Evés közben jön meg az étvágy, a rendkívül meggyőző harmadik negyedéves eredményeket közlő 4iG még mindig nyitott szemmel jár, további akvizíciós célpontokat keres a régiós piacokon. Fekete Péter vezérigazgató 200 milliárd forint feletti EBITDA-t vár 2024 egészétől, 2025 pedig elsősorban arról szólhat az informatikai és távközlési fókuszú cégcsoportnál, hogy működnek a szinergiák és a részvényesi értékteremtés.
„Erőteljes növekedésben van az IT, ugyanakkor a lendületet ma már a telekommunikáció adja, amely az árbevétel 88, az EBITDA 94 százaléka mögött áll. Emellett az űr- és védelmi ipari láb új, sokat várunk tőle a folytatásban” – mondta Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója a vállalatcsoport 2024. III. negyedéves pénzügyi és üzleti eredményeinek közlését követő háttérbeszélgetésen.
Fekete Péter az év végére tekintve elmondta, hogy az IT-szektorban az utolsó negyedév rendszerint duplán számít, idén sincs másképp, mozgalmas időszak a mostani, a telekommunikációról nem is beszélve, ahol sokmilliárdos költséggel jár a rebranding, miután a One márka alatt egyesítik távközlési kereskedelmi szolgáltatásaikat.
Ez a Vodafone Magyarország mellett a Digit, az Antenna Hungáriát és az Invitechet érinti 2025. január 1-től:
A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt számszerűsítve a cégcsoport vezérigazgatója 200 milliárd forint feletti EBITDA-t vár 2024-ben.
Jó áron vettük a Vodafone-t
– jelentette ki Fekete Péter, igaz, a 660 milliárd forintról a 4iG sohasem mondta, hogy a vételár, hanem ez a cégérték. A vezérigazgató úgy fogalmazott: kezdik egyre inkább kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, értéket teremtve a tulajdonosoknak, köztük a magyar államnak, amely a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül 29,5 százalékban érdekelt.
A háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy 2025 és 2026 még inkább a Vodafone éve lehet, jó ómen, hogy a cégcsoport leányvállalatainál jelentős növekedés figyelhető meg a hatékonyságban és a profitabilitásban egyaránt, amire jó példa a Digi is. Ne feledjük, a Vodafone Magyarország felvásárlása csak 2023 januárjában zárult le.
Az Index megkérdezte, elképzelhető-e, hogy a Vodafone-nál nagyobb hal is akad a 4iG horgára a következő években, erre Fekete Péter azt a választ adta, hogy ha van jó lehetőség, ez sem zárható ki. Szeretnének továbbterjeszkedni, ennek érdekében vizsgálják a lehetőségeket a régiós piacokon, hiszen a távközlésben önmagában organikus növekedés nehezen képzelhető el. A várható irányokat tekintve jelzésértékű, hogy a 4iG már most a nyugat-balkáni régió egyik meghatározó informatikai és távközlési szolgáltatója.
A 237 milliárd forintos piaci kapitalizációjú cégcsoportnál azt várják a következő évtől, hogy működnek a szinergiák és a részvényesi értékteremtés 2025-ben is.
Az űr- és védelmi ipari divízió egy hosszabb távú befektetés, amit hűen tükröz, hogy a HUSAT Program célkitűzése egy geostacionárius műhold, valamint összesen nyolc földmegfigyelési műholdból álló konstelláció pályára állítása 2032-ig.
Az űr- és védelmi ipari láb növekedését jelzi, hogy már most a szektor olyan kaliberű szereplőivel állnak kapcsolatban, mint az Airbus, a Boeing vagy a Thales. Markáns jelét adta Magyarország, hogy beszáll az űrversenybe, azzal, hogy a cégcsoporthoz tartozó REMRED Zrt. a Fejér vármegyei Martonvásáron űripari gyártóközpontot épít. Ennek eredményeként 2027–2028-ban Föld körüli pályára állhat az első magyar, sorozatgyártásban készült műhold.
(Borítókép: Aradi László / Index)