Index Vakbarát Hírportál

El lehet foglalni egy biztosítót?

2013. január 11., péntek 08:12

A Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület vezetőinek egy része hosszabb ideje úgy érzi, hogy a 45 milliárd forintos vagyonnal bíró biztosítót valaki el akarja foglalni. Az egyesületi formában működő Dimenzió vezetésében kőkemény harc dúlt idén az állítólag kívülről mozgatottak, és a függetlenek között. Úgy tűnik, hogy a cégfoglalás sikeres lehet, ám a PSZÁF is gyanúsnak tartja a biztosító körüli kavarásokat.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) december 14-én hozott egy határozatot a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesületről, amelyben rövid pórázra vették az egyesületet. Visszavonásig minden döntéshozó testületnek be kell mutatnia előterjesztéseit, jegyzőkönyveit, határozatait, és a gazdasági adatokat is havonta kell beküldeni a felügyelethez. A szoros ellenőrzés indoka, hogy a PSZÁF a biztosító egyes tisztségviselőitől olyan információkhoz jutott, „amelyek egyértelműen a vállalatirányítás zavaraira (...), illetve a biztosító belső irányításának jelentős külső befolyásolásra utalnak”.

Önkormányzó, de mégsem

A Dimenzió vezetőit, mivel egyesületi formában működik, a tagok választják, vagyis a biztosítottak önmagukat kormányozzák. Elvileg. A dimenziósok egy része szerint azonban régi kapcsolatrendszerek kihasználásával mégiscsak lehet kívülről manipulálni a biztosítót.

És azt mondják, a gyakorlatban ez is történik. Hogy hogyan, ahhoz ismerni kell a Dimenzió eredetét. A biztosító az alapításakor a Matáv (mára már Magyar Telekom) egyfajta juttatása volt a cég dolgozóinak. A cég fizette alkalmazottai után a biztosítási díjakat, irodákkal, üdülőkkel, óvodával és még vitorláshajókkal is segítette az indulást. Mostanra a Dimenziónak már nincs szervezetileg köze a Telekomhoz, de a tagok jó része kötődik valahogy a céghez.

Kulcsszerep

A megalapításában kulcsszerepe volt Pásztory Tamásnak, aki 1996-2007 között volt a Telekom vezérigazgató-helyettese. Sokáig a hozzá kötődő emberek, jórészt egykori beosztottjai vezették a Dimenziót, bár neki személyesen sosem volt hivatalos funkciója a Dimenziónál, egy cége viszont tanácsadóként korábban nyújtott szolgáltatásokat a biztosítónak.

Volt már baj

2010-ben a PSZÁF a mostaninál súlyosabban elmarasztalta a Dimenziót. Akkor komoly szabálytalanságokat találtak, és az egyesület több akkori vezetőjét is menesztették. A most decemberben lemondott vezetés ezt követően jelent meg a biztosító élén.

A PSZÁF határozata által említett „jelentős külső befolyásolás” a Dimenziónál utóbbi időben megfordult tisztségviselők szerint Pásztory Tamásra utal. Ő viszont kérdésünkre azt mondta, hogy semmi köze a Dimenzióhoz, és semmi köze sincs a PSZÁF határozatához sem. Ugyanakkor az Indexnek adott kurta válasza ellenére arra készül, hogy most színre lép: jelöltette magát elnökségi tagnak a január közepi tisztújításra.

A Telekom ügyeit ismerők szerint Pásztory azért nem akart nyíltan a Dimenzió körül szervezkedni, mert a cégnél már nem néznék jó szemmel szerepvállalását. „Persona non grata lett a Matávnál” – fogalmazott egy forrásunk.

Küldj egymilliót

Több meghökkentő történet is kering dimenziós tisztségviselők között arról, hogyan próbálta Pásztory befolyásolni a biztosító működését. Ezek egy része pletykaként terjed, másokat szétküldött emailek támasztanak alá.

