Index Vakbarát Hírportál

Átadták a kínai BYD autóüzem építéséhez szükséges terület második részét Szegeden

2024. október 18., péntek 13:47

Átadta az önkormányzat a kínai BYD szegedi elektromosautó-üzemének építéséhez szükséges terület második részét a kivitelezéshez.

A politikus közölte, elvégezték a terület lőszermentesítését, régészeti feltárását, és befejezéséhez közeledik az elektromos hálózat kiváltása, kiépítése. Az önkormányzat október elején 161 hektárnyi területet adott át az üzem építéséhez. A beruházási területből még 15 hektár van hátra, ennek átadása az év végéig megtörténik. Kovács Tamás (Összefogás Szegedért) gazdasági alpolgármester elmondta, az autógyár megfizeti a városnak a területért járó vételárrészt, ebből az önkormányzat visszafizeti azt az állami támogatást, amelyet a telkek megszerzésére és fejlesztésére fordított – jelentette be Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a közgyűlés pénteki ülésén.

A BYD tavaly jelentette be, hogy több milliárd euró beruházással Szegeden építi meg első európai autógyárát, amely évi háromszázezer autó gyártására lesz képes.

A közgyűlés kezdetén bejelentették a képviselő-testület öt frakciójának megalakulását. A 28 tagú képviselő-testületben tizenöten az Összefogás Szegedért frakció tagjai, köztük Botka László polgármester, Kovács Tamás gazdasági és Binszki József várospolitikai alpolgármester. A frakció vezetője Avramov András.

Tovább fejlesztenék Szegedet

Az öt képviselő alkotta Fidesz-frakciót Polner Eörs irányítja. A politikus a város vezetésének Szeged fejlesztéséhez partnerséget ajánlva a legfontosabb feladatoknak a harmadik híd megépítését, az iparfejlesztést, a helyi turizmus, különösen a Tiszához kapcsolódó idegenforgalom bővítését, a parkolási rendszer átalakítását, valamint a tömegközlekedési díjak csökkentését nevezte.

A Szeged jövője frakciót négy képviselő alkotja – köztük Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester – vezetője Mihálik Edvin. A kéttagú KDNP-frakciót Ruzsa Roland, a szintén kéttagú MKKP-frakciót Tóth-Benedek Csanád vezeti.

A közgyűlés módosította a városban elhagyott biciklironcsok elszállításáról szóló szabályokat is. A tavasszal életbe lépett rendelkezés tapasztalatai alapján a jövőben nemcsak a sérült, elhagyott kerékpárokat, hanem a rollereket is elszállítják. A közterület-felügyelők figyelmeztetést helyeznek el a kétkerekűekre, majd azokat 30 napon beül elszállítják. Az elszállítást követően a tulajdonos a kerékpárt vagy rollert 30 napon belül visszaigényelheti – írja az MTI. 

Rovatok