Index Vakbarát Hírportál

Újabb hatalmas pénznyelőt venne a kormány?

2013. augusztus 22., csütörtök 11:02

A Dunaferr már júniusban jelezte, hogy komoly elbocsátások jönnek, mivel a vállalat lényegesen több embert foglakoztat annál, amit a versenyképes gazdálkodás elbír. Amikor azonban ténylegesen be is jelentették az 1500 fő elbocsátását, a kormány bepánikolt, hirtelen ötlettől vezérelve államosítaná a céget. Az oroszok mondjuk nem valószínű, hogy eladják, legfeljebb valamilyen más gigaprojektért cserébe. Nem tudni, hogy pontosan mire lenne jó az államnak a vásárlás: az 1500 embertől a cégnek mindenképpen meg kell válnia, ha talpon akar maradni a versenyben. Lehet, hogy az egész vásárlási szándék csak kommunikációs fogás a kormány részéről.

Az európai piacra gyártó acélipari cégek mindenhol a költségeik lefaragásán dolgoznak, Dunaújváros legnagyobb, ikonikus cége, a Dunaferr is már júniusban jelezte, hogy megválik az irodai dolgozói jelentős részétől, mivel az iparági átlagnál sokkal többen dolgoznak náluk, sokkal több pénzért. A 7500 főt foglalkoztató egykori Sztálin Vasmű múlt csütörtökön jelentette be részletesebben, hogy hozzávetőleg 1500 fő kerül utcára több lépcsőben.

Erre már felkapta a fejét az addig hallgató kormány is: Varga Mihály másnap bejelentette, hogy gyorsan odamegy tájékozódni. A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy hivatalosan úgyis csak 890 Dunaferr-alkalmazottról van szó (ami tulajdonképpen igaz is, hiszen a többi 600 kölcsönzött munkaerő vagy a leányvállalatok alkalmazottai).

A legnagyobb pénztemető

Korábbi cikkünkben a Sólyom légitársaságnál nagyobb pénznyelőt kerestünk. Olvasóink arra szavaztak, hogy a legrosszabb üzlet ma beszállni a vas- és acélgyártásba, valamint megvenni a Dunaferrt.

A hétfői kormányülés előtt Vargával megbeszélték a helyzetet, aki először bejelentette, hogy a kormány minden segítséget megad, de nem merült fel a Dunaferr visszaállamosítása. Majd a kormányülés után pár órával elmondta, hogy pontosan a visszaállamosításban gondolkoznak, nem is az elbocsátások miatt, hanem mert ők tulajdonképpen már a privatizációt is ellenezték. Ha jobban meg akarjuk érteni helyzetet, akkor a Dunaferrnél érdemes kezdeni.

Régóta túl sokan vannak

A 2004-es privatizációkor már sejthette a kormány, hogy a hatékony működéshez lényegesen kevesebb dolgozó is elég lehet; ugyanis a szerződésben rögzítették, hogy 2010-ig csak nyugdíjazással csökkenhet a munkaerőállomány, amit a tulajdonosok be is tartottak.

A válsággal azonban súlyosan visszaesett az acél iránti kereslet, döntően az autóipar és a drámai mélyrepülésbe kezdő építőipar teljesítményének hatására ma 27 százalékkal kevesebb acélra van szükség Európában, mint a válság előtt, és a kilátások sem különösebben biztatók.

Az ISD Dunaferr eredménye Milliárd forintban
2006 25,9
2007 33,2
2008 1,7
2009 −31,1
2010 −8,5
2011 −20,4
2012 29,2

Eközben az acélipari költségek nagyjából 40 százalékát kitevő energia ára folyamatosan emelkedett, ahogy az alapanyagoké is, ráadásul az unióban szigorodtak a környezetvédelmi előírások. Ezért az általános iparági trend a jelentős költségcsökkentés, különösen az európai piacokra gyártó cégeknél.

A Dunaferr vezérigazgatója ezért mondta még júniusban, hogy a tavaly 30 milliárd forintos mínuszt termelő vállalatnál a válságban „elfogytak a belső tartalékok”, a vállalatcsoport teljes vesztesége 113 milliárd forint volt. Másrészt 30-40 százalékkal több dolgozójuk van, mint hasonló méreteknél az iparági átlag, akik átlagosan messze többet is keresnek, mint a versenytársaknál, ezért muszáj már mindenképp leépíteni.

„Amikor a céghez jöttem, úgy tűnt, hogy itt több ember tologat papírokat, mint ahány acélt gyárt” – mondta Jevgenyij Tankilevics; a Dunaferr ezért elsősorban a tagvállalatoknál lévő megkettőzött irodai háttérfunkciókat akarja felszámolni. Emiatt bízhatnak abban, hogy egy ekkora elbocsátásnál sem fogja a termelést semmiféle hátrány érni.

