Bár a kormány elsősorban a nemzetközi válság elmélyülését láttatná gazdasági nehézségeink mögött, valójában döntően hazai okai vannak, hogy csütörtökön be kellett jelenteni: tárgyalásokat kezdünk az IMF-fel az új együttműködésről. A döntést nem előzte meg a közvélemény felkészítése, kormányzati körökben az elmúlt napokban is szidták az IMF-et. A bejelentés váratlanul jött, azt is megelőzve, hogy ténylegesen elért volna hivatalos megkeresés a szervezethez. A lépés így kapkodó üzenetnek tűnik, melynek hátterében az állhat, hogy a kormány már egészen biztosra vette: jön a bóvliba minősítés. A kérdés az, az IMF-fel ezt elkerülhetjük-e, vagy csak a következményeit enyhíthetjük.
A vártnál kevesebb ajánlat, a vártnál magasabb hozamelvárással érkezett a múlt héten a magyar állampapíraukciókra, ami egyszerűsítve azt jelenti, hogy a magyar állam nem tudott hitelt felvenni, legalábbis nem a számára elfogadható, értsd megfizethető feltételek mellett a piacon. Annak ellenére sem, hogy bár az ország leminősítése bóvli kategóriába egyre inkább biztosra vehető, egyelőre még a befektetésre ajánlott csoportban vagyunk mindhárom nagy hitelminősítőnél (bár, és egyebek mellett ezért is valószínűsítik a lesorolásunkat, negatív kilátással).
Az IMF minden egyes intézkedésünket ellenzi, ezért ha nem is rá, hanem éppen ellen hangoljuk a kormányzati politikát – mondta még hétfőn is a parlamentben Matolcsy György. Bár a kormány végrehajtott már néhány 180 fokos fordulatot az elmúlt másfél évben, és arra is találhatunk példát, hogy napok alatt változott kardinális kérdésekben az álláspont, a mai bejelentés mindenkit meglepetésként ért. Ráadásul mint kiderült, úgy vettük fel a kapcsolatot az IMF-fel, úgy jelentettük be a tárgyalások újrakezdését, hogy a nemzetközi szervezet valójában még nem is tud ilyen szándékról, azt közölték, hogy ilyen megkeresését még nem kaptak.
Az ilyen mértékű kapkodásra nehéz más magyarázatot találni, mint azt, hogy a kormány már tudja: napokon belül tényleg a bóvli kategóriába sorolnak minket. Ezt a minősítők néhány nappal a nyilvános közlés előtt ugyanis megsúgják a kormányoknak. Ha bóvliba kerülünk, az politikai értelemben lényegében ugyanakkora pofont jelent a kormánynak, mint az, hogy másfél ilyen év után újra segítséget kér az IMF-től. Ráadásul ha tényleg lépnek a minősítők, akkor utána szinte biztosan elkerülhetetlen az IMF segítsége is. Az kérdés, hogy a mostani bejelentés a leminősítés utolsó pillanatos megelőzésében segít, abban, hogy a minősítők mégse lépjenek, vagy abban, hogy bóvliba sorolás következményeit könnyebben viselje az ország, de a gyorsaság mögött nehéz más indokot feltételezni.
A piac egyszerűen azt kezdte el árazni, hogy a magyar költségvetési folyamatok a kormány kijelentései ellenére nem fenntarthatóak: bizonytalan, hogy tudjuk-e csökkenteni az költségvetési hiányt a következő években, tudjuk-e csökkenteni az államadósságot, vagy maradunk azok, amik egyébként az elmúlt években is voltunk: a nem feltétlen óriási éves léptékben, de folyamatosan és elkerülhetetlenül eladósodó, egyre megbízhatatlanabbul teljesítő, ezért egyre kockázatosabb ország. Azok, akiknek nem sikerül a sokat emlegetett fenntartható költségvetési pályára állniuk.
Az Európai Bizottság is jelezte: nem kerülünk le az unió szégyenpadjáról, nem ér véget a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás, mert nem látszik, mitől lenne 2013-ban három százalék alatt a hiány. Brüsszel egyébként a jövő évre is már 2,8 százalékkal számol a kormány 2,5 százalékos tervével szemben.
