Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mit keresett Kocsis a Parlamentben

2017. május 8., hétfő 13:52

Kisebb felzúdulást keltett múlt héten, hogy mit keresett Kocsis István az új, paksi építkezésért felelős miniszterünk, Süli János eskütételén.

Kocsis Istvánról legutóbb "Az ember, aki mindig mindent túlél" címmel írtunk portrét, röviden onnan lehet ismerős, hogy a szocialistákhoz kötődő gépészmérnök simán túlélte vezetőként a Tocsik-ügyet, számos gyanús privatizációs szerződést, a paksi atomerőmű nagyobb üzemzavarát vagy akár az MVM-ből eltűnő milliárdokat is. De a hozzá kötődő gyanús ügyek tömkelege ellenére végül sose került börtönbe Csányi Sándor barátja.

Számos döntésének máig tartó hatása van, az egyik legaktuálisabb most talán a Mátrai Erőműhöz kapcsolódó. Még 1995-ben a privatizációért felelős ÁPV Rt. igazgatójaként (Suchmann Tamással együtt) eladta a Mátrai Erőmű döntő részét a német RWE-nek az állam számára kirívóan hátrányos feltételekkel. Majd nem sokra rá egy kívülről kevéssé elegánsnak tűnő húzással elment az RWE-vel Németországba hivatalosan nyelvet tanulni, aztán az RWE központjába került, majd az itthoni RWE-nél vállalat munkát. Most ezt az óriási erőművet veheti meg épp Mészáros Lőrinc az RWE-től egyébként.

Megkérdeztük ezért az NFM-et és a Miniszterelnökséget, hogy pontosan milyen minőségében volt jelen az egykori MVM- és BKV-vezér Kocsis az eseményen. Helyettük egyenesen Süli János válaszolt, aki leírta, hogy sokakat meghívott az eskütételre, például a volt polgármesterként a teljes paksi képviselő-testületet, és a "hazai nukleáris szakma néhány prominens tagját" is. 

Így a meghívottak között volt többek között a Paksi Atomerőmű első vezérigazgatója (Pónya József), a jelenleg üzemelő blokkok egykori miniszteri, majd kormánybiztosa (Szabó Benjamin), valamint a 2007-ben indult (az új atomerőművi blokkok létesítésének előkészítését jóváhagyó 2009-es parlamenti döntést eredményező) Teller Projektet irányító vezérigazgató (Kocsis István) is.

- írta Süli.

Megkérdeztük az NFM-et és a Miniszterelnökséget arról is, hogy a jövőben elképzelhető-e, hogy kormány szerepet szán Kocsisnak az energiaszektorban vagy bárhol máshol, de erre nem akartak válaszolni. 

Rovatok