A magyar innováció, a magyar agyak, valamint a teljes hazai innovációs ökoszisztéma bőven képes lehet arra, amit a finnek, a dél-koreaiak vagy az észtek véghez vittek – fogalmazott az Indexnek Boros Áron, az ESG és a tranzakciós tanácsadással foglalkozó Stradamus Zrt. elnök-vezérigazgatója. Azt is elárulta, hogy szerinte milyen lépésekkel juthatunk el idáig.
A hazai innováció fejlettségi szintje az uniós országok rangsorában gyenge közepes, világszinten inkább gyenge – jelezte lapunknak Boros Áron, aki szerint az innováció előretöréséhez több területen kell jobban teljesítenünk:
Boros szerint a magyar költségvetés helyzete és a szakpolitikai súlypontok jelenleg nem engednek meg több állami forrást az innováció támogatására. „A hazai cégek zöme kis- és középvállalat (kkv), amely cégek köre szintén nem engedhet meg komolyabb befektetéseket az innovációba, mert egyfelől alultőkésítettek és jellemzően kockázatkerülőek. A mikro- és kis méret felett is inkább a stabil beszállítói létet, semmint a rizikósabb új irányokat választják.
A nemzetközi multinacionális cégek pedig a kelet-közép európai régióba a gyártósorokon kívül maximum alkalmazott kutatásokat telepítenek, amelyek eredményeit jellemzően az anyaországaikban hasznosítják, és – néhány kivételtől eltekintve – a magas hozzáadott értékű kutatások továbbra is a külföldi anyacégeknél zajlanak
– fogalmazott Boros. Szerinte a fejlődés érdekében a források felhasználási minőségén kell javítani. „Olyan innovációvezérelt területeken kell nyitnunk, amelyek üzletileg potensek, de valamilyen akadály miatt eddig nem használtuk ki a bennük rejlő lehetőséget.”
Szerinte az innovációs siker receptjében az első szereplő az egyetem, amely köztudottan az innovációs ökoszisztéma alappillére.
Sajnos a felsőoktatás a képzésen és az alapkutatáson kívül csak érintőlegesen koncentrál azokra az innovációs projektekre, amelyek piacképesek, és bevételt termelhetnének
– véli a Stradamus vezére. Hozzáfűzte, hogy mivel éles innovációs tapasztalatokkal jellemzően nem rendelkezik az átlagos hazai egyetem, szükséges mellé egy másik szereplő. Ez a másik szereplő pedig a tőkepiacról jön.
Kifejtette: „A hazai tőkepiac már közel 30 éve fejlődik és ér el eredményeket. A rendszerváltás után a tőzsde játszotta a fejlődésben az innováció finanszírozásában a főszerepet. A gyógyszeripar privatizációja, illetve az OTP vagy a Mol tőzsdére vitele felkeltette a magánbefektetők érdeklődését, és nagymértékben emelte ezen vállalatok innovációs képességét, így lehettek azok regionálisan igazán vezetők saját ágazataikban.”
A megoldás tehát, hogy az egyetemeket kössük össze olyan tőkepiaci szereplőkkel, amelyek értik a piac működését, nemzetközi kapcsolatrendszerükkel erősítik és a jelenleginél sokkal inkább üzleti alapra helyezik az egyetemi berkekből bőségesen feltörő innovációkat.
A cégvezető emlékeztetett, hogy az innovációs fejlődés második nagy hulláma 2010-ben kezdődött, amikor az uniós JEREMIE-program kockázati tőkekezelő társaságokat segített elindítani. Ekkor elkezdett kialakulni egy új piac. Első körben uniós és magánpiaci, majd állami forrásokkal kialakult, pontosabban megerősödött az addig inkább csak csírájában létező a hazai kockázati tőke (VC) majd a Private Equity (PE) -szektor.
Boros Áron szerint a legjobb tanács ilyenkor, hogy építkezzünk a sikeres tapasztalatokból, és találjunk olyan lehetőségeket, amelyek új perspektívát nyitnak. Sorra vettük, hogy Magyarország mire építhet:
„Ugyanakkor hiányzik a jó projektek sikeres nemzetközi piacra juttatási képessége és az, hogy a korábbinál is jelentősebb piaci alapú finanszírozáshoz tudjanak jutni a teljes fejlesztési és globális piacra lépési ciklus befutásához” – mondta. „Ezen két kihívás legyőzéséhez ugyanakkor olyan elemeket kell összekötnünk, amelyekre már több példa is van a nemzetközi innovációs piacon.”
