Az utóbbi hetekben nyilatkozatháború tört ki a mostani kormány tisztségviselői és a leendő kormánypárt közgazdászai között arról, hogy mennyire költekezik ki a kabinet a választásokig, elszáll-e az idei költségvetési hiány, vagy tartható a cél. A nagyobb első negyedéves hiány ellenére az idén várható a legkisebb elcsúszás.
Emlékeznek még a 2006-os választásokra? Emlékeznek arra, hogy az akkori Pénzügyminisztérium eltolta a költségvetési adat nyilvánosságra hozatalát? Így a választások első fordulójáig hivatalosan nem derült ki – csak egy később megalapozottnak bizonyult újsághírből –, hogy a választási költekezésnek is köszönhetően gyakorlatilag az addigi legnagyobb havi deficit jött össze márciusban, és ezzel az első három hónap alatt a tervezett éves hiány fele már felhalmozódott.
Idén a Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint három hónap alatt már az éves hiányterv háromnegyede összejön.
Ebből könnyen az a feltételezés adódhatna, hogy az idei is tipikus választási évnek látszik, sőt a helyzet lényegesen rosszabbnak tűnik, mint 2002-ben vagy 2006-ban volt. Az elmúlt két választási évben az első három hónap hiánya az éves terv 48, illetve 51 százaléka volt. Ehhez képest az év végén viszont (2002-ben például már a Medgyessy-kabinet száznapos programjának hatására is) 1050 milliárd forinttal lett több az éves hiány az eredetileg tervezettnél (bizonyos egyedi tételeket kiszűrve is ötszázmilliárddal), míg 2006-ban, a júniusban meghirdetett megszorításokkal együtt is ötszázmilliárd forint volt a megúszás.
Ehhez képest csak első blikkre tűnhet soknak az a száz-százötven-kétszázmilliárd forintnyi hiánytúllövés, amit most az alapfolyamatokból több elemző mellett a Költségvetési Tanács és az MNB is elképzelhetőnek tart. Az idén ugyanis az első negyedéves hiány tetemes volta ellenére sem vár – a jelenlegi fiskális folyamatok folytonosságát feltételezve – senki 0,4 százalékosnál nagyobb hiányelcsúszást, a Pénzügyminisztérium szerint pedig ennyivel sem kell számolni. Ennek alapján úgy tűnik, hogy míg a 2002-es és a 2006-os büdzsékre egyértelműen rá lehet sütni a „választási” bélyeget, a mostanira – még ha a válság kényszere miatt is – aligha.
Még úgy sem, hogy egy-egy választói csoportnak egy-egy gesztust (mint a választások első fordulójáig teljesen kifizetett keresetkiegészítést a közszolgáknak vagy a távhőáfa szuperkedvezményes kulcsba való levitelét megfejelve a meghosszabbított távhő- és gázártámogatással) ez is tartalmaz.
Az idei a harmadik olyan választási év, amelyről fellelhetők költségvetési tényadatok és prognózisok a pénzügyi tárca honlapján. Ugyan az éves államháztartási egyenlegek elég zajosak, a szaldókat sokszor torzították egyedi tényezők (mint például 2002-ben a korábbi években felhalmozódott adósságok átvállalása és beemelése a kimutatásba, vagy 2004-ben az áfavisszatartás, rá egy évre a Budapest Airport privatizációs bevételének költségvetésbe csatornázása, ezek mind-mind több százmilliárd forintos tételek voltak), ezt nem feledve érdemes megnézni, hogy mennyire volt orrnehéz a hiánylefutás, vagyis hogy az első három hónapban az egész éves deficit mekkora hányada halmozódott fel a 2002-vel kezdődő és 2009-ig tartó időszakban.
Az eddigiektől eltérően célravezetőbb nem a költségvetési törvényben előirányzott egyenleghez, hanem a tényleges deficitadathoz mérni az első negyedév hiányszámát. (Ez például 2006-ban azt jelenti, hogy bár az év közben megszorítások is életbe léptek, az eredetileg tervezett ezerötszázmilliárd forinthoz képest kétezermilliárd forintra rúgó hiányhoz mérve az első negyedév már nem ötvenegy, hanem csak harminckilenc százalékát adta az éves hiánynak.)
A minta alapján ez az intervallum két jól elkülönülő szakaszra bomlik. 2006-tal bezárólag az első negyedéves deficit az egész éves hiány huszonöt–ötven százaléka között mozgott (sőt ha a tisztább kép érdekében a 2005-ös számot korrigáljuk azzal a durván négyszázhatvanmilliárd forint extrabevétellel, amit a reptér-privatizációból a költségvetésbe csatornázott az akkori kormány, akkor a 2005-ös első háromhavi arányszám bőven a negyvenszázalékos szint alá kerül). Azóta viszont hatvan százalék körüli szintre állt be ez a hányados.
