A kávé világpiaci ára gyorsan reagál a gazdasági és társadalmi folyamatokra, Takács Péter, a Julius Meinl Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor a kávézás ma már olyannyira a mindennapjaink részének számít, hogy bár lehet, bizonyos értelemben luxuscikké válik, mégis az utolsók között mondanánk le róla.
Interjú arról, hogy milyen a kávépiac jelene, és mi vár ránk, fogyasztókra a jövőben. A beszélgetésből kiderül, hogy
Mondok két, talán nem is annyira meglepő állítást.
Rendben.
Az egyik: véget ér a jólét, a kávé iszonyatosan drága lesz, egyre kevesebben jutnak hozzá. A másik: ugyan vannak gondok a kávétermesztéssel, de a kávé mindig is elérhető, megfizethető lesz. Melyik álláspontot osztja?
Egy harmadikat.
Mi volna az?
Vannak negatív trendek, a kávé világpiaci ára soha nem látott magasságokban jár, ám a kávéfogyasztás ma már olyannyira a mindennapjaink részének számít, hogy bár lehet, bizonyos értelemben luxuscikké válik, mégis az utolsók között mondanánk le róla.
És közben sorra dőlnek a tabuk. Olaszországban például szinte törvényerejűnek számított az a szabály, hogy egy eszpresszó nem lehet drágább egy eurónál, ám ez az ár már tarthatatlan.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az olaszok ennek ellenére semmit nem változtattak kávézási szokásaikon. S ha már tabuk: még ma is erősen tartja magát az a képzet, hogy az arabica a legjobb minőségű kávé, és éppen ezért drágább is, mint a robusta, de a legfrissebb adatok alapján bizonyos robusta kávék ára már magasabb, mint az arabicáé.
Minek köszönhetően?
A kávé világpiaci ára gyorsan reagál a gazdasági és társadalmi folyamatokra. Nagyban függ attól, hol és milyen társadalmi körülmények között lehet előállítani, de emellett a légkör felmelegedése is jelentősen hat rá. A kávétermesztők jelentős mennyiségű pénzt és energiát fektetnek abba, hogy megtartsák a régi és új termőhelyeiket, azok ugyanis egyre magasabbra kerülnek a tengerszinttől, így az is változik, hogy
a kávét hol lehet gazdaságosan, fenntarthatóan és környezettudatosan előállítani.
Számunkra ezek nagyon fontos szempontok és egyben mutatók, hiszen a célunk az is, hogy a kávé a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal kerüljön a csészékbe. Ausztriában például csak olyan szállítócégekkel dolgozunk, amelyek zéró emissziós autókat használnak, de legalább ilyen fontos a csomagolás kérdése is. A lakosság számára elérhető kapszulás kávéinkat az elsők között tettük otthon is komposztálhatóvá, és ugyanez vonatkozik a dobozokra is, az új Bio Fair Trade-család csomagolása már minden elemében teljesen lebomló. A teáink esetében a csomagolás már nagyon régóta teljesen lebomló, ahogyan az elviteles poharaink is komposztálhatóak, akár otthoni környezetben is.
Vagyis, ahogyan a Julius Meinl annak idején a pörköléssel csinált igazi gasztronómiai forradalmat, most a fenntarthatósággal tesz hasonlót?
Valahogy így, de eközben kiemelten foglalkozunk Kolumbiával, a kolumbiai termőhelyekkel is. Elképesztően nagy energiát fektetünk abba, hogy ebben az üzletágban a kávétermesztő családoknak és az ő leszármazottaiknak is perspektívát tudjunk mutatni. Fontos, hogy ne hagyják el a földeket, ne hagyják műveletlenül ezeket a területeket, hiszen ez számukra is fontos jövőkép. A Julius Meinl külön képzési, oktatási programot dolgozott ki annak érdekében, hogy azok, akik a kávét termesztik, gondozzák, szüretelik és feldolgozzák, tudják és érezzék, hogy ha ezt a folyamatot nem tennénk fenntarthatóvá, akkor egyszer csak azon kapnánk magunkat, hogy nem lesz olyan kávénk, amiből pörkölni tudnánk.
