Index Vakbarát Hírportál

Csak szabálytalanul lehet tendereztetni

2010. február 8., hétfő 11:23

Január elsejétől csak a közbeszerzési törvény sértő módon lehetne az úgynevezett közösségi értékhatár – nettó 38 millió forint – fölött közbeszerzési eljárásokat elindítani. Elektronikus eljárást kellene ugyanis lefolytatni, ám ennek technikai háttere hiányzik. Ennek az előírásnak a hatályba léptetését elhalasztották volna, ám az ezt is tartalmazó antikorrupciós törvény nem lépett hatályba.

Bajnaiék azt üzenik, eddig ment a mutyizás a közbeszerzéseken

A beszerzéseket nemcsak az elektronikus közbeszerzés infrastrukturális feltételeinek hiánya, hanem a tenderek eredményhirdetésére elrendelt moratórium is akadályozza. Szakértők szerint az erről szóló kormányhatározat értelmetlen és nem is hoz megtakarítást. A témáról részletesen itt olvashat.

Idén január elseje óta nem lehet szabályosan közbeszerzést kiírni Magyarországon közösségi közbeszerzési értékhatár felett – hívja fel a figyelmet egy közbeszerzési blog pénteki bejegyzése. A szakértők arról írnak, hogy a tavaly június óta nyolcszor változott közbeszerzési törvény január elsejétől hatályos változata kimondja: az ilyen, évi 38 millió forintos értékhatárt meghaladó beszerzéseket csak elektronikus úton lehet lefolytatni.

Azonban a "Hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről" szóló törvényben erre a feladatra kijelölt, a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatok beadásához és bontásához szükséges állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató a mai napig nem alakult meg. Ezért elektronikus közbeszerzési eljárás szabályosan nem folytatható le, vagyis a közbeszerzési törvény nem tartható be.

A problémát a múlt év végén a parlament észlelte ugyan, ám megoldani nem tudta. A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló, antikorrupciós törvénybebeiktattak egy paragrafust, amely az elektronikus eljárásokkal kapcsolatos szabályok életbe lépését elhalasztotta volna, de az antikorrupciós törvény az államfő nem írta alá. Így az nem lépett hatályba, miáltal hatályos lett viszont az elektronikus közbeszerzési eljárásokra vonatkozó kötelezettség.

A kialakult helyzet lényegében ahhoz vezetett, hogy szabályos beszerzést - az uniós értékhatár, azaz 38 millió forint felett - nem lehet lefolytatni, és a közbeszerzési piac szereplői egyelőre iránymutatást sem kapnak arról: mit csináljanak (a korlátozás nem oldható fel a tenderek esetleges szétdarabolásával, az értékhatár az adott éven belül azonos célra kiírt beszerzésekre vonatkozik). A törvény kormányzati felelőse, az igazságügyi tárca is roppant szűkszavú válasszal intézte el az ezzel kapcsolatos érdeklődésünket: "Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vizsgálja a köztársasági elnök úr vétója következtében előállt helyzetet, amely vétó azt a törvényt érintette, amely többek között az elektronikus közbeszerzés bevezetésének elhalasztását tartalmazta".

A minisztérium a felelősséggel és a következményekkel kapcsolatban semmit nem írt, holott a Népszabadság mai cikke szerint a helyzet súlyos. A lap azt írja, hogy gyakorlatilag befagyott a közbeszerzések rendszere, és "akár a GDP értékének két százalékától is eleshet a gazdaság", ha nem sikerül idején megoldást találni a problémára. A lapnak Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke elmondta: az említett értékhatár felett csak törvénysértő módon eljárást lefolytatni. "Mindenki, aki mégis megpróbálja, számíthat arra, hogy jogorvoslati eljárást indíthatnak ellene" – fogalmazott Bakonyi.

Rovatok