A nagy potenciállal rendelkező hazai egyetemeket és a »nemzeti multikat« össze kell kötni olyan külföldi alapkezelőkkel, akik képesek a tőkeoldalon kezelni az egyetemi startupokat, és kapcsolatrendszerükön keresztül képesek becsatornázni őket a nemzetközi vérkeringésbe
– tanácsolja a szakember. Megjegyezte, hogy az lehetne az optimális megoldás, ha ezen külföldi tőkebefektetők hazai jogi környezetben működő kockázati tőkekezelőket hoznának létre. Ebben az ideális világban az egyetemi kockázati alapkezelő tulajdonosai között szerepel az érintett egyetem és a nemzetközi üzleti és befektetői környezetet jól ismerő külföldi alapkezelő. „Ahhoz, hogy a varázslat működjön, a kereteket úgy kell kialakítani, hogy a kulcsszereplők elkötelezettségét hosszú távon fent lehessen tartani.”
Hosszú távú eredményt akkor lehet elérni, ha kialakul a felek között a bizalmi kapcsolat, és a potenciális üzleti lehetőségek vonzók és sikerrel kecsegtetnek. A korai szakaszból fakadó magasabb üzleti kockázatot magasabb hozamígérettel vagy speciális kockázatkezelő eljárásokkal lehet ellensúlyozni. A kockázatokat az állam mint független kisebbségi befektető tőkével, és mint szabályzó vonzó jogi keretrendszer kialakításával tudja csökkenteni
– fejtette ki, megjegyezve, hogy az ismertetett elmélet is csak akkor működik, ha a kulcsszereplők elkötelezettsége magas, és vannak olyan mozgósítható szakértők minden résztvevőnél, akik tapasztaltak és képesek kapcsolatrendszerükkel, tudásukkal a kitűzött célokat elérni.
„A sikeres induláshoz az egyetemnek a hozományát ki kell csinosítania, meg kell mutatnia azokat a projektjeit, amelyek érdekesek lehetnek egy tőkebefektetőnek” – fogalmazott a szakértő. Hozzátette, hogy az egyetemeknek át kell alakítaniuk a bürokratikus keretrendszerüket is. Mindezen lépésekkel alkalmassá válhatnának a profit- és üzletalapú működésre.
A házi feladat megírásához az egyetem menedzsmentjének és a fenntartójának komoly elköteleződésére és kemény munkájára van szükség
– jelezte Boros, aki szerint az állam befektetőként direkt módon vagy az egyetemen keresztül indirekt forrással láthatja el a projektet.
Az innovációra éves szinten költendő százmilliárdos vissza nem térítendő forrással szemben ezen a területen pár tíz milliárd forint tőke csodát fog tenni
– véli a cégvezető. Hozzáfűzte, hogy az államnak szabályozói eszközeit is meg kell vizsgálnia, hogy a feleket támogassa a bizalmi viszonyuk kiépítésében és az üzleti eredmények elérésében.
Kifejtette: „Ha a fentiek kapcsán előrelépünk, akkor sikerrel jutunk közelebb ahhoz, hogy igazán kihasználjuk a magyar agyakban rejtőző óriási innovációs potenciált. A Seon, a Bitrise, a Turbine AI; az AI Motive vállalatok, a hazai nagyok fejlesztései, vagy éppen Nobel-díjasaink, legutóbb Karikó Katalin és Krausz Ferenc egyéni sikerei is kiválóan megmutatták: a magyar innováció, a magyar agyak, illetve a teljes hazai innovációs ökoszisztéma is bőven képes lehet arra, amit a finnek, a dél-koreaiak vagy az észtek véghez vittek. De ehhez további, bátor kockázatvállalásra, konkrét lépésekre van szükség: ne késlekedjünk, dolgozzunk együtt a magyar innováció felemeléséért!”
(Borítókép: Index)