November 17-én, napra pontosan három hónapja tudatta egy sajtóközlemény utolsó mondatában a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy „megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről” a Nemzetközi Valutaalappal, és hogy egy „újfajta, már a saját érdekeink szerint berendezett gazdaságunkhoz igazított együttműködés” elérésére törekszünk a Magyarországról 2010 nyarán kiebrudalt szervezettel.

Kapkodásból lassulás

A hírek szerint a kormány előző nap kapott tájékoztatást arról, hogy a világ legnagyobb hitelminősítője, a Standard & Poor's a magyar adósságot bóvliba vágó leminősítésről döntött, és annak bejelentését november 17-re tervezi – ezt próbálta megelőzni az NGM a kissé kapkodó kommunikációval (a minisztérium hamarabb értesítette a sajtót, mint az IMF-et, ahová csak később küldte el a magyar kormány a miniszterelnök által aláírt levelét).

Az akkori kapkodásnak – amellyel lényegében csak egy hetet nyert a kormány, hiszen november 24-én, ha nem is az S&P, de Moody's már bóvliba vágta Magyarországot – azóta már nyomát sem látni. Míg 2008 őszén, a hitelpiaci válság kirobbanásának idején két hét alatt eljutottunk a kérelemtől a gigahitelig, most három hónap telt el, lényegében előrelépés nélkül, és már hetekkel ezelőtt voltak olyan vélemények, hogy talán nem is akar IMF-megállapodást a kormány.

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodájától azt a választ kaptuk: „a tárgyalások időpontja még nyitott”, a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos kérdések „egyetértésben történő lezárása is szükséges ahhoz, hogy megkezdődjenek a hivatalos tárgyalások a hitelprogramról”. Megjegyezték, hogy hazánk még „nem kapott értesítést az Európai Bizottságtól arról, hogy a formális tárgyalások megkezdésének pontosan mik az előfeltételei”.

Azonban már novemben sem volt mindenki olyan derűlátó, mint a gyors megállapodást vizionáló kormányzati szereplők. „A tárgyalások hírével Magyarország időt nyerhet a hitelminősítőknél” – fogalmazott már a bejelentés napján Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője. Megjegyezte azt is: Magyarország a török példa követésére készülhet, amely azt jelenti, hogy végtelen hosszúságúra nyúló tárgyalásokat kezd az IMF-fel anélkül, hogy végül megállapodást kötne.

Az IMF mint védőháló

Hogy mi is a török példa vagy török modell? Az ország a 2008 őszi válság idején elhúzódó tárgyalásokat kezdett, amelyekkel másfél éven keresztül lebegtette azt, hogy újabb IMF-megállapodásra készül. Ez alapvetően hihető volt: Ankara 1999-ben, majd 2002-ben és 2005-ben három készenléti hitelkeret-megállapodást kötött az IMF-fel összesen mintegy 54 milliárd dollárról (a pénz nagy részét le is hívták).

A tárgyalásnak álcázott török időhúzás végül eredményesnek bizonyult. Az egyebek mellett az adórendszerrel vagy az önkormányzati rendszerrel kapcsolatos viták miatt többször is megszakadó egyeztetések végén Ankara végül visszalépett, de a befektetőket kezdetben megnyugtatta az együttműködés iránti elkötelezettség hangoztatása – hogy a magyar kormány által annyira kedvelt kifejezést használjuk, védőhálót jelentett az országnak a legnehezebb időkben.

Így az ország a válság legdurvább időszakát át tudta vészelni, sem a devizaárfolyam, sem az állampapírok hozama nem szállt el akkor, amikor 2009-ben 5 százalékkal esett vissza a gazdaság. Majd 2010-re már megerősödve, 9 százalékos növekedést felmutatva jöttek ki a recesszióból – ilyen eredmények mellett pedig már nem foglalkoztak a piacok azzal, hogy 2010 márciusban Ankara felállt a tárgyalóasztaltól.

De mi nem

A mostani magyar kormányzati kommunikáció természetesen a kezdetektől visszautasította, hogy Magyarország ilyen olcsó trükkel próbálkozna. Nem a török példát „követi Magyarország azzal, hogy pénzügyi támogatásról szóló tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzetközi Valutaalappal” – mondta Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára tíz nappal az együttműködési szándék bejelentése után.

Igaz, megjegyezte azt is, abban azért reménykednek, hogy „a befektetésre ajánlott adóskockázati besorolását még megtartó két hitelminősítő megvárja az IMF-fel folytatott tárgyalások eredményét”. Vagyis a nemzetgazdasági minisztériumban, és vélhetően a teljes kormányzati szinten, lehettek olyan remények, hogy azért működhet a török recept. Azonban nem működött, még decemberben leminősítette hazánkat az S&P, majd január elején a Fitch is meglépte ugyanezt.