Az üzemanyagok árának változásáról az újságok lassan már olyan gyakorisággal írnak, mint a várható időjárásról. Elképzelhető, hogy egyszer a kávé árának változása is ilyen hírfolyam része lesz?
Ebben a formában nem valószínű. A kávé ára gazdasági, stratégiai kérdés, ennek alakulását az is befolyásolja, hogy ki milyen üzletpolitikát folytat. A Julius Meinl például alapvetően prémium HoReCa-partner, vagyis jelen van hotelekben, éttermekben és kávézókban, de nincs ott a magyarországi boltok polcain. Rendelni persze lehet, online. Ez a Julius Meinl tudatos üzletpolitikájának része.
Így esetünkben az árképzést nem az határozza meg, ami egy vásárlóra úgy hat, hogy egy szupermarketben azon tanakodik, melyik kávét vagy kapszulát vegye meg, az olcsóbbat, a drágábbat vagy a kettő között. Ha mi valamennyit emelünk a kilónkénti áron, akkor azzal a vendégek legfeljebb egy csésze kávé elfogyasztásakor találkoznak. Vagyis a kávék árának változása eltérő a lakossági végfelhasználók és az üzleti partnerek esetében.
Említette, hogy a Julius Meinl nincs jelen a magyar üzletek polcain. Pedig egykor, nem is olyan régen még volt, csak kivonult Magyarországról.
Most is jelen vagyunk, csak másként. Ez olyan stratégiai döntés volt, amit ma is helyesnek tartunk. A Julius Meinl családi vállalkozás, és már a kezdetekkor a minőségi kávé fogyasztása mellett kötelezte el magát – s nemcsak kávék, hanem prémium-forróitalok, -teák és -forrócsokoládék esetében is. Budapesten saját beszerzési csapatunk van, a vidéket is el tudjuk látni, partnereinknek pedig folyamatos tréningeket tartunk, mert a cél az, hogy minél több emberhez eljuttassuk a tökéletes csésze kávét, teát, forró csokit.
Ön hány kávét iszik naponta?
Hármat-négyet, de amikor a partnerekkel kóstolunk, a határ a csillagos ég.
Csak ezért kérdezem, mert örök vita dúl arról, mennyit kell vagy lehet inni naponta.
Szerintem annyit, amennyi jólesik.
Persze, a borra is ezt mondják, csak aztán tudjuk, mi lesz a vége. De komolyra fordítva: kutatások támasztják alá, hogy napi két kávé például kifejezetten jótékony hatású lehet.
Ami igazán fontos, az a napi rutin, illetve az, hogy milyen kávét iszunk. Én például az olasz stílust követem, vagyis reggel még tejjel, tejhabosan iszom a kávét, ám délután már szigorúan feketén, eszpresszót, és ha este is, akkor többnyire már csak ristrettót. Ám a lényeg az, hogy ha már kávézunk, abban örömünket leljük. Mi a Julius Meinlnél azt az élményt szeretnénk visszahozni, amikor a kávé egymás mellé ülteti az embereket, egy csésze fekete mellett beszélgetnek, figyelnek a másikra.
Ez már átvezet a kávéházi kultúra világába. Egykor mi, magyarok ebben jónak számítottunk, köszönhetően a bécsi és párizsi kávéházi kultúra hatásának. Ma ismét vannak minőségi kávéházaink, csak a kávéházi élet nem olyan, mint, mondjuk, a XX. század elején.
A monarchia ideje maga volt az aranykor. Művészek, írók, költők gyűltek össze híres-neves kávéházakban, némelyikük szó szerint forradalmi helyszín volt. Aztán jöttek évek, évtizedek, amelyek nem tettek jót a kávéházi kultúrának, legutóbb pedig a Covid-járvány szólt közbe. Vagyis igen, meg kell tanulnunk újra kávéházba járni. Ez amúgy nem olyan nehéz, mint azt gondolnánk, hiszen amikor valakivel szeretnénk találkozni, akkor fölhívjuk, és ezt kérdezzük: nem iszunk meg egy csésze kávét? Nem árulok el titkot az olvasóknak, de most is egy kávézóban, a Corinthia Budapest Grand Hotel Royalban ülünk egy csésze Julius Meinl kávé mellett, és beszélgetünk.
