Index Vakbarát Hírportál

Még többet kell törvényt sértenünk

2012. október 15., hétfő 07:01

Az ország példásan stabil költségvetéséhez az állampolgárok sorozatos törvényszegése is muszáj – akár így is fel lehet fogni azt, hogy az idei költségvetésben tételesen, százezer forintra lebontva feltüntették, melyik állami szervtől mennyi bírságbevételt vár el a kormány. Az első félévben még elfogadhatóan hoztuk a szabálytalanságokat, de a harmadik negyedévben megint érezhetően lemaradtunk, pedig komolyan szigorodtak a közúti ellenőrzések, és a nyerőgépeket is sokkal könnyebb lett volna illegálisan működtetni. A Vidékfejlesztési Minisztérium túl nagyot álmodott, az ügyészek viszont nem ismernek határokat, ha bírságokról van szó.

Az idei az első olyan év, hogy a bírságbevételek egyből a központi költségvetésbe kerülnek, így mindenki tételesen láthatja, hogy mennyit kell szabálytalankodnunk ahhoz, hogy teljesüljön a hiánycél. Nyilván hosszú távon az lenne a legjobb, ha mindenki betartaná az összes törvényt a gyakori év közbeni változtatásokkal együtt, ugyanakkor a rövid távú céljainkra komoly csapást mérne, ha mindenki egyszerre felhagyna a gyorshajtással vagy környezetszennyezéssel.

Szedjetek be még egy milliárdot

Eredetileg 32,5 milliárdot vártak volna a szabálytalankodásainkból, de idén nyáron pesszimistán – persze költségvetési szempontból optimistán – megemelték még egy milliárddal. Az mondjuk sokat elárulhat a motivációról, hogy nem részletezték, pontosan milyen bírságokból számítanak többre, mindössze annyit tudni, hogy a kormánynak egymilliárddal több kell, és kész.

Összességében pedig enélkül is rosszul álltunk a bírságbevételekkel. Az év háromnegyede alatt, azaz szeptember végéig csak 22,8 milliárd folyt be a költségvetésbe. Ez az eredeti célnak 70, a módosítottnak 68 százaléka az időarányosan várt 75 százalék helyett, pedig nem valószínű, hogy a bírságokat általában szezonálisan osztogatnák.

A bírságbevételek csak részben múlnak a költségvetésért aggódó törvénysértő állampolgárokon, az állami hivatalok szorgalma és megfelelő tervezőképessége is elengedhetetlen, hiszen semmire sem megyünk az olyan szabálytalankodóval, aki nem nem bukik le, és ezért nem fizet. És hát a renitens állampolgár és a szorgos hivatal párosa nagyot segítene – különösen, hogy a lassan egy éve tartó IMF-tárgyalások felpörögtek, két hét alatt három levél is jött és ment a Brüsszel-Budapest-Washington háromszögben – az NGM-nek is, hiszen a Matolcsy-minisztérium bemutathatná, hogy milyen ügyesen és pontosan tudnak tervezni.

Akik odatették magukat

Kezdjük a bírság-behajtóversenyben a jól teljesítőkkel. A Belügyminisztérium kapta a legnagyobb falatot, több mint 18 milliárd forintot kell idén bírságokból behajtaniuk. Ebből is elsősorban a közutakra volt érdemes figyelniük, 16 milliárd kell az autósoktól, biciklisektől és egyéb közlekedőktől, ezt jelenti ugyanis az „objektív felelősségből” származó bírságbevétel.

Összességében 15,5 milliárdot be is szedett a minisztérium, ami egy jó, 86 százalékos éves eredmény. Ez azonban inkább kisebb tételek merész túlteljesítéséből adódik, az utakról még most is majdnem 6 milliárd hiányzik.

Úgy látszik, hiába szigorították jelentősen a szabálysértési törvényt, és hiába lépett fel a rendőrség kőkeményen a hiányzó biciklicsengők, a nem tökéletes elsősegélydobozok ellen is, ennél egyszerűen több kell. Még úgy is, hogy Demszky Gábor szerint itt már most is „adószedés folyik”, legalábbis így érezte akkor, amikor épp ő kapott kerékbilincset.

Bezzeg a vámhivatal és a közlekedést felügyelő fejlesztési tárca simán hozták a saját 700 milliójukat, úgy tűnik tehát, hogy a lakosság igyekszik kötelességtudó lenni, ha kellően szabálytalan közlekedésről van szó. De az igazán lelkiismeretes állampolgár megkönnyítheti azzal az állam munkáját, hogy feltűnőbb szabálysértésekkel él, mert ilyen tempóban sose jönnek be a hiányzó milliárdok.

