Az interneten mindenféle megjelenik. Ha egy portálon azt olvassuk, hogy a föld lapos, és az emberek a szélén ülve a semmibe lógatják a lábukat, akkor