A cég eddig kilencfős elnökségének négy tagját szokás Pásztory emberének tartani, ők állítólag az elnökségi ülések előtt Pásztory irodájában egyeztettek a teendőkről, és emailen konkrét utasításokat is kaptak. Előfordult, hogy előre megírt jegyzőkönyveket kaptak tőle, amiben meghatározta, mikor ki és mit mondjon egy-egy napirendi pontnál az elnökségi üléseken. Mind a négyen korábban beosztottjai voltak Pásztorynak.

Ez 2011 novemberében Pásztory tanácsadó cége egy befektetést ajánlott ultimátumszerűen a Dimenzió vezetése figyelmébe. Ekkor állítólag az történt, hogy Pásztory 24 órán belül akarta elérni: egy meghatározott számlaszámra a Dimenzió helyezzen el egymillió eurót. Az utalást végül nem teljesítették.

Olyan pletykák is terjedtek a biztosítási piacon, hogy Pásztory informálisan az egyesület eladásáról tárgyal potenciális befektetőkkel. Holott a cég eladásáról semmilyen döntés sem született, így erre felhatalmazást sem kaphatott.

Májusban kezdődött a háború

Az igazán nagy botrány májusban kezdődött, amikor a Dimenzió elnöksége 5:4 arányban úgy döntött, hogy nem állítják vissza azt a tanácsadói szerződést, amit korábban a biztosító Pásztory egy cégével kötött. Ezzel a Dimenzió vezetése megpróbált kibújni az általuk már akkor sérelmezett nyomásgyakorlások alól.

Pásztory a tanácsadói szerződést visszaállításáról előre határozati javaslatot írt, amelyet elküldött a hozzá kötődő elnökségi tagoknak. Amikor a szerződés visszaállítása nem ment át a testületen, elkezdte szervezni az elnökség megbuktatását. A Pásztory működése miatt aggódó elnökségi tagok szerint az egykori nagyhatalmú matávos vezetőnek olyan tekintélye és befolyása van az egyesületi küldöttek között, hogy a közgyűléseken érvényesülhet az akarata.

Állítólag így érte el, hogy 2012 őszén határozat született arról, hogy az elnökség létszámát 5 főre csökkentsék. Ezután decemberben lemondott a teljes elnökség, valamint a felügyelőbizottság elnöke. A Pásztoryval szemben állók arra hivatkoztak ekkor, hogy nem tudják megvédeni az egyesületet a külső befolyástól, és ugyanezt mondta a felügyelőbizottság távozó elnöke is. Az új vezetés megválasztása január 17-én várható.

Házon belül

Az Indexnek nyilatkozó dimenziós tisztségviselők azt mondták, ijesztő, hogy milyen könnyen lehet egy ekkora szervezetet megfelelő kapcsolati hálóval kívülről manipulálni. Elsősorban régi szívességek, évekre visszanyúló lekötelezettségek állnak több volt dimenziós vezető szerint is a háttérben. „Pásztory Tamás sajátjának tekintette a Dimenziót, de vezetésében soha semmilyen nyílt szerepet nem vállalt” – mondták.

Ez azonban a január 17-re tervezett közgyűlésen megváltozhat. Az öt új elnökségi helyért ugyanis nemcsak Pásztory Tamás indul, hanem többen az eddig hozzá lojális elnökségi tagok közül, míg a vele szemben állók közül már senki sem indul. Pásztory Tamás egyébként korábban, 2010 szeptemberétől 2011 júniusáig a Kopint-Datorg vezérigazgatója, és így többek között a kormányzati gerinchálózat, az ügyfélkapu és a magyarország.hu oldal irányításának felelőse volt; azért kellett távoznia, mert a Fideszben nem bíztak benne eléggé, mivel az előző kormány informatikai beruházásaiban is részt vett. A Dimenzió mostani közgyűlésén a vele együtt akkor távozó stratégiai helyettese is jelölt lehet a biztosító vezetésére, ami tovább növelheti Pásztory befolyását.

Rovatok