Ez a bizalomvesztés tükröződött a forint elmúlt hetekben mutatott viharos, történelmi mélypontot is hozó gyengülésében. Ha ugyanis a költségvetési folyamatok fenntarthatóságát a növekedésre alapozzuk, de a növekedés mégsem jön el, akkor csak az a kérdés, hogy a bevételek és kiadások aránya hogyan alakul, és ebben nem állunk jól. Az idei év jó számait, a 3 százalék alatti költségvetési hiányt és a csökkenő államadósságot ugyanis annak köszönhetően sikerült elérni, hogy a nyugdíjpénztári pénzeket tavaly ősszel államosítva százmilliárdokkal stafírozták ki a költségvetést. Ez azonban egy egyszeri tétel: ha a kiadások változatlan szinten maradnak, és a bevételek nem nőnek, nem ismételhető meg a csoda.
Mindez természetesen nem lenne akkora probléma, ha éppen nem dúlna az európai adósságválság, ha a görög és az olasz államcsőd elkerülésére költött eurószázmilliárdok hiánya nem fogná vissza a gazdasági növekedést, ha a piac éppen szárnyalna, és a befektetők nem minden pillanatban attól tartanának, hogy másnap már kevesebbet érhet az a részvény vagy államkötvény, amibe ma fektetnek. Ez a nemzetközi környezet általában is keményen rontja az úgynevezett feltörekvő országok helyzetét, hiszen ezek kockázati megítélése mindig rosszabb - ha pedig a piac kerülné a kockázatot, akkor nem oda viszi a pénzt.
A magyar eszközök azonban látványosan elváltak a régiós társaiktól. Július óta a forint közel 20, míg a cseh korona csak öt, de a lengyel zlotyi is csak bő 10 százalékot gyengült. A román állampapírok elvárt hozama - dacára annak, hogy Románia már a bóvli kategóriában van - alacsonyabb, mint a magyaroké. Igaz, mögöttük ott áll az IMF.
Az elmúlt nagyjából három hét alatt az 512 bázispontos szintről száz pontot, azaz több mint 20 százalékot emelkedett, ezzel a héten a két és fél éves csúcsra emelkedett a magyar államcsőd kockázatának növekedését mutató cds-felár. (A cds-kötvény egyszerűsítve egyfajta biztosítást jelent, x összegre meghatározott százalékért köthető, arra az esetre, ha az államkötvényt kibocsátó ország fizetésképtelenné válna.)
A félelmek középpontjába került Magyarország - a világsajtó a közelgő leminősítésre reagálva ismét aktívan foglalkozott az elmúlt napokban Magyarországgal és a forint mélyrepülésével. Ahogy az elemzők kommentárjaiban, a gazdasági szaksajtóban is rendre visszaköszönt az a megállapítás, amit a Wall Street Journal is kiemelt: ebben a helyzetben sem a kormánynak, sem pedig a jegybanknak nincs nagy mozgástere a fiskális, illetve a monetáris politika területén. Ezért egy új IMF-hitelmegállapodás biztonsági hálóként működne, viszonylag alacsony finanszírozási költségek biztosítása mellet.
„Koncepciótlanság, értékek keveredése, egyszemélyi döntéshozatal, szűklátókörűség – ez jellemzi leginkább a kormány első egy évének gazdaságpolitikáját, melynek kizárólagos irányítója nem Matolcsy György, hanem Orbán Viktor. A miniszterelnök egy év alatt az IMF melletti korábbi elkötelezettségét felrúgva előbb a további eladósodás, majd a gazdasági függetlenség élharcosa lett. A márciusban bejelentett Széll Kálmán-terv 180 fokos fordulatot hozott, az erős kiadásoldali megszorítást tartalmazó csomaggal Orbán az államadósság elleni harc élére állt. Konzervativizmusnak, kiszámíthatóságnak nyoma sincs a kormány gazdaságpolitikájában. Gazdasági rendszerváltás nem volt, csak a kapitalizmus kapott néhány pofont” – írtuk a kormány első éves gazdaságpolitikáját értékelve. Május végén azonban éppen 265 forint körül járt az euró, és nem volt gond a magyar államkötvények eladásával sem, bár a befektetők által elvárt kamatszint már akkor sem volt alacsony.
