Index Vakbarát Hírportál

Főgáz vagy Tigáz?

2011. április 12., kedd 08:39

Ma dönthetnek utoljára a Tigáz és a Főgáz területén élő volt Emfesz-ügyfelek, hogy melyiket válasszák a két utód közül. A tarifát bár még nem tették közzé, várhatóan egyfoma lesz, mivel az Energiahivatal nem cégre, hanem a területre vonatkozólag számítja ki a hatósági árat.

Mint ismert, az Emfesz tartozásai miatt erre az évre nem tudott gázvásárlási szerződést kötni, ezért az Energiahivatal január elején felfüggesztette kereskedői engedélyét, háromszázezer ügyfelét pedig kilencven napra szétosztották másik négy gázszolgáltató cég között.

Az E.on-tól elcsábított ügyfelek visszakerültek az E.on-hoz, a GDF Sueztől elcsábított fogyasztók pedig a GDF Suezhez, nekik újra be kellett érniük a hatóságilag szabályzott árakkal. Saját területeiken ugyanis senki nem tett a hatósági árnál kedvezőbb ajánlatot. (A Dunántúlt uraló E.on így mintegy 60 000 fogyasztóhoz jutott, elsősorban a Balatontól délre eső területen, valamint Veszprém és Fejér megyében, míg a GDF Suez Györ-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében szerzett vissza korábban elcsábított ügyfeleket.)

A Pest megyében és Budapesten élő exemfeszesekért viszont versenyre keltek a terület egyeduralkodói, a Főgáz és a Tigáz. A Tigáz az árversenyben még az Emfesz által korábban kínált nyolcszázalékos diszkontárnak is aláment Budapesten, míg a Főgáz hatszázalékos kedvezményt kínált a hatósági árhoz képest Pest megyében. Így a Főgáz ügyfeleket szerzett Pest megyében, míg a Tigáz a fővárosban.

A Főgáz korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy az átmeneti időszak utáni időre újabb árveseny alakulhat ki a két cég között, ez azonban végül elmaradt, mondván a hatósági tarifa is csak a túléléshez elég. Vagyis a volt emfeszes ügyfeleknek ezután be kell érniük a Főgáz és a Tigáz hatóságilag megszabott áraival.

Rovatok