Titkolózott a kormány az EU és az IMF a küldöttség programjáról, minket pedig érdekelnek a titkok, így kezdő detektívként végigkövettük a küldöttség egy napját reggeltől vacsoráig. Kiderült, hogy Barbara Kaufmann szereti a sós ételeket, a delegáció pedig olyan otthonosan mozog a belvárosban, mintha évek óta itt élne. Nekünk kellett volna álruhát ölteni, de nekik sikerült, a végén talán már nem is a küldöttséget követtük.
Mivel az EKB, az Európai Bizottság, az IMF és a kormány közös egyetértésben titkolózott a Budapestre látogató delegáció programjáról, vagyis arról, hogy a nemzetközi szervezetek mikor és kivel egyeztetnek a mintegy 15 milliárd eurós, az egész ország sorsát érintő hitelfelvétel kapcsán, úgy döntöttünk, egy napra árnyékként tapadunk a hazai intézmények között cirkáló küldöttségre, hogy megtudjuk, milyen az a buli, ahová nem hívták meg a közvéleményt.
Persze az igazán izgalmas megbeszélések zárt falak mögött zajlanak, önmagában már a különböző helyszínekre is érdekesnek tűnt elkísérni a küldöttséget, testközelből látni a kormánnyal alkudozó csapatot, akik a héten a magyar gazdaság helyzetét mérték fel.
Az első fontos tapasztalat, hogy az IMF és az Európai Bizottság küldöttsége együttesen több mint egy tucat embert jelent - egy csapat öltönyös figura -, akik meghatározott menetrend szerint, de külön-külön járják sorra a hazai fontosabb állami szerveket, bankokat, intézményeket, váltakozó csapatokba rendeződve tesznek látogatást, hogy a szűkre szabott idő alatt a legteljesebb képet kapják a gazdasági helyzetről.
Ez praktikusan nem csak azt jelenti, hogy a kezdő delegációkövetőnek, aki úgy képzeli a küldöttség körútját, mint egy osztálykirándulást, ahol egy összeszokott csapat helyről-helyre buszozik a városban, csalódnia kell, hanem azt is, hogy nagyon hamar elkövetkezik a választás pillanata: ki az akit valójában követni akarunk.
Esetünkben a választás Barbara Kaufmannra esett, az Európai Bizottság küldöttség vezetőjére, és nem csak azért, mert számolni lehetett azzal, hogy aznap legalább a fontosabb helyeken biztosan megjelenik, hanem azért is, mert egy fekete hajú, kosztümös hölgy jóval könnyebben beazonosítható, mint konfekcióöltönyös férfikollégái.
A helyzeten továbbá sokat könnyített, hogy Kaufmann szemmel láthatóan néhány budapesti látogatás után is belátta, amit az évtizedek óta a városban élők közül is csak kevesen, nem kell autóba ülni ahhoz, hogy a Deák térről eljussunk a Váci utcáig. A Le Merridienben lévő szállásuktól csaknem mindenfelé gyalog indultak útnak, ezért utánuk sétálni is jóval könnyebb volt, mint egy taxit üldözni.
Második fontos tapasztalat: szemben a detektívfilmekkel, a valóságban senki nem fordul hátra gyaloglás közben, hogy vajon követik-e, részben ebből fakadóan bárki követése jóval kevésbé izgalmas, mint a detektívfilmekben.
A Nemzetközi Valutaalap és az EB tagjai egyébként meglehetősen rutinosan mászkáltak a városban, levágtak, átmentek, egyszerűsítettek, egyértelmű volt, többségük nem először jár Budapesten. Ennek ellenére a szervezők igyekeztek lehetőség szerint minden csoporthoz legalább egy magyar kísérőt adni, az Európai Bizottságtól többek közt Jankovics László és Eördögh Attila, az IMF-től Benk Szilárd érkezett a delegációval.
Barbara Kaufmann, az Európai Bizottság vezetője csütörtökön reggel Tarlós Istvánhoz is gyalog indult útnak a küldöttség többi tagjával, itt a főpolgármesteren kívül az alpolgármesterekkel, valamint a BKK és az NGM képviselőivel egyeztettek a BKV helyzetéről (még több részletet itt talál). A BKV helyzetéről alighanem előzetesen is sokat tudó, kizárólag gyalog közlekedő Kaufmannék még reggel találkozhattak Irina Ivascsenkóval az IMF budapesti vezetőjével, és más IMF-esekkel - ők állítólag a Kempinskiben szálltak meg - így együtt értek oda a Városház utcába. Itt-ott néhány lézengő rendőr, egyébként komoly óvintézkedés sehol. Tarlós és a többiek ekkor már benn voltak a teremben. Hogy más esetben hogyan szoktak zajlanak az egyeztetések, nem tudjuk, mindenesetre itt - és az egész nap folyamán - nem úgy tűnt, mintha körbeudvarolnák a küldöttséget.
Az egy óránál is tovább tartó egyeztetés után a helyszínen lévő delegációt megrohanták a fotósok, a résztvevők beálltak csoportképre. A főpolgármester sajtófőnöke igyekezett a jelenlévő sajtómunkások kedvében járni: „Polgármester úr, esetleg lehetne egy kézfogást a delegációval?” – kérdezte, de Tarlós színtelen hangon egy „tótágast ne álljak”-kal verte vissza a kezdeményezést. Kaufmann illendően mosolygott, majd néhány kollégájával együtt a lehető leggyorsabban távozott a helyszínről.
A megbeszélés közben egyébként a küldöttség több tagja is elment , ők alighanem további egyeztetésekre siettek tovább. Érdekes tapasztalat, milyen gépiesen fejlődnek csapatokká, majd szóródnak szét a delegáció résztvevői, a fegyelmezetten, ékalakban érkező reggeli társaság gombnyomásra szóródott szét a megbeszélés után, majd állt össze néhány utcával később, majd szóródott szét megint más formációban.