A nyári hónapok azonban nem hoztak változást a koncepciótlanságban és a szűklátókörüségben: az ősz éppúgy indult, ahogy az elmúlt év zajlott. Váratlan ötletek, utolsó pillanatban módosított bejelentések, hatástanulmányok, számítások nélküli döntések záporoztak.
Az, hogy november közepéig bizonytalan, marad-e vagy megszűnik egy százezres vállalkozói kört érintő adó január elsejétől, erős túlzással, de mondható belügynek. A várt növekedést, a befektető- és vállalkozóbarát környezetet azonban aligha szolgálja, és lehet még sorolni a példákat a jövő évi adószabályok körüli kapkodásokról, elég csak az egykulcsos adó bukására gondolni. Ezek hatása közvetetten a kiszámíthatlanságot erősítik makroszinten is, de az őszi gazdasági jogalkotásból mindenképpen kiemelkedik a végtörlesztés.
A Magyarországon bejegyzett, de többségében európai tulajdonosokkal bíró bankok vesztesége már százmilliárd forinthoz közelít, nincs olyan elemzés, ami a Magyarországgal kapcsolatos nemzetközi bizalomvesztésről értekezve ne emelné ki a különadóval, árverési moratóriummal, rögzített árfolyamon való törlesztéssel már amúgy is sarcolt bankszektor elleni újabb lépést.
Ami természetesen megint csak a növekedés egyik pillérét, a hitelezést gyengíti. És elkerülhetetlenül óriási külföldi visszhangot kapott: a beruházásokat is elriasztó, az európai jogelveket sértő, gazdaságilag nem magyarázható lépésként értékelték szerte a világban. Ha a bankszektor gyengül, gyengül a forint és az ország, de a végtörlesztés közvetettet hatásai sem lebecsülhetőek.
A hazai folyamatok vezettek egyértelműen odáig is, hogy a bóvli kategóriába sorolás veszélye kézzelfoghatóvá vált, bármelyik nap esedékes lehet a bejelentés a három nagy hitelminősítő valamelyikétől. És ha egy lép, könnyen követhetik a többiek is. A leminősítés önmagában is rontja az ország finanszírozhatóságát, a nemzetközi befektetők, a nyugdíjalapok befektetési politikájának egyik eleme, hogy megszabják: milyen kategóriás államkötvényekből mennyit tarthatnak a kezükben.
A bóvliba sorolás így azonnali eladási hullámot, ezzel hozamemelkedést indít el. Ennek elkerülésére valójában egyetlen eszköz van: az, ha a piac azt látja, hogy az IMF ott áll egy ország mögött. 2008-ban, az államcsőd széléről így sikerült bóvliba sorolás nélkül visszaevickélnünk, de a tényleges piaci finanszírozáshoz való visszatérés durván egy évbe telt.
A kormány gazdaságpolitikája megbukott – írta Mellár Tamás augusztus végén a Magyar Nemzetben megjelent elemzésében. A közgazdász hangsúlyozta, hogy a gyenge második negyedéves GDP-adatot, illetve egyéb adatokat nem érdemes a mostanában lassuló külső környezettel magyaráznia a kormánynak, mert abban az elmúlt másfél év helytelen gazdaságpolitikájának van szerepe, a lassuló külső környezet majd a következő kettő-négy negyedévben éreztetheti negatív (költségvetési) hatásait. A szerző szerint „válaszút elé ért az Orbán-kormány: vagy azonnal radikális gazdaságpolitikai fordulatot hajt végre, vagy pedig óhatatlanul belecsúszik az elmúlt négy évtized politikájába”.
Mellár csak egy példa arra, ahogy a külföldi elemzők bírálata mellé az elmúlt hónapok folyamatait látva egyre látványosabban zárkóztak fel a hazai, akár nyíltan is a Fideszhez húzó közgazdászok. Járai Zsigmond a múlt héten a Világgazdaság pénzügyi konferenciáján már azt mondta: nemrég Orbán Viktor a „maga szokásos módján” odafordult hozzá, és azt monda, nem érti, csökkent a hiány, az államadósság, mi kell még? Járai azt felelte, kiszámíthatóságra, bizalomra, megbízhatóságra és a beruházások fellendítésére lenne szükség.