A két ország helyzete jócskán eltér egymástól: a törökök egy olyan évben szálltak ki a tárgyalásokból, amikor erősen nőtt a gazdaságuk, míg a már recesszióba zuhant eurózóna szomszédságában lévő a magyar gazdaságot az utóbbi félében már csak a mezőgazdaság tudta életben tartani, és a beruházási adatok azt valószínűsítik, hogy a jövő még sötétebb lesz. Mégis: mindaz, ami november közepe óta történt, a korábbi kijelentésekkel szemben mégis csak arra utal, hogy a kormánytól nem idegen a gondolat: török minta alapján szőjje a magyar védőhálót.

Vagy mégis?

A tényleges tárgyalásokat megelőző informális budapesti egyeztetések decemberben kurtán-furcsán megszakadtak, az IMF és az Európai Unió tárgyalódelegációja a tervezettnél egy nappal hamarabb utazott el. Hamarosan kiderült, hogy – bár általában a valutaalapot tartják nehezebb tárgyalópartnernek – ezúttal Brüsszel volt a keményebb: Olli Rehn döntött úgy, hogy miután több, akkor még csak kilátásba helyezett, de Brüsszel által ellenzett magyar intézkedésről – jegybanktörvényről, alkotmányban rögzített egykulcsos adóról – reménytelen megállapodni, kár tovább maradni Budapesten.

Ha különbséget akarunk keresni, akkor egyébként épp ezen a ponton találhatunk a magyar és a török helyzet között. Nekünk nemcsak az IMF-fel, hanem az Európai Bizottsággal is meg kell állapodnunk, míg a török kormány csak a valutaalappal tárgyalt. A magyar kormány számos, az uniós jogszabályokat és normákat sértő lépésért kapta most a kokikat, sallereket, amik többek között kötelezettségszegési eljárások indításában, vagy például a Malév-ügy váratlanul gyors lezárásában öltöttek testet.

A kormány egyébként akár hivatkozhatna is arra, hogy szó sincs időhúzásról, meg akarunk állapodni az IMF-EU kettősével, de ehhez először rendezni kell a vitatott ügyeket (amik között nemcsak gazdasági jellegűek vannak, hanem például a bírák nyugdíjazásának szabályozása is). Noha ilyen jellegű érvek meg is jelentek már, azért érdemes azt is látni, hogy a januárban indított kötelezettségszegési eljárásokban a magyar kormány maximálisan kihasználta a válaszadásra rendelkezésére álló 30 napot – ha tényleg sürgős lenne neki az IMF-megállapodás, akkor ezt hamarabb is megtehette volna.

Nincs más lehetőség

Móró Tamás, a Concorde elemzési vezetője is úgy érzi: a kormány nem akar sietni, mivel kedvező a piaci hangulat, gyakorlatilag dől a pénz a fejlődő piacokra, „ugyanakkor Orbán Viktor többször is kijelentette, hogy szeretnénk megállapodást az IMF-fel”. Az elemző szerint egyelőre nem is csak a kormányon múlik a tárgyalások kezdete, mivel még az IMF sem tudja biztosan, hogy mit fog kérni, és az EU-adminisztrációt is leköti a görög válság kezelése.

Móró szerint a kormány célja az lehet, hogy az idő múlásával puhítsa az IMF és az EU feltételeit. A hitelre azonban nagy valószínűséggel szükségünk lesz, mivel az állampapírok hozama még mindig nem fenntartható hosszútávon – ehhez a hosszú távú kötvények hozamának nagyjából 7 százalék alá kellene mennie. Az Móró szerint nincsen előre eldöntve, hogy milyen ütemben folytatjuk a megállapodás előkészítését, azonban nyárra érdemes lenne lezárni a tárgyalásokat.

Puhulunk

„Érezhetően puhult az elhatározottság az elmúlt hetekben, mintha időt húzna a kormány” – mondta az Indexnek Sarkadi Szabó Kornél, a Hungária Értékpapír Zrt. stratégiai igazgatója, megjegyezve: „ahogy enyhült a piaci nyomás, úgy vált a politika is újra optimistábbá és bátrabbá”. Az elemző szerint egyelőre nem látszik, hogy mi a kormány célja: a török mintát követve végül nem is kötünk megállapodást, vagy csak puhább feltételeket szeretnénk kiharcolni a kedvezőbb piaci hangulatban.

