Index Vakbarát Hírportál

Diákok keresik a választ a mesterséges intelligencia jövőjére

2024. július 26., péntek 06:31

A fenntarthatósággal, AI-al és digitalizációval foglalkozó verseny döntőjét július 22 és 26 között rendezik meg, amelynek a Magyar Nemzeti Bank ad otthont. Matolcsy György jegybankelnök a Fudan Egyetem rektorhelyettesével és a kínai nagykövettel folytatott beszélgetéseket a nyitóceremónia előtt.

Az idén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ad otthont a Youth Innovation Competition on Global Governance (YICGG) nemzetközi verseny péntekig tartó döntőjének – közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel. Az ifjúsági megmérettetés minden évben globális kihívásokra keres választ, az idei esemény témája a mesterséges intelligencia irányítása.

A közlemény szerint Virág Barnabás MNB-alelnök a verseny nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy egy ország sikerességének és versenyképességének egyik legfontosabb kiindulópontja az új megatrendekhez igazodó oktatás, azon belül is tehetséggondozás.

A gazdagság alapja a tudás, ezért fontos a befektetés az oktatásba, a folyamatos tanulási lehetőség biztosítása, az innováció és a vállalkozói szellem ösztönzése – tette hozzá.

A közlemény szerint a YICGG-t 2007 óta szervezi meg a kínai Fudan Egyetem, a rendezvénynek korábban más országok, többek között Olaszország, Indonézia és Kína is helyet adtak már. Az idei esemény alkalmából az MNB elnöke, Matolcsy György megbeszélést folytatott a rendező intézmény rektorhelyettesével és Kína budapesti nagykövetével.

A nyitó ceremónián beszédet mondott többek között az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének digitális átalakulással és mesterséges intelligencia stratégiákkal foglalkozó részlegének vezetője, valamint a Neumann János Egyetem rektora és a Budapest Metropolitan Egyetem rektorhelyettese is. A verseny döntőjére több, mint 100 vendég és versenyző gyűlt össze 30 országból.

Rovatok