Tessék például inni, aztán 120-szal kirohanni az Andrássy útra; lehetőleg éjjel, hogy azért sokakat ne veszélyeztessünk. De emellett kicsit sem nehéz például záróvonalon rendőrautót előzni vagy egyszerűen a rendszámtábla nélkül furikázni, és garantált a büntetés. Akarat kérdése az egész, a kormányzati kommunikációból amúgy is tudhatjuk, hogy ha eléggé hiszünk benne, akkor megvalósulnak a gazdasági céljaink is.

A jogászokra lehet számítani

Nem lehet szó nélkül elmenni a GVH majdnem kétszeres túlteljesítése mellett sem. Sikeres bírságolással végződő együttműködésük volt a pékektől, a mobilszolgáltatókon át a befektető cégekig számos esetben. És az évnek még nincs is vége, lehet itt még néhány megtévesztő reklám vagy egy kis piaci erővel való visszaélés, ha minden úgy megy majd, mint eddig.

A bírságolás iránti kíméletlen elkötelezettségüket mi sem példázza jobban, hogy a múlt héten a Malévot is megbírságolták egymillióra, pedig a magyar légitársaság már vagy egy éve megszűnt és már fel is számolták. A versenyhivatal teljesítménye ráadásul azért is bravúros, mert az is belefért, hogy talán a rendszerváltás óta legfeltűnőbb versenyjogsértést, az állami bejelentésre létrehozott dinnyekartellt Budai Gyula hivatalbeli látogatása után sikeresen elmaszatolták.

Az ügyészség viszont teljesen elszállt, tanítani kéne azt, ahogy ők tudnak bírságolni. Nem tudni, kinek akarnak bizonyítani, de az elmúlt időszakban csaknem megduplázták a bírságbevételeiket az egész első félévhez képest, holott már akkor is harmincszorosan túlteljesítették a tervet. Lehet, hogy az ügyészek megsértődtek, amiért csak 3,5 millió forintot nézett ki belőlük Matolcsy, lehet, hogy van valami háziversenyük, mindenesetre már 176 milliónál járnak.

Tanulhatnának tőlük például a bírók, akik legnagyobb jóindulattal is alulról súrolják az elfogadható szintet. A bíróságok 3,8 milliárdnyi várt befizetésből csak 2,3-at tudtak kiosztani, így összeszedett hajrával lehet csak meg a cél év végére. Elég sok a figyelmeztetésből, közmunkából, de a börtönbüntetésekből is, mert 1,5 milliárdnyi bírságnak még idén gazdára kell találnia.

Amelyik kutya ugat

Viszont nem mindenki tudta az elvárt teljesítményt hozni. A Vidékfejlesztési Minisztérium már tavaly megígérte, hogy igencsak megemelik a bírságokból várható bevételeiket, kicsit érzékletesebben; „az utolsó fűszálat is százmilliókra bírságoljuk”, hangzott biztatóan Illés Zoltán államtitkár szlogenje. Ehhez képest szánalomra méltó eredmény, hogy a várt 3,6 milliárdnyi büntetésből 18 százalékot tudtak eddig hozni.

Kisebb tételeknél nagyon erősek, a szabálytalanul épült csónakházak vagy a füstös kémények nem menekülhettek, de okkal kérdezné az ember: az erdőgazdálkodás 200 milliója hol késlekedik? Az lehetetlen, hogy minden a legnagyobb rendben ment a vadonban. Vagy az élelmiszer-ellenőrzéssel idén nem foglalkoztak? Hol vannak az emlegetett fűszálak a növényvédelmi bírságbevételeknél? Nem próbálkozni kell, hanem megcsinálni, különben hiteltelenné válnak a minisztérium jövőbeli fenyegetései is.

A hulladékgazdálkodási bírság hiánya mondjuk még viszonylag érthető, hiszen épp a minisztérium tette taccsra az egész iparágat, nem működő cégeket pedig talán még Illés Zoltán se tud megbírságolni. Az államosított hulladékgazdálkodás csalásai majd megjelenhetnek a közbeszerzési bírságoknál, de az már olyan lesz, mintha egyik zsebünkből a másikba tennénk a pénzt.

