíj-megtakarítás, Önsegélyező és Egészségpénztár), akkor a Nyugdíj-előtakarékossági számlával kiegészítve az összes visszaigényelhető összeg maximálisan 280 ezer forint.
A Kincstárban nyitott NYESZ előnye, hogy Ügyfélkapun keresztül online néhány kattintással azonnal megnyitható a már meglévő értékpapírnyilvántartási-számla mellé, amelyet követően az ügyfelek már WebKincstár/MobilKincstár felületén otthonról, kényelmesen intézhetik megtakarításaik befektetését. A Kincstár szerint ugyancsak a termék mellett szóló érv, hogy a NYESZ számlavezetése díjmentes, az állampapírok megvásárlásához külön kincstári díjat nem számítanak fel. Nincs rendszeres befizetési kötelezettség, nincs havi fix összeg, aminek kötelezően be kell érkeznie. Az Államkincstár szerint éppen ezért NYESZ-t bárkinek érdemes nyitni, aki ki tudja használni a 20 százalékos adóvisszatérítést, és akár a nyugdíjba vonulásig, de legalább 10 évig a számlán tudja hagyni a megtakarítását.
Arra a kérdésünkre, hogy reálisan hová futtatható ki a program a következő fél-egy évben, illetve hosszabb távon, azt a választ kaptuk, hogy a NYESZ-szel elsődlegesen az ügyfelek megtakarítási forma szerinti lehetőségeit szerették volna bővíteni a Kincstárnál, ezáltal is elősegítve azt, hogy
kényelmesen, akár egy szolgáltatónál elérhetővé váljon minden olyan szolgáltatás, amely a jövőtervezés szempontjából fontos lehet.
A Kincstárnál fontosnak tartják, hogy minden ügyfelük megfelelő ismeretek birtokában felelős döntést hozhasson a jövőjével kapcsolatban. Úgy vélik, a NYESZ olyan hiánypótló konstrukció, melynek köszönhetően bármely korosztály tagjai gondoskodhatnak a jövőjükről, akár a Start-számlájuk megszüntetését követően. Az állampapíréletút-program elsődleges célja pont az, hogy az öngondoskodás legbiztonságosabb módját tudja a Kincstár biztosítani az ügyfeleknek azáltal, hogy a Start-számlán lejáró állományok egy részének befektetésével a nyugdíjaskorukról is megkezdhessék gondoskodásukat a fiatal felnőttek.
Ha egyet hátralépve vizsgáljuk az öngondoskodás állapotát, hazai jelenét, jövőjét, érdemes feltennünk azt a kérdést is, hogy csökkenő hozamkörnyezetben lehet-e egyáltalán az állampapír, illetve általa a NYESZ a szemléletváltás eszköze. A Kincstárnál azt válaszolták:
Az öngondoskodás a pénzügyi tudatosság fejlődésével egyre jellemzőbb Magyarországon is. Az öngondoskodás alatt általában az egyének hosszú távú anyagi biztonságának megteremtésére tett erőfeszítéseit értjük, ami különösen fontos lehet az ember hosszú távú tervei megvalósításában.
Az öngondoskodás több formája is elérhető mindenki számára, például részvényekbe, kötvényekbe vagy ingatlanokba történő befektetések, esetleg életbiztosítások és egészségbiztosítások, melyek gyakran tartalmaznak megtakarítási elemet is, amely hosszú távú befektetési lehetőségként szolgál. Az emberek igyekeznek olyan eszközökbe fektetni megtakarításaikat, amelyek potenciálisan magasabb hozamot generálhatnak, mint az infláció. E körben népszerűségükkel kiemelkednek a Kincstár által is forgalmazott lakossági állampapírok.
A Kincstár által kezelt számlákra jellemző az állami garancia, amely vonzóvá teheti a NYESZ-t más, magánpiaci szereplők által kínált nyugdíj-előtakarékossági termékekkel szemben. A befizetések után járó adókedvezmény szintén növelheti a NYESZ vonzerejét és előnyét az értékpapír nyilvántartási-számlával és a csökkenő kamatkörnyezettel szemben. Ugyanis
a NYESZ-számlán a normál hozamnál többet érhetünk el az állami ösztönzés révén. Az adókedvezmény mértéke és a pontos részletek jelentős hatással lehetnek a termék népszerűségére.
Úgy látják, a NYESZ sikeressége nagyban függ attól, mennyire sikerül hatékonyan tájékoztatni a lakosságot a számla előnyeiről és használatának módjáról. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az edukációra, főleg a fiatal felnőttek körében, akik már a saját gyermekeiknek is átadhatják ezt a tudást, ezzel is erősítve az öngondoskodás fontosságát. A magasabb szintű oktatás növelheti a gyermekek jövőbeli pénzügyi stabilitását és karrierlehetőségeit.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)