Munkahelymegmentő támogatást kér a szombathelyi járműipari cég
A megrendelések drasztikus visszaesése miatt több válságkezelő lépést tett már a BPW Hungária Kft., amely most az OFA foglalkoztatás megőrzési pályázatán több mint 500 fő csökkentett idejű foglalkoztatására kér támogatást - írta keddi számában a Vas Népe. A német BPW Bergische Achsen vállalat tulajdonában lévő szombathelyi cég az elmúlt években rendre húsz százalék körüli forgalombővülést produkált, a válság miatt azonban a múlt esztendő derekától egyre fogyatkoztak megrendeléseik, az úgynevezett szériatermékekből az utolsó negyedévben már csak a korábbi érték 40 százalékát gyártották, s azóta is volt visszaesés. A korábbi válságkezelő intézkedések, a létszámcsökkentés, a rugalmas munkaidő bevezetése után fordulnak most az Országos Foglalkoztatási Alaphoz, ennek alternatívája 130 ember elbocsátása lenne. Brumbauer József, a cég ügyvezető igazgatója a lapnak nyilatkozva elmondta: tavaly áprilisban még naponta 940 darab - nehézgépjárművekbe szerelhető - tengelyt gyártottak, most viszont már annak is örülniük kell, ha naponta 140 darabra akad megrendelés. Az ügyvezető hangsúlyozta: azzal nem kell számolniuk, hogy a tulajdonos bezárja a gyárat, ezt a tavalyi 25 millió eurós és az idei 6,7 millió eurós beruházás is alátámasztja, de azt elvárja, hogy a cég vezetősége mindent tegyen meg a válság hatásainak enyhítésére.
.