A piac továbbra is úgy értékeli, hogy a kormány szeretne IMF-hitelt, és ez mindaddig várhatóan nem is változik, amíg a kormány nyíltan ki nem mondja ennek ellenkezőjét. Még az sem feltétlenül váltana ki negatív reakciókat, ha valóban puhább feltételeket szeretnénk kiharcolni, ugyanakkor ebben az esetben akár április-májusig is elhúzódhat a tárgyalások lezárása.

Ugyanakkor a szakértő szerint bizonytalan, hogy az időhúzás meddig tartható fenn. „A jó piaci hangulat lehet csak átmeneti, azt nagyrészt még mindig az EKB decemberi lazítása táplálja, az euróválság kiváltó okai nem oldódtak meg, a görög helyzet továbbra is sok bizonytalanságot okoz” – mondta Sarkadi Szabó. Amennyiben egy újabb lejtmenet kezdődne, a kormány rákényszerülhet, hogy kemény feltételek mellett is megkösse a hitelmegállapodást.

Újratervezés

Az is lehet persze, hogy kezdetben valóban gyors megállapodást akart a magyar kormány, részben a görög válság gerjesztette bizonytalan európai környezet, részben a hazai válságjelek – elszabaduló hozamok, mélybe zuhanó forint – hatására, ám később felülírták ezt a tervet. Ami biztos: a kormányzati és fideszes kommunikáció az egész IMF-ügyben folyamatos változásban volt (és nemcsak arra gondolunk itt, hogy november 14-én Matolcsy György még az IMF-fel szemben akarta hangolni a magyar gazdaságpolitikát). Sarkadi Szabó is elképzelhetőnek tartja, hogy „nincs előre kidolgozott stratégia, politikai döntésről van szó, ami a piaci folyamatok függvényében akár hetente változhat”.

És változott eddig is, a legszembetűnőbb például a tárgyalások lezárására kitűzött időpont. Eleinte viszonylag gyors, már tavaly elkezdődő, legkésőbb február végére, márciusra lezáruló befejeződő tárgyalásokról volt szó. Aztán már december elején elismerték, hogy csak idén startol a tárgyalás – Matolcsy Györgynek volt egy január 10-e körülre szóló prognózisa –, majd úgy változott, hogy „valamikor az első negyedévben” születhet megállapodás, később ez márciusban lezáruló, majd akkor elkezdődő tárgyalásokká változott.

Ezután voltak – igaz, nem kormánykörökben, de részben azokra is hivatkozva – az áprilist, illetve a második negyedév közepét emlegető kijelentések is, végül néhány napja Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára már csak annyit vállalt, hogy valamikor az első félévben megállapodunk. Ehhez képest biztató, hogy Fellegi Tamás sajtóirodájának tájékoztatásában az szerepel: „a hivatalos tárgyalások várhatóan márciusban kezdődnek el, és áprilisban lezárulhatnak”.

Emellett kezdetben egy teljesen új típusú magyar–IMF-együttműködésről volt szó, novemberben nem volt olyan kormánypárti politikus, aki ne hangoztatta volna, hogy egyrészt a Gyurcsány-kormány által 2008-ban kötöttől teljesen eltérő megállapodásra készülünk, másrészt nem is hitelt akarunk, csak biztosítékot, védőhálót, biztosítást, pénzt a magyar gazdaság növekedésének megtámogatásához – majd decemberben már egyre többször hangzott el, hogy valóban hitelkeret-megállapodást kötünk.

Szintén változott annak kommunikálása is, hogy mikorra, milyen típusú és milyen összegű hitelkeretről állapodhatunk meg, és milyen feltételekkel. December közepén, amikor hirtelen megszakadt a budapesti informális egyeztetés, Fellegi Tamás még azt mondta, semmilyen előfeltételt nem vagyunk hajlandóak elfogadni. A januári washingtoni és brüsszeli informális egyeztetéseinek végeredménye viszont mégis az volt: addig nincs hiteltárgyalás, amíg az uniós előfeltételek ügyében nincs egyezség.

A kormány kénytelen volt feladni azt a sokáig hangoztatott álláspontját is, hogy a kevésbé szigorú követelményekhez kötött elővigyázatossági hitelkerethez ragaszkodik, és elfogadni, hogy a készenléti típusú, szigorúbb feltételeket jelentő hitelkeretet kapjuk meg – lényegében a Gyurcsány-kormánynak adott hitelkeret egy válfaját. És nemcsak típusában, hanem összegében is a gyurcsányi időket idézheti: egy január közepén a lapunk birtokába került NGM-előterjesztés 17-20 milliárd eurós hitelkeretről írt, valamint arról, hogy „előrelépést kell elérni [a] jegybanki függetlenség, pénzügyi intézmények, válságadók, költségvetés, adózás” terén, hogy sikeres legyen a tárgyalásunk a nemzetközi szervezetekkel.