Index Vakbarát Hírportál

Betettek a szankciók az ígéretes orosz banknak

2023.03.29. 12:31
Oroszországban minden nagy nemzetközi technológiai megoldásnak van egy hazai alternatívája. A Google helyett a keresőmotorok között a Yandex, a Facebook helyett a közösségi médiában a VKontakte, a WhatsApp helyett pedig az üzenetküldő alkalmazások körében a Telegram. A digitális banki színtéren a Tinkoff Bankkal lehetne folytatni a sort…

A Tinkoff Bankot 2006-ban alapította Oleg Tinkov, jóval az új vonalas neobankok megjelenése előtt. Az üzletember már akkor is látta a lehetőséget a bankfiókok nélkül működő, digitális banki modellben. Sőt, olyan nagy nevek is beálltak mögé, mint a Boston Consulting Group és a Goldman Sachs. A Tinkoff az évek során a világ legfejlettebb fintechvállalatai közé emelkedett, az orosz–ukrán háború és az arra reagáló szankciók azonban mindent felülírtak.

Ilyen is lehet a jövő bankja

Mára több bank is bővíti kínálatát a klasszikus pénzügyi szolgáltatásokon túl, többek között azért, hogy megerősítsék kapcsolatukat az ügyfelekkel, valamint újabb bevételi csatornákat alakítsanak ki. A Tinkoff egyértelmű úttörője ennek a banki stratégiának.

Legelső megoldásai még a hagyományos banki palettáról érkeztek, de már újszerű köntösben. A digitális bank először egy saját hitelkártyát dobott piacra még 2007-ben, egy évre rá bemutatta internetbanki felületét, majd még egy évvel később egy mobilbanki platformot is létrehozott. Ezeket a következő években további hiteltermékek, biztosítások és vagyonkezelői szolgáltatások követték.

Az igazán érdekes húzásokat azonban máshol kell keresni, amikor a Tinkoff stratégiáját vizsgáljuk. A bank egyszerre érdekelt a telekommunikációban, a turizmusban és a szórakoztatóiparban. Megelégelve a többi szolgáltató magas díjait a cégcsoport egy helyi vállalattal együttműködve saját mobilhálózatot hozott létre, amely több elismerést is kapott. Ügyfeleinek teljes körű utazási szolgáltatásokat nyújtanak jegyvásárlással, szállásfoglalással és különböző bérleti megoldásokkal. A szórakoztató üzletág kínálatában pedig többek között a filmiparhoz, vendéglátáshoz, koncertekhez, színházhoz és sporthoz fűződő szolgáltatások szerepelnek.

Ezek mellett a digitális bank szuperalkalmazása online piactérrel, üzenetküldő felülettel, kép- és videóalapú történetekkel, valamint hangvezérelt asszisztenssel is rendelkezik.

Siker siker hátán

Méretét tekintve a Tinkoff Oroszország egyik legnagyobb bankja. Több mint 20 millió ügyféllel rendelkezik, a második legnagyobb orosz hitelkártya-kibocsátó, valamint 2021-ben a világ negyedik legértékesebb neobankja volt.

A színvonalas szolgáltatások mellett a szilárd üzleti alapok is adottak voltak. A bank működését tekintve 2009 óta nyereséges, amely egy olyan cél, amelyet rengeteg digitális bank csak üldöz. Sikereit 2013-ban a Londoni Értéktőzsdére lépés koronázta meg. A Tinkoff anyavállalatának részvénykibocsátása 1,1 milliárd dollárt hozott a cégnek.

Hazai és nemzetközi szinten egyaránt sok elismerést kapott a bank. Volt, hogy a legjobb internet- vagy mobilbanki felület címét nyerte el, de a Financial Timeshoz tartozó Banker magazin egyenesen az év legjobb bankjának választotta 2013-ban.

A tavalyi évet is biztató kilátásokkal kezdte a digitális bank: kivételnek számító nyereséges működéssel, az egyik legtöbb felhasználóval rendelkező neobankként, nemzetközi terjeszkedési célokat dédelgetve. Az orosz–ukrán háború azonban közbeszólt.

Feje tetejére állt a világ

Bár a koronavírus-járvány okozta lezárásokat könnyen kezelte a digitális bank, az orosz–ukrán háború megoldhatatlan akadályok elé állította. Mindannyian tudjuk, a 2022. február 24-én kirobbant konfliktus gyors és számottevő lépéseket hozott Oroszország ellen.

A Tinkoff esetében először a részvényesek viselték a politikai fejlemények következményeit.

A papír árfolyama a február 16-ai 72 dollárról 3 dollár alá zuhant, azaz több mint 95 százalékot zuhant. Később a Londoni Értéktőzsde felfüggesztette a bank részvényeinek kereskedését számos más orosz kötődésű vállalat papírjaival egyetemben. Legutóbb az idén februárban érvénybe lépett tizedik szankciós csomagban említették a Tinkoff Bankot: az eredményeivel az orosz kormányt támogató pénzintézetnek minősítették, így további korlátozások érik.

Mestermunka mester nélkül

Látszik, hogy Oleg Tinkov életének mesterművére óriási csapást mértek. Egyrészt 6 milliárd dolláros vagyona 800 millió dollárra esett a részvények zuhanása miatt. Ez viszont csak egy kis része az üzletembert ért megrázkódtatásoknak. 

Tinkov ugyanis nyíltan kritizálta a háborút egy olyan időszakban, amikor az emberek még kevésbé mertek felvállalni hasonló véleményt, mint napjainkban. A már évek óta leukémiával küzdő üzletember többször is felszólalt az emberi élet fontossága mellett és a felesleges vérontás ellen.

Tavaly áprilisban végül teljesen kiszállt a bankból. Az anyavállalatban tartott 35 százalékos részesedését eladta Oroszország egyik leggazdagabb emberének, Vlagyimir Potanyinnak.

Elveszett lehetőség

Tavaly a Tinkoff anyavállalatának nettó nyeresége 67 százalékot esett. A kizárás a SWIFT-rendszerből a teljes orosz bankszektort gyengítette – a Tinkoff is a geopolitikai helyzetet okolja gyenge teljesítményéért.

Az egyik legígéretesebb projektnek is le kellett állnia: az intenzív nemzetközi terjeszkedés. A vezetőség Dél-Kelet-Ázsiát, Dél-Amerikát és Afrikát is célkeresztjére tűzte. Ez a három óriási növekedési potenciállal rendelkező piac az, ahol a Tinkoff fejlett kínálata nagyon népszerű lehetett volna, ha nem szól közbe az orosz invázió. 

A legmesszebb a Fülöp-szigeteken sikerült eljutni, ott banki engedélyt kérvényeztek. A háború és a szankciók hatására azonban a nemzetközi nyitás csak egy terv marad.

A szerző a Peak tanácsadója.

Ez a támogatott tartalom a fintech.hu közreműködésével készült.



Rovatok