Jövő héten, csütörtöktől szombatig zajlik a Jackson Hole Symposium. A rendezvényen jegybankárok, pénzügyminiszterek, akadémikusok és vezető pénzpiaci szereplők is részt vesznek a világ minden tájáról. Az ott elhangzottakra pedig a befektetők is kiemelten figyelnek, érdemi forintmozgásra számíthatunk. A forint teljesítménye meglehetősen hullámzó volt a héten, főleg az Amerikából érkező adatokra reagált. Heti összefoglalónk.
A forint a hetet az euró ellenében kevéssel a 394-es szint fölött kezdte. A jegyzés szerda délutánig jellemzően a 393–394-es sávon belül ingadozott. A hét legfontosabb adata szerda délután érkezett, ekkor publikálták a júliusi amerikai inflációs számokat.
Júliusban összességében az elemzői várakozásoknak megfelelően havi alapon 0,2, míg éves bázison 2,9 százalékkal nőttek az árak az Egyesült Államokban. Az adat megnyugtatta a piacokat, inkább a 25 bázispontos szeptemberi kamatvágással kapcsolatos várakozásokat erősítette.
Habár a dollár kismértékű gyengülésével párhuzamosan a forint is enyhén erősödött az adatközlést követően, estig elfogyott az ereje, és a 395-ös szint fölé gyengült a kurzus
– világított rá Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője. Csütörtök délelőtt a forint ismét megpróbálkozott az erősödéssel, azonban a vártnál erősebb júliusi amerikai kiskereskedelmi adatok, illetve az új munkanélküli segélykérelmek számának csökkenése tovább enyhítette a befektetők körében a recessziós félelmeket.
Ez pedig a dollár euróval szembeni érdemi erősödését okozta, köszönhetően annak, hogy tovább csökkent a szeptemberi 50 bázispontos Fed-kamatvágás esélye, amely a forintot is visszagyengítette a 396-os szint közelébe.
Péntek délelőtt szűk sávban mozgott a forint, kora délután átmenetileg 396 fölé is benézett, azonban a délutáni amerikai adatokra ezúttal erősödésbe kezdett. Kedvezőtlen hírek érkeztek az Egyesült Államok ingatlanpiacáról, miközben a fogyasztói bizalom alakulása az inflációs várakozások horgonyzottságát mutatja. A hírekre a dollár összességében gyengült az euró ellenében, amely a forintot is támogatta, így az péntek estig 395 alá tudott visszaerősödni.
Jövő hét csütörtöktől szombatig zajlik majd a Jackson Hole Symposium. A Fed támogatásával a szimpózium minden évben egy fontos gazdasági kérdésre összpontosít, amellyel a világgazdaság szembesül.
A rendezvényen jegybankárok és pénzügyminiszterek, akadémikusok és vezető pénzpiaci szereplők is részt vesznek a világ minden tájáról,
az ott elhangzottakra pedig a befektetők is kiemelten figyelnek, tekintve, hogy nem egyszer előfordult már, hogy itt jelentették be például a Fed irány- vagy stratégiaváltását. Az idei ülés kiemelten is érdekesnek ígérkezik, mivel a témája a monetáris politika hatásosságának, illetve transzmissziójának áttekintése.
A nagy jegybankok vezetői által elmondott beszédekből így a piacok a várható kamatpályákra próbálnak majd következtetni, amely érdemi árfolyammozgást generálhat, tehát a forintra is kihathat
– véli Molnár Dániel. Balog-Béki Márta, az MBH Elemzési Centrum szenior elemzője szerint a legnagyobb figyelmet jövő pénteken Jerome Powell Fed-elnök kaphatja, miután az eseményt a Fed két kamatdöntő ülése, július és szeptember között tartják.
A kamatkilátásokat illetően mérföldkő lehet, mit mond a Fed-elnök. Főként azután, hogy az augusztus elején megjelent gyenge munkaerőpiaci adatok aggodalmat keltettek, hogy a Fed túl későn kezdi meg a kamatcsökkentést, és akár nagyobb mértékű kamatvágás is szükséges lehet.
A napokban megjelent kedvező adatközlések nyomán a recessziós félelmek azonban csökkentek, és ezzel párhuzamosan a nagyobb mértékű piaci kamatcsökkentési várakozások is kiárazódtak a szeptemberi Fed-ülésre.
Powell ismét jelzést adhat a kamatcsökkentési ciklus indításáról, amit a piac szeptemberre már beárazott. A piaci szereplők azonban megosztottak, hogy 25 vagy 50 bázispontos kamatvágásról dönt majd a Fed
– mutatott rá Balog-Béki Márta, hozzáfűzve, hogy a kedvező adatközlések nyomán az 50 bázispontos kamatcsökkentést már csak 30 százalékos valószínűséggel árazták pénteken, szemben az egy héttel korábbi 50 százalékkal. A 25 bázispontos szeptemberi kamatcsökkentést pedig 72 százalékos valószínűséggel várják, az augusztus 9-ei 49 százalékot követően.
Az euró-forint árfolyamában továbbra is a 387-402-es tartomány, míg a dollár-forint esetében a 355-370-es zóna tűnik bejárhatónak a következő hetekben
– ezt Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior közgazdásza jelezte. Hozzátette, hogy hazai makroadat csak péntek reggel érkezik, ekkor teszik közzé a júliusi munkanélküliségi rátát. A Bloomberg konszenzusa szerint 4,2 százalékról 4,3 százalékra emelkedhetett a mutató.
(Borítókép: Jerome Powell a Capitol Hillen 2022. március 3-án Washingtonban. Fotó: Jonathan Ernst-Pool / Getty Images)