Index Vakbarát Hírportál

Betiltottak egy egészségpénztárat

2016. február 24., szerda 16:50

Már tavaly kifizetési tilalmat rendelt el a felügyelet a Pro V1ta Egészségpénztárnál, amikor, kibukott, hogy a Buda-Cash bankjait is teljesen szétlopták. Tavaly tavaly óta ideiglenes kifizetési tilalom volt életben, most teljesen visszavonták a cég engedélyét. A cég kisebb szereplő volt, a teljes egészségbiztosítási szektor 0,34 százalékát tette csak ki a taglétszáma. Mondjuk azt az MNB elfelejtette megemlíteni, hogy az ügyfelek követelései alapján mekkorák.

A Pro V1ta egyébként nem csak azért került bajba, mert a DRB Bankcsoportnál tartotta a pénzét, és így elúszott az is, de csaknem két évvel később azt is sikerült megállapítani a felügyeletnek, hogy a cég folyamatosan és súlyosan megszegte a szabályokat.  Különösen belső ellenőrzésre és a napi működésre és irányításra vonatkozó előírásokat hagyták figyelmen kívül, még könyvelőjük se volt. Modorosan, de még nem perelhetően fogalmazva: mindezzel feltehetően igen komolyan veszélyeztetve a pénztártagok vagyonát.

Most be is zárják az egészet. Az ügyfelek mondjuk ugyanúgy nem fognak hozzáférni semmilyen pénzükhöz, de a rendszeresen sunyuló Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Kft-nél érdeklődhetnek majd, ha akarnak. 

Rovatok