Szlovákiában a Fico-kormány hasonló érvekkel támadta a nyugdíjpénztárakat, mint most a Fidesz. A szlovákok kétszer is élhettek a „pénztárválasztás szabadságával”, de kevesen hitték el a kormánynak, hogy az állami rendszer biztonságosabb a piacinál.
Térben és időben sem kellett túl messzire mennie a Fidesznek, hogy muníciót találjon a nyugdíjpénztárak elleni hadjárathoz. Az előző szlovák kormány a baloldali populista Robert Fico vezetésével a Fideszhez hasonló érvekkel támadta a pénztárakat, és mindent megtett, hogy minél több embert meggyőzzön: az állami rendszer biztonságosabb a tőkésített második pillérnél. (A pillérek közötti különbségekről ebben a cikkünkben olvashat.)
A szlovák szociális minisztérium az utóbbi években kétszer is kinyitotta az állami kapukat a magánnyugdíjpénztár-tagok előtt. Először 2008 első félévében lehetett váltani, a lehetőséggel 106 ezren éltek – miközben huszonkétezerrel nőtt a pénztártagok száma –, ami elmaradt a szlovák kormány várakozásától. 2008 november közepén újra lehetővé tették az átlépést. Akik túl kockázatosnak gondolták a részvényekbe is fektető pénztárakat, 2009. június végéig léphettek vissza a tisztán állami nyugdíjrendszerbe.
Ficóék ekkor százötvenezer visszalépőt vártak, ráadásul annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy a 2009-es nyugdíjkiadásokat részben az átlépők vagyonából akarták finanszírozni – a költségvetési törvényben háromszázharmincmillió euróval (kilencvenmilliárd forinttal) számoltak ebből a forrásból.
Csalódniuk kellett. Hatvanötezren léptek ki a második pillérből, és tizenötezren léptek be, pedig 2008 végén megszüntették a pályakezdők kötelező pénztártagságát. A szlovák illetékesek elismerték, hogy ennél jóval több bevételre számítottak, a nyugdíjkiadások több százmillió eurós hiányzó fedezetét a pénzügyminisztérium más forrásokból teremtette elő.
A szlovák tisztségviselők és kormányzati illetékesek eleinte csak szóban, később tettekkel is támadták a nyugdíjpénztárakat.
A szlovák kormány nemcsak abban hasonlított a magyarhoz, hogy az állami pillér hiányát akarta betömni a magánnyugdíjpénzekkel, de hasonló érveket is használt. A pozsonyi Új Szó tudósításai szerint a leggyakoribb érv a nyugdíjalapok rossz teljesítménye és nagy kockázatai voltak, szemben az állami biztonság ígéretével.
A szlovák témafelelős, a munka-, család- és szociálisügyi miniszter – az ottani Selmeczi Gabriella – egy tévéműsorban kifejtette, hogy több mint háromszázezer ügyfélnek a második pillérben semmilyen jövedelme sincs, és összesen nyolcszázezer embernek nem éri meg a pénztáraknál takarékoskodni.
A kormányzati tisztségviselők azzal érveltek, hogy az átlagbér körül kereső negyvenéveseknek nem éri meg a tőkefedezeti rendszer. A szociális tárca a média minden frontján, illetve egy ingyenes információs vonalon is agitált a kasszák ellen.
„Akartok illetéket? Kaptok. Ha nyereséges lesz a nyugdíjpénztár” – mondta Fico. Nem sokkal később bejelentették, hogy korlátozzák az itthon is a viták középpontjában álló nyugdíjpénztári költségeket. A Fico-kabinet bevezetett egy kötelező garanciaszámlát is. Ma minden nyugdíjpénztárnak a tagdíj egy kis részét automatikusan ide kell utalja, hogy a pénztártagok esetleges veszteségeit legyen miből fizetni. (Idehaza is van ilyen garanciaalap, bár a kormányfő korábban ennek az ellenkezőjét állította egy tévéinterjúban.)
Szlovákiában is napirendre kerültek a járulékváltozások. Egy televízióadásban Vladimír Mečiar azt fejtegette, hogy milyen jó lenne, ha a kormány kilencről három százalékra faragná le a kasszáknak járó befizetéseket.
A szlovák kormány az idősebb korosztályok átlépését egy 2005-ös törvény módosításával kényszerítette ki. A tőkefedezeti pillér indulásakor még az volt a szabály, hogy mindenkinek legalább tíz évig kell valamelyik nyugdíjkassza tagjának lennie. Ezt tizenöt évre emelték, amit az idősebb pénztártagok nem tudtak teljesíteni, így automatikusan csak az állami rendszert választhatták.
Szlovákiában a Dzurinda-kabinet 2005-ben vezette be a második pillért, a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszert, ami hasonlóan működik az ittenihez. A járulékok egy része automatikusan ide érkezik, rést ütve az e nélkül is fenntarthatósági problémákkal küszködő állami nyugdíjalapon. (A szlovák társadalom is az elöregedéssel küzd a csökkenő népszaporulat és az emelkedő átlagéletkor következményeként, ami komoly feszültségeket okoz a nyugdíjrendszerben.)
A helyzet visszássága, hogy hasonlóan a hazai példához, az átmenetileg többlethiányt okozó második pillért pontosan a fenntarthatóság érdekében vezették be. Az egyensúly a teljes rendszerben azonban csak hosszú távon áll be, amikor megindulnak a kifizetések a nyugdíjkasszákból, ami tehermentesíti az állami pillért. Rövid távon viszont növeli a kiadásokat, ami az aktuális politikai vezetésnek okoz nehézségeket. A rövid távú érdekeit szem előtt tartó Fico a könnyű pénzszerzési lehetőség miatt nyúlt bele a rendszerbe.
Az öngondoskodást a jelenlegi, jóval piacpártibb szlovák kormány is gyengíti. A jövő évi költségvetés 1,7 milliárdos (több mint 450 milliárd forintos) megtakarítással számol, ezért az egyik takarékossági intézkedésként a harmadik nyugdíjpillérben – a három százalék alatti költségvetési hiánycél eléréséig – szüneteltetik az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések adókedvezményét.
Orbán Viktor október közepén jelentette be, hogy a kormány tizennégy hónapra elvonja a járulékokat. Pár nappal később kinevezte Selmeczi Gabriellát nyugdíjvédelmi biztosnak. Selmeczi feladata tisztázni, hogy mi okozta a magánnyugdíjpénztárak veszteségét, és hogy hová tüntették a kasszák a rájuk bízott vagyont.
A kormány ezután egy törvénnyel lehetőséget teremtett arra, hogy – a szabad választás nevében – a nyugdíjkasszákból mindenki visszaléphessen az állami pillérbe. Nemrég a kormányfő már arról beszélt, hogy a magánnyugdíjpénztárak agyonnyomták a költségvetést, és hogy kivezetésükhöz csak két-három hónapra lesz szükség. Pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy meg kell szüntetni a magánpénztárakat, mert a rendszer kudarcot vallott.
(Cikkünkben a szlovákiai Új Szó tudósításaira támaszkodtunk.)