Index Vakbarát Hírportál

Jól járnak Rogánék vagy a Bibó szakkoli

2015. december 28., hétfő 16:03

Elkölt a kormány majdnem 70 milliárd forintot a tartalékból, áll a Közlönyben

Egyből kap 20 milliárdot az állami Eximbank tőkeemelésre, ők legutóbb azzal kerültek be a hírekbe, hogy egy nagyon fura, 16 milliárdos speciális hitelt hirdettek meg. Amiről eredetileg egy nap alatt akartak dönteni, aztán hozzáraktak még egy hetet. Kap még összesen 7,9 milliárdot a több mint háromezer önkormányzat is.

Nagy nyertesek az egyházak, sok folyik át az NFM-en

Rogánékhoz, azaz a Miniszterelnöki Kabinetirodához tesznek még 1,8 milliárd forintot, pontosan meg nem nevezett kommunikációs célokra. Az "Egyházi célú" programok is kapnak 6,5 milliárdot. Az NGM-nek jut még területfejlesztésre 2,3 milliárd, Szijjártóék pedig extra 2,35 milliárdot kapnak a külképviseletekre, 3,7 milliárdot pedig folyó kiadásaik fedezésére. 

A másik gazdasági minisztérium az NFM is érdekes, rajtuk keresztül kap ugyanis a Bibó szakkollégium nagyjából 700 milliót felújításokra, és extra 2,5 millió forintot működésre. Ennél csak egy kicsit kap többet a teljes magyar felsőoktatás, "egyetemek, főiskolák" ugyanis 828 millió extra pénzt kapnak, ebből 50 millió mehet a bérekre. Az NFM egyébként kap még négymilliárdot csak úgy is, "tulajdonosi jogainak gyakorlására". 

Jó ma állami lónak lenni

Mindnél jobban járnak viszont a lovak, az állami ménesbirtokok több mint egymilliárd kiegészítő pénznek örülhetnek. 

De kap még például 140 milliót az ópusztaszeri emlékhely, és majdnem egymilliárdot még "kültéri sportparkok fejlesztésére" költünk, amik könnyen lehet, hogy újabb stadionokat jelentenek. Még 346 millió kell az állami sportlétesítmények fenntartására is. 

Az egészségügy 330 millió extra pénzhez jut, a nemzetpolitikai dolgokon ügyködő Bethlen Gábor alap 300 millióhoz.

Rovatok