 A Dunaferr-csoport társaságai  
Munkajogi létszám
 
Kölcsönzött munkavállalók létszáma
 
ISD DUNAFERR Zrt.
 
5217
 
561
 
ISD Kokszoló Kft. 
 
684
 
47
 
ISD Power Kft.
 
501
 
1
 
DUTRADE Zrt.
 
286
 
72
 
ISD Portolan Kft.
 
97
-
 
TÜKI Zrt.
 
31
-
 ISD Vámügynökség Kft.  10  1
 
ISD Ferromark Kft.
 
9
 
3
 ÖKO-FERR Kht.  2 -
 
Összesen
 
6837
 
685

Termelőegységet így nem is zárnak be, sőt szeretnék növelni a termelésüket. A hozzáadott értéket növelő beruházásokkal a vállalat kibocsátása 25-30 százalékkal is nőhet jövőre, a menedzsment szerint kétség sem férhet hozzá, hogy az orosz állami és ukrán tulajdonosok hosszú távon gondolkoznak a cégben.

Már csak azért sem, mert már eddig is folyamatosan lélegeztetőgépen tartották az egész cégcsoportot azzal, hogy egyre komolyabb fizetési haladékokkal szállították a Dunaferrnek a félkész terméknek számító acélbugát. „A saját erőnkből pár hónapot élne csak a cég” – mondta Mezőközy András szóvivő. Az is a hosszabb távú elkötelezettség jele, hogy bár csak egy kohóval, de meg akarják tartani a régóta komoly veszteséget termelő nyersvasgyártást is, egy későbbi kedvezőbb környezetben bízva.

Az oroszok máshol is számolhatnak velünk

Ezért is lenne furcsa, ha az állam egy délután alatt támadt ötlettől vezérelve olyan áron megvenné a céget, amiért a tulajdonos boldogan eladná. Egyrészt a leépítésre mindenképp szükség lenne a versenyképes működéshez, másrészt az életben maradásának egyetlen köldökzsinórját vesztené el a cégcsoport, az olcsó félkész terméket. Zsebpénzért pedig aligha fognak megválni egy olyan óriásvállalattól, aminél hosszú távra terveznek.

Hosszú távon terveznek

A Dunaferr-vállalatcsoport az elmúlt tíz évben, a privatizáció óta több jelentős beruházást is végrehajtott. A fejlesztésekről az MTI közölt összeállítást.

Sokan ezért arra következtetnek, hogy az állam egyéb orosz ügyeivel együtt, így a tervezett erőműépítésekkel, gázszerződésekkel vagy a paksi bővítéssel sikerülhet tárgyalóasztalhoz ültetni a Dunaferrben is tulajdonos orosz állami Vnyesekonombank vezetőit, akik tavaly még szóba se álltak velünk. De ugyanúgy ők követelnek tőlünk még 120 millió eurót a Malév csődje óta, biztosan érdekelné őket az is, ha esetleg ki akarnánk fizetni.

Többen éppen ezért úgy vélik, a kormány részéről a vételi ajánlat inkább csak kommunikációs fogás lehet. Utólag el lehet mondani, hogy ők mindent megtettek a munkahelyek megmentéséért, de az orosz fél nem volt hajlandó eladni a céget.

Érdekes, de attól még lesz elbocsátás

A Dunaferrnél azt mondták, hogy ők is meglepődtek az államosítási terveken, mindenesetre a szándékot jelzik majd a tulajdonosnak, és addig is folytatják a bejelentett leépítési folyamatot, mivel erre a vezetés szerint mindenféleképp szükség van, a tulajdonostól függetlenül áll fenn a túlfoglakoztatás.

Dunaújváros lehet a következő Ózd
Okkal vannak gondban

Pénteken találkoznak az üzemi tanáccsal; ők 15 nap alatt véleményezhetik az elbocsátási terveket, megkezdődnek a név szerinti kijelölések, aztán az első hullámban jó eséllyel 250 alkalmazottnak mondhatnak fel november környékén, hogy aztán április végéig elrendeződjön mind a 890 dolgozó sorsa. A kölcsönzött munkaerőtől pedig értelemszerűen hamarabb is meg tudnak válni.

Mindenesetre Dunaújvárosra nézve nem túlzás attól tartani, hogy a nem egészen 50 ezres városra rászabaduló munkanélküliekkel nem fognak tudni mit kezdeni helyben. Az olyan ötletek, mint hogy a Hankook majd átveszi őket, nem hangzanak igazán hitelesnek, hiszen a Hankook összesen nagyjából 2200 főt foglalkoztatott eddig.

A kormány minden segítsége valami időszaki segély vagy jobb esetben átképzési ajánlat lehet a munkanélkülivé válóknak, de bármilyen megoldásra is jut, szerencsésebb, ha azt nem egy délután akarja kitalálni. Különben a városra érezhető lecsúszás, a volt dunaferresekre pedig a presztízsnek számító közmunkaprogram vár.

Rovatok