A hülyeség bezzeg megy

Magyarországon hetedik éve tilos a beszerzési ár alatti értékesítés. Ez közgazdaságilag már önmagában is egy éktelen marhaság, annyit lehet vele elérni, hogy a fogyasztók többet fizetnek a drágább termékekért. A GVH és az OECD szerint a tapasztalat is ezt mutatja, amellett, hogy az általában indoklásként szereplő "kiskereskedők védelméhez" sem tud egyáltalán hozzájárulni az intézkedés.

Mindenesetre aggasztó, hogy ha van egy tényleg hülye szabályunk, azt rögtön betartja mindenki. Annyira pedánsan, hogy ebben még Matolcsyék se hittek, innét 36 milliót vártak volna, de még egy fillér nem folyt be. Pedig abba talán bele se gondoltak a szélsőségesen törvénytisztelő kereskedőink, hogy ha mondjuk olcsóbb lenne a benzin, akkor az utakon is többet tudnánk szabálytalankodni.

Bírságbevételek (NGM adatok millió forintban) Előirányzat 2012. I-IX. hó Teljesítési arány
 I. ORSZÁGGYŰLÉS      
1 A közbeszerzések Tanácsának bírságbevételei 133 35 25,96%
 VI. BÍRÓSÁGOK      
2 Bíróságok bírságbevételek 3 873 2 334 60,25%
 VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége      
3 Ügyészség bírságbevételek 3,5 177 5053,44%
 X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM      
4 KIM bírságbevételek 207 0 0,00%
 XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM      
5 Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság 200 38 19,06%
6 Földvédelmi bírság 50 11 22,73%
7 Halvédelmi és halgazdálkodási bírság 41 6 13,61%
8 Vadvédelmi és vadgazdálkodási bírság 30 8 27,73%
9 Légszennyezési bírság áthúzódó befizetése 1 1,29 129,17%
10 Veszélyes hulladék bírság 15 18 121,50%
11 Zaj- és rezgésvédelmi bírság 15 11 74,58%
12 Természetvédelmi bírság 25 29 115,04%
13 Szennyvíz bírságok áthúzódó befizetése 0,2 67 33719,98%
14 Emisszió kereskedelmi bírság 23 0 0,00%
15 Felszín alatti vízvédelmi bírság 3 1 30,53%
16 Hulladék gazdálkodási bírság 457 146 32,07%
17 IPPC Bírság 53 13 25,24%
18 Levegővédelmi bírság 38 27 70,79%
19 Ózonvédelmi bírság 1 2 319,97%
20 Vízjogi fennmaradási bírság 10 34 331,27%
21 Vízvédelmi bírság 667 90 13,56%
22 Növényvédelmi bírság 303 9 2,93%
23 Takarményellenőrzési bírság 26 1 3,43%
24 Élelmiszer-ellenőrzési bírság 309 21 6,65%
25 Élelmiszerlánc felügyeleti bírság 153 11 7,14%
26 Talajvédelmi bírság 18 2 11,62%
27 Nitrátszennyezési bírság 3 0 2,06%
28 Növénytermesztési minőségvédelmi bírság 1 1 109,09%
29 Borminősítési minőségvédelmi bírság 31 3 10,72%
30 Bor forgalomba hozatali járulék mulasztási bírság 64 12 18,34%
31 Állatvédelmi bírság 0,1 0,12 120,00%
32 Vízszennyezési bírság 0 28 -
33 Csatorna bírság 0 0 -
34 Vízgazdálkodási bírság 0 0 -
35 Egységes környezethasználati engedély (BKHE) bírság 0 6 -
36 ÜHG Bírság 0 0 -
37 BÜHG adatszolgáltatás mulasztási bírság 0 4 -
38 Végrehajtási bírság 0 0 -
39 Beszerzési ár alatti értékesítés bírsága 36 0 0,00%
40 Tisztességtelen forgalmazói magatartás bírsága 951 12 1,24%
41 Eljárási bírság 83 28 33,64%
42 Mulasztási bírság 11 12 111,83%
43 Földhasználati bírság 0 7 -
  Nitrát adatszolgáltatási bírság 0 0 -
  Helyszíni bírság 0 0 -
  Szabálysértési bírság 0 0 -
  Nem teljesítési bírság 0 7 -
  Kémiai terhelési bírság 0 0 -
  Minőségvédelmi bírság 0 0 -
 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM      
37 HM bírságbevételek 0,3 0,2 66,67%
 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM      
38 Objektív felelősségből származó közigazgatási bírságbevétel 16 000 10 667 66,67%
39 Katasztrófavédelmi és egyéb bírság bevételek 143 135 94,48%
40 Építésügyi bírság 850 832 97,87%
41 Szabálysértési és egyéb bírság bevételek 1 049 3 906 372,30%
 XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM      
42 Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek 4 300 870 20,23%
43 Munkavédelmi bírság 200 71 35,43%
44 Engedélyezéssel kapcsolatos bírságok 15 3 22,77%
  Eljárási bírság 0 30 -
  Helyszíni szabálysértési bírság 0 3 -
  Gázártámogatással kapcsolatos bírságbevétel 0 2 -
  Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság bírságbevételei 0 3 -
 XVI. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL      
45 NAV Közúti bírságbevételek 545 779 143,11%
46 Pénzmosás elleni bírságbevétel 0,4 0 0,00%
 XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM      
47 NFM Közúti bírságbevételek 200 294 146,83%
  Bányászati bírság 0 22 -
  Magyar Energiahivatal bírságbevételei 0 0 -
  Munkavédelmi bírság 0 4 -
 XX. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM      
48 NEFMI bírságbevételek 155 28 17,83%
 XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL      
49 GVH bírságbevételek 1 151 1 982 172,17%
   Összesen  33 439  22 842  68,31%