A szakaszhatár persze nem véletlen. A 2007 előtti időszakot a fiskális politikában a masszív kozmetikázás, a hiány durva alultervezése jellemezte, 2007-ben és 2008-ban azonban inkább abba az irányba mentek a dolgok, hogy a végleges deficit nem érte el a tervezettet. Ugyan 2009-ben ez a megállapítás már nem lett igaz, ott jelentősen túlfutott a hiány a válság és az IMF-csomag miatt is eltervezett büdzsében levő számon, de az tavaly is érvényes volt, hogy az első negyedévben a végleges deficit hatvan százalékát halmozta fel a kormány.
Ez a hatvan százalék körüli arányszám a kormánytól független Költségvetési Tanács minapi jelentésében (2010. március 25-i dátumú, pdf-dokumentum) is visszaköszön. A szervezet szakértői azt vizsgálták, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján a költségvetési szezonalitás (vagyis hogy a kiadások nagyobb hányada esik az év első felére, és az adóbevételek inkább a második félévben jönnek) mekkora első negyedéves arányszámot indokol. A stáb arra jutott, az éves hiány nagyjából hatvanhárom százalékának felhalmozódása indokolható a szezonális sajátossággal.
Ehhez képest a leköszönő Bajnai-kormány azt prognosztizálja, hogy idén az első háromhavi hiány az éves tervszám háromnegyedére rúghat. A pénzügyi tárca részben szezonális okokra hivatkozik az időarányosnál jóval rosszabb helyzetet indokolva, részben egyedi tényezőket emleget.
Utóbbiak között említi a PM, hogy míg tavaly tizenkét hónapra elosztva kapták meg a közszolgák a keresetkiegészítésüket, idén két részletben, már február és április elején hozzájutnak a teljes összeghez. Az egyedi tételek között nevesíti a kabinet azt is, hogy a MÁV tavaly az első félévben nem jutott költségtérítéshez, idén viszont az év elejétől kapja ezt a havi durván húszmilliárd forintos apanázst. Kamatokra is több megy el év elején, mint tavaly ugyanekkor, és a kórházak is több pénzhez jutnak a finanszírozás változása miatt.
(A kormány azonban nem tartja fontosnak az egyedi tételek között megemlíteni azt az éppen a hiányt mérséklő tényezőt – a magán-nyugdíjpénztári visszalépők miatti extrabevételt –, amely idén az első két-három hónapban befolyik az államkasszába, tavaly ilyen egy fillér sem volt ebben az időben.)
A Költségvetési Tanács azonban rávilágít arra, hogy félrevezető lehet egyedi dolgokkal védekezni, mert ilyen egyszeri tételek szinte minden évben fel szoktak merülni, és ezeket a szezonális hatások számszerűsítésénél részben már figyelembe vették. Ráadásul a takarózás azért sem helyes, mert a kamatkiadásokat leszámítva ezek mind olyan tételek, amelyekről közvetlenül a kormány dönt, ő határozza meg, mikor és mennyit költ rájuk. Másképp: a kabinet először tudatosan kiszórja a pénzt a közszolgáknak még a választások előtt, utal a MÁV-nak és a kórházaknak többet, mint tavaly, aztán ezekre az egyedi tételekre mutogat, és velük magyarázza a rosszabb egyenleget.
A fentiek miatt tegyük fel, hogy az a hatszázötvenmilliárd forintnyi tervezett hiány, amelyet az első három hónapban termel az állam, nem az egész éves deficit háromnegyede, hanem csak hatvan–hatvanhárom százaléka lesz. Ebből az adódik, hogy nem a kormány által hangoztatott 880 milliárd forintos deficit jöhet össze idén a teljes évben, hanem ennél nagyobb, 1030-1080 milliárd. Az elnagyolt számítás alapján csupán az alapfolyamatok tehát százötven–kétszázmilliárd forinttal rosszabb egyenleget adnak a most még tartott hivatalos célnál.
Ennek az intervallumnak az alsó széle pedig közel esik ahhoz a számhoz (száz–száztíz milliárd forinthoz, ami a GDP 0,4 százaléka), amennyivel akár a Költségvetési Tanács, akár a Magyar Nemzeti Bank szerint a belső folyamatok alapján elcsúszhat az idei büdzsé. Ez azonban messze elmarad – nominálisan is, GDP-arányosan is – a 2002-es és a 2006-os megcsúszásoktól.