Index Vakbarát Hírportál

Kijött a százas lista, Mészáros Lőrinc 990 milliárd forintra növelte vagyonát

2024. május 15., szerda 17:28

A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány szerint Mészáros Lőrinc – aki továbbra is az ország leggazdagabb embere – az előző évi 660 milliárdról 990 milliárd forintra növelte vagyonát. A második és a harmadik helyen sincs változás, néhány új név azonban megjelent a listán.

Bár csak néhány óra múlva élesedik online a lista, az Index birtokába jutott A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány szerint továbbra is Mészáros Lőrinc az ország leggazdagabb embere 990 milliárd forintos becsült vagyonával. Egy évvel korábban 660 milliárd, 2014-ben pedig 7, 7 milliárd forinttal rendelkezett. A második és a harmadik helyen sincs változás a tavalyihoz képest: Csányi Sándor 700 milliárd, Felcsuti Zsolt pedig 486 milliárd forintos vagyonával került fel a képzeletbeli dobogóra.

A lap szerint a 58 éves Mészáros Lőrinchez köthető cégcsoport a hazai mellett folyamatosan keresi a nemzetközi terjeszkedés, valamint az eredményes együttműködés lehetőségét. Legjelentősebb ágazatai továbbra is a bank- és biztosítási szektor, az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a turizmus, valamint az energetika. Továbbá Horvátországban (turizmus, agrárium) és Boszniában (építőanyag-gyártás) is történtek jelentős befektetései. Ezekről egyébként a milliárdos korábban az Indexnek adott interjújában is részletesen beszélt, melyet ide kattintva tud elolvasni. Mészáros Lőrinc vagyonának meghatározó eleme az ország második legnagyobb magyar tulajdonú hitelintézete, az MBH Bank Nyrt., amely egy nagyszabású bankfúzió (MKB, Budapest Bank, Takarékbank) eredményeként 2023-ban jött létre, és tovább terjeszkedik – áll az összesítésben.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az előző évi 610 milliárd forintról 700 milliárdra hizlalta vagyonát. A kiadvány szerint az OTP Bank Nyrt. tavaly minden idők legjobb eredményét érte el, adózás után 990 milliárd forintot, vagyis az előző évi csaknem háromszorosát. Mint írják, az utóbbi két évtized sikeres akvizíciós politikájának köszönhetően az eredmény kétharmada a külföldi leányvállalatoktól származik. 

A harmadik helyen álló Felcsuti Zsolt pedig az előző évi 460 milliárd forintról növelte vagyonát 486 milliárdra. A többségi tulajdonában lévő cégcsoport szerkezete tavaly átalakult: az MPF Meta Zrt. az iparcikk- és szerszámgéptartozékok nemzetközi nagykereskedelmét, az MP Widenta Kft. a szerszámgyártást, az MPF-FÉG Kft. pedig a hűtők és hűtőkészülékek gyártását végzi. A három önálló holdingcég Svájcban található, és több külföldi vállalkozás tartozik hozzájuk.

Új nevek a listán

A kiadvány külön jelezte azt is, hogy kik azok az új nevek, akik korábban nem szerepeltek a százas listán. Az 52 éves Vidmann László rögtön a 61. helyre ugrott 42 milliárd forintos vagyonával, a lap szerint ő a hazai agrárszféra ismert és jelentős személyisége. Első vállalkozását édesapjával indította el, negyedszázaddal ezelőtt. Kisebbségi tulajdonrésze továbbra is a Family-Coop Kft.-n keresztül van a még édesapja és édesanyja által tulajdonolt Városföldi Agrárgazdasági Zrt.-ben.  

Az 59 éves Molnár Béla a 65. helyen áll 39 milliárd forintos vagyonával. A tulajdonában lévő speciális mikroszkópokat fejlesztő 3DHISTECH Kft. egy olyan magyar vállalkozás, amely csúcstechnológiát alkalmazva világszerte piacvezető lett. Szepesi Richárd, a hazai turisztikai ipar meghatározó alakja a 85. helyre került 29,5 milliárdra becsült vagyonával.