A mai magyar kávézási kultúra melyik trendet követi: a bécsit, a franciát vagy az olaszt?
Ez kávézónként változó. A bécsi kultúra intellektuális élményt nyújt, beszélgetős, elmélkedős, az olasz ennél gyorsabb, tempósabb, a francia meg valahol a kettő között van. A magyarországi grand cafék világában tetten érhető a bécsi és a francia hangulat, és szerencsére visszatért a brunchkultúra is. Számos helyen pedig azt is látni, hogy sokan olasz módra megállnak a könyöklőnél, isznak egy ristrettót, majd rövid beszélgetés után csáó, csáó, mennek is tovább. A kávézás ugyanis amellett, hogy élmény, fontos társadalmi érintkezési forma is, és lehet, hogy a bárpult mögött ma már egy széttetovált barista áll, de ő az, aki mindennap elkészíti a tökéletes kávét.
A magyarok mennyi kávét isznak, van erről friss statisztika?
A KSH adatai szerint – a lakosságra és egy főre vonatkozóan – mintegy három kilogramm fölött van az éves fogyasztás. Az is látni, hogy egyre nagyobb a kereslet a minőségi kávék iránt, de abban is van előrelépés, hogy az emberek mernek új dolgokat, ízeket kipróbálni, legyen az americano vagy éppen a cortado, a kávé világos vagy sötét pörkölésű, ízesített vagy likőrrel bélelt.
Miközben az sem mindegy, milyen géppel főzik a kávét.
Ez legalább annyira lényeges szempont, mint maga a kávé. Azt látom, hogy a kávéautomaták, a kávégépek minősége nagyon eltérő, márpedig hiába teszünk jó kávét egy rosszabb gépbe, az eredmény nem az az íz és illat lesz, mint amire számítunk. A Julius Meinl gyakorlata éppen ezért az, hogy ha valakivel leszerződünk, akkor nem csupán kávét adunk neki, hanem kávégépet is.
Megtanítjuk, mire kell figyelnie, hány fokon főzze a kávét, hány másodpercig folyjon át víz a gépen, hogy a kávét milyen finomságúra érdemes darálni.
A későbbiekben pedig a kávét szállító képviselőinknek az is a feladata, hogy főzzenek le egy csésze kávét, kóstolják meg, és ellenőrizzék a gép beállításait. Van olyan partnerünk, ahol a kávéfőző napi, sőt akár másodpercszintre bontva mutatja azt, hogyan dolgozik a gép és a daráló, bár ebben inkább régimódi vagyok, klasszikus, akárcsak a Julius Meinl márka, vagyis az igazi minőségi kontroll az, amikor odamegy egy kolléga, és mindent személyesen ellenőriz.
Ezek után a kérdés már csak az, hogy a Julius Meinl miért nem nyit saját, önálló kávéházat Magyarországon.
Jelenleg ez nem prioritás.
Oké, akkor ne legyen grand café, legyen csak petit.
Ha esetleg lennének ilyen ambíciói, tudja a számomat (nevet). Az üzletpolitikánkba ugyan beleférne egy olyan bemutatóterem valahol a belvárosban, ahol az emeleten van az iroda, alul pedig egy kis kávézó, ami egyben tréningcentrum is, ahol képzéseket is tarthatnák a partnereiknek, de ehhez olyan méretű ingatlanra volna szükség, ahol elférne a raktárunk és a szervizünk is. A szerződő partnereink ráadásul a jelenlegi irodánkban is végig tudják kóstolni a kávéinkat, ki tudják próbálni a gépeinket. Vagyis jelenleg még egy kis Meinl-kávézóra sem látok esélyt.
Ám a magyarok így is számos kávézóban ihatnak Julius Meinl kávét, teát és forró csokoládét, az újjáéledő kávéházi kultúra lehetőséget teremt a találkozásra. Ahogyan lehetőséget teremt arra, hogy találkozzanak egymással is, leüljenek egy csésze kávé mellé, és beszélgessenek, barátkozzanak, társasági életet éljenek.
A cikk a Julius Meinl együttműködésével készült.
(Borítókép: Takács Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)