Index Vakbarát Hírportál

Magyar sikercég, ahol ha nem fut a szekér, akkor is húszmilliárd a profit

2024. június 9., vasárnap 12:54

A vezető hazai magasépítő vállalat felemás évet zárt tavaly: bár nőtt a Market Építő Zrt. árbevétele, és nyereséges is maradt a cég, az egy évvel korábbi, 34 milliárd forintos profit után a 2023-as tevékenység eredményeként „csak” 21 milliárdos pluszban zárt. Scheer Sándornak és Garancsi Istvánnak azért így sincs oka a szégyenkezésre.

A Market Építő Zrt. tavaly 321,69 milliárd forint nettó árbevételt ért el az egy évvel korábbi 306,04 milliárd után. A forgalom viszonylag csekély mértékű emelkedését a profitabilitás látványos visszaesése kísérte, igaz, a bázisidőszak 34,39 milliárd forintos nyeresége után azért a múlt évben is felmutatott a cég 21,09 milliárdos adózott eredményt – derült ki az építőipari nagyvállalat éves beszámolójából.

Bonyolult gazdasági környezet

A vezetőségi jelentés szerint az árbevételi adatok azt jelzik, hogy kiegyensúlyozott, sikeres évet zártak, bonyolult gazdasági környezetben. Hozzátették, hogy a rendelésállományuk a kapacitásaik jelentős hányadát lekötik a következő évre. A cég vezetése szerint a kihívások éve volt 2023 a magasépítés számára. Az építőipari piac szegmensei változó intenzitással, de zsugorodtak az év folyamán.

Az orosz–ukrán háború folytatódott, az energiaárak továbbra is magas szinten álltak, a magas kamatkörnyezet pedig nem biztosított kedvező finanszírozási lehetőségeket a befektetőknek, ingatlanfejlesztőknek.

A piacméret csökkenésével fokozódik a versenyhelyzet, ami nyomás alatt tartja a kivitelezői költségeket. Ezen összetett hatásokkal rendelkező piacon a társaság a megoldást abban látja, hogy konszolidálja a tevékenységét: dolgoznak a hatékonyság növelésén, a költségszerkezet megváltoztatásán.

Idén áprilisban adták át az Alba Arénát, a székesfehérvári sportcsarnok 46 milliárd forintból épült fel, és a Market keze nyomát dicséri, akárcsak a Mol Campus, a BudaPart, az MVM Dome vagy például a Duna Aréna.

Nincs megállás

Tavaly júniusban jelentették be, hogy a korábban kötött stratégiai megállapodásban foglaltak szerint közös építőipari alapanyaggyártó céget alapítottak a Masterplast Nyrt.-vel, 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal.

A múlt év októberében ismertették azt is, hogy a Hungaroring fejlesztésének második ütemét a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma nyerte el, a kivitelezésnek pedig a 2026-os Magyar Nagydíjig kell elkészülnie.

A dinamikus fejlődés során a Market közlése szerint a cég mindig fontosnak tartotta a szakmai színvonal megőrzését, a munkavédelmi szabályok szigorú betartását, a munkatársak megbecsülését, az innovációk adaptálását, valamint a környezetünkért való tudatos felelősségvállalást.

A vállalati értékrend szerves részét képezi a társadalomért, a környezetért, az emberek életkörülményeinek javításáért való őszinte elkötelezettség. Építőipari cégként a vállalat 2022-ben elsőként tett közzé fenntarthatósági jelentést, melyet 2023-ban már auditált formában publikált.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Rovatok