A 45 éves, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Dobos Máté a 94. helyre került 22,5 milliárd forintos becsült vagyonával; az 59 éves, építőipari vállalkozó Derczó István és családja pedig a 98. helyen áll 17, 4 milliárd forinttal. 

A 20 leggazdagabb magyar a kiadvány számításai alapján:

  1. Mészáros Lőrinc (990 milliárd forint)
  2. Csányi Sándor (700 milliárd forint)
  3. Felcsuti Zsolt (486 milliárd forint)
  4. Veres Tibor (422 milliárd forint)
  5. Gattyán György (398 milliárd forint)
  6. Szíjj László (300 milliárd forint)
  7. Jellinek Dániel (295 milliárd forint)
  8. Széles Gábor (238 milliárd forint)
  9. Garancsi István (172 milliárd forint)
  10. Kasza Lajos (163 milliárd forint)
  11. Leisztinger Tamás (147 milliárd forint)
  12. Wáberer György (146 milliárd forint)
  13. Jászai Gellért (138 milliárd forint)
  14. Futó Gábor (122 milliárd forint)
  15. Bige László (115 milliárd forint)
  16. Paár Attila (111 milliárd forint)
  17. Scheer Sándor (110, 5 milliárd forint)
  18. Révész Bálint (101 milliárd forint)
  19. Tiborcz István (100 milliárd forint)
  20. Lakatos Péter (99, 7 milliárd forint)

A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány tavalyi összesítéséről itt írtunk

A Forbes legutóbbi listája

Forbes még tavaly decemberben becsülte meg az ország leggazdagabb embereinek rangsorát, ennek értelmében az első 10-ben az alábbi sorrend alakult ki 2023-ban:

  1. Mészáros Lőrinc és családjának becsült vagyona: 591,3 milliárd forint. Korábban vagyonának növekedési üteme lelassult, majd stagnált, Mészáros Lőrinc a tavalyi listán a harmadik helyre fért fel. A vagyona az elmúlt egy évben a becslés szerint több mint 150 milliárd forinttal nőtt.
  2. Csányi Sándor becsült vagyona: 573,7 milliárd forint. Csányi Sándor vagyonának csak kis szeletét teszik ki az OTP-részvények, annál nagyobbat a Bonafarm. A vagyonának már több mint felét az agrárium adja.
  3. Felcsuti Zsolt becsült vagyona: 442,9 milliárd forint. Az MPF Holding tulajdonosa harmadszor is behúzta a dobogót.
  4. Veres Tibor becsült vagyona: 438,2 milliárd forint. Vagyonának legnagyobb szeletét a magyar ingatlanpiac egyik legfontosabb szereplőjét, a Winget is tulajdonló Dayton Invest-csoport adja.
  5. Gattyán György becsült vagyona: 424,8 milliárd forint. A Docler Holding továbbra is növekedésben van, 2022-es éves forgalma 449 millió euró volt, és 2023-ban tovább növekedett, még mindig elsősorban az erotikustartalom-szolgáltatónak köszönhetően.
  6. Szíjj László becsült vagyona: 281,3 milliárd forint. Vagyonnövekedésének üteme csillapodott, de a Forbes becslése alapján vagyona így is jelentősen gyarapodott egy év alatt.
  7. Jellinek Dániel becsült vagyona: 249,5 milliárd forint. Az Indoteknek tizenkét európai piacon vannak számottevő ingatlanérdekeltségei és nagybanki finanszírozói kapcsolatai.
  8. Demján Sándorné és családjának becsült vagyona: 225,6 milliárd forint.
  9. Széles Gábor becsült vagyona: 206,8 milliárd forint. Üzleti karrierje a ’80-as években számítógép-alkatrészek forgalmazásával indult, a ’90-es években a Videoton privatizációjával folytatódott.
  10. Garancsi István becsült vagyona: 197,3 milliárd forint. Majdnem ötvenmilliárd forintos növekedést könyvelhetett el idén.

Rovatok