Index Vakbarát Hírportál

Bankszövetség: Rendben van a magáncsőd

2015. október 22., csütörtök 15:00

A Magyar Bankszövetség támogatja a magáncsőd intézményét, de a hozzá kapcsolódó adminisztrációt az egytizedére kellene csökkenteni - mondta a bankszövetség alelnöke csütörtökön, írja az MTI.

Ahogy arról már korábban írtunk, eddig szinten teljes csőd a magáncsőd: október közepéig a szeptember 1-jei indulás óta összesen csak kevesebb mint 100 háztartás választotta a magáncsőd lehetőségét, és további 500 körüli család érdeklődött a lehetőség iránt. A Magyar Nemzeti Bank korábban arra számított, hogy nagyjából 25 ezer embernek segít majd a magáncsőd, a Bankszövetség továbbra is úgy gondolja, hogy ez egy korrekt becslés. Becsei András szerint jó döntés, hogy a magáncsőd intézményébe való bejelentkezés határidejét a tervek szerint meghosszabbítják jövő év március végéig. 

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára arról beszélt, hogy a magyar bankszektor világcsúcstartó az adóterhelést tekintve. Elmondta: árbevétel arányosan a magyar pénzügyi szektor adóterhelése 10,7 százalékot, a bányászat és a nehézipar 4 százalékot, a könnyűipar 3,6 százalékot ér el, míg a szolgáltatási szektor adóterhelése 3,2 százalékos. A túladóztatás eredményeként a magyar bankrendszer elvesztette a régiós versenyképességét, és ez a piaci hitelezés alakulására is negatív hatást gyakorol.

Rovatok