Barbara Kaufmann néhány társával együtt a szálloda felé vette az irányt, a Le Merridien halljában hosszasan, izgatott hangon egyeztetett az Európai Bizottság küldöttségének egy másik tagjával, vélhetőleg mindarról, amit Tarlóséktól hallottak, és ami után a főpolgármester sem tartotta indokoltnak az összeborulós fotókat. Egy fél órával később Kaufmannékhoz csatlakozott egy másik megbeszélésről érkező társuk, majd egy negyedik, messziről magyarosnak ható angolsággal beszélő úriember. Meglepetésünkre a BKV-nál is fontosabb témáról, a közelgő ebédről beszélgettek.
Ha valaki úgy képzelte, hogy a küldöttség ideje percről-percre be van osztva, lélegzetvételnyi szünetük sincs, kizárólag előre szervezett protokoll ebédeken és vacsorákon vesznek részt, az tévedett, Kaufmannék szabályos ötletelésbe kezdtek, hogy hol dobjanak be valamit a délutáni program előtt, lazán, öltöny nélkül, felgyűrt ingujjaban, hátizsákosan vágtak át az Erzsébet téren. Végül egy közeli pizzériára esett a választás, egy jellegzetesen budapesti miliőben, egy brutális építkezés kellős közepén, ordítozó munkások és légkalapácsok mellett.
Fontos szabályok kezdő kémeknek: ha valakit követsz ne settenkedj, ne feltűnősködj, ne vond magadra a figyelmet, viselj magadon minél kevesebb jellegzetes holmit, lehetőleg váltogasd a ruhád, ne stíröld hosszasan a célszemélyt, ülj le egy helyre, temetkezz az újságodba és vigyél magaddal rengeteg pénzt. Én sajnos ezeket a szabályokat nem ismertem, citromsárga csíkos pólóban, rózsaszín turistagéppel köröztem a kerthelység körül, ahol Barbara Kaufmann és csapata helyet foglalt, és éppen tésztát, ásványvizet és limonádét rendelt.
Érezhetően egyre több szem kezdte találgatni gyanús őgyelgésem okát - az építkezésen talán munkaügyi ellenőrnek hittek, az étteremben adóellenőrnek, vagy parkolóőrnek - a legtöbben azonban biztosak lehettek benne, hogy az asztalnál ülőket szeretném lefotózni, anélkül, hogy azok észrevegyék. Barbara ekkor éppen kóstolás nélkül sózni kezdte az ételt. Úgy döntöttem stratégiát váltok: rikító pólóm helyett vettem egy barnát a szemközti szuvenírboltban "Budapest" felirattal és elhatároztam, inkább a szomszéd étterem egy asztalához helyezem az őrhelyem, valamint a nap további részében is ezt a stratégiát követem. Na ezekhez az asztalokhoz kell a rengeteg pénz.
Az Európai Bizottság megebédelt, majd sietősen fizetett. A társaság sietsége azonban sajnos nem volt indokolt, visszamentek a szállodába, ahonnan több mint négy órán keresztül ki sem mozdultak.
Vagy kimozdultak, de álruhában, vagy abban a fél percben, amikor egy koldus terelte el a figyelmem, vagy abban a húsz másodpercben, amikor beparkolt a képbe a 105-ös busz. Lényeg, hogy a tárgyalópartnerek vagy házhoz jöttek, vagy a csütörtöki csakugyan egy üres délután volt, mindenestre ez az az üres négy óra, amit a filmekben is jótékonyan átugranak.
Az apró, szikár asszony, Kaufmann azonban csak nem akart feltűnni a forgóajtóban, így amikor megláttam kijönni néhány öltönyöst, akik közül az egyik hasonlított az egyik délelőtti öltönyösre, - újabb felismerés: az öltöny a legjobb álruha - a másik pedig szakasztott úgy nézett ki, mint akinek már az óvodában is nemzetközi kapcsolatok volt a jele, a nyomukba eredtem, biztos ami biztos.
A bizottság delegációjának egy része - vagy legalábbis azok, akiket annak véltem - átvágott a Deák téren a Dohány utca felé véve az irányt, egyiküket csaknem elütötték, amikor átrohant a piros lámpán. Meggyőződésemet, miszerint csakugyan a küldöttség tagjairól van szó, erősítette, hogy egyenesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez mentek, ahol már várt rájuk néhány másik öltönyös, majd együtt bementek az épületbe, ahol csaknem egy órán keresztül egyeztettek.
Vélhetőleg többek között éppen az uniós pénzek hazai felhasználásáról, és talán arról is, reális-e a kormány várakozása, miszerint a jövő évben az eddiginél lényegesen eredményesebben használjuk majd fel a forrásokat.
A megbeszélés után a delegáció tagjai, akárcsak délelőtt Tarlóséknál, ahányan voltak, annyi irányba mentek. A brüsszeliek már a vacsorán ötleteltek a szálloda irányába indulva. Több étterembe is benéztek a hazafelé vezető úton, mire rátaláltak a János Vitézre a Gozsdu udvarban. Tejeskávét és könnyű vacsorát rendeltek, felszabadultan beszélgettek.
Újabb és utolsó fontos detektívszabály: ha megfigyelőhelyeden vacsorát rendelsz, mindig fizess előre, mert soha nem tudhatod, hogy mikor jön a pillanat, amikor menni kell. Mire feleszméltem, a fürge brüsszeliek már fizettek is, és eltűntek a Gozsdu udvar forgatagában.