Ide tartozik az is, hogy a kereskedőink gyakorlatilag képtelenek tisztességtelenül forgalmazni, hiába szigorították idén a a vonatkozó törvényt annyira, hogy legálisan például nem kérhet el egy kereskedő pénzt azért, ha jobb helyre teszi az adott termelő áruját. Pofátlanul betartanak mindent, így bár egymilliárdot terveztünk be az ilyesmi szabályszegésekre, de alig 12 millió jött be eddig.

A szerencsejáték iparág komoly pofont kapott, amikor először ötszörösére emelték az adójukat, majd fél év múlva teljesen betiltották a nyerőgépeket (kivéve az állami kaszinókban működőket). Így azt hihetné az ember, hogy az illegalitásba fordult üzemeltetőket jól meg lehetne bírságolni, de ez sem jött össze, a tervezett 4,3 milliárdnak csak a 20 százaléka folyt eddig be.

Pedig az NGM igazán példát mutathatna, rossz hatása lehet a többi minisztérium munkamoráljára is, ha pont ők veszik félvállról az elvárt bírságolást. Persze mi is tudunk segíteni, pár pakli kártyát bárki meg tud venni, és már kész is a büntethető házi bűnbarlang. De ezek után a használt nyerőgépek is egész olcsók lehetnek, csak be kell üzemelni egyet akárhol és már várhatjuk is a jól kiérdemelt bírságot.

A hanyagok

Leginkább persze a Honvédelmi Minisztérium és a Navracsics Tibor vezette KIM-ben szégyellhetik magukat. A HM-re rongyos 300 ezer forintot bíztak, és még azt se tudták időarányosan behozni. Egyszerűen neveletlenségnek éreznénk egy gazdasági miniszter helyében, hogy egy ilyen jelzésértékű kis kéréssel ilyen látványosan nem foglalkoznak.

Navracsicsék legalább férfiasan kiálltak, és egy lyukas garast nem szereztek Matolcsynak. Persze ezt lehet úgy is értelmezni, hogy a legkevésbé sem fárasztották magukat a bírságolással vagy elfelejtették, költségvetés ide vagy oda. Mindenesetre maradt még egy kis idejük, de hogyha véletlenül még eszükbe jutna, hogy kétszáz milliót  be kell hajtaniuk januárig, akkor módfelett iparkodniuk kell.

A közbeszerzési bírságok alacsony teljesítési arányán pedig nem érdemes csodálkozni, inkább örüljünk annak, hogy a közbeszerzések már patyolattisztán mennek, mindig a nemzeti érdeknek megfelelően.

Összességében tehát nem állunk igazán jól, leginkább bele kéne taposni a gázba és elkezdeni nyomtatni az illegális sorsjegyeinket, hogy teljesüljenek a példamutatóan stabil költségvetésünk frissen megemelt bírságbevételei. Persze mindenki megtalálhatja az igazán neki szabott bírságot, sürgősen akcióba léphetnének végre az orvvadászok, vízszennyezők vagy a pénzmosók is, mondjuk az állatkínzók bíztató munkáján felbuzdulva. A lakosság annyit tehet, hogy az eddigeknél jóval aktívabb hozzáállással szegi meg a szabályokat – szedjük össze magunkat, ne csak álljunk és várjuk a pénzbüntetést, mert úgy látszik az állam se tud mindenkire külön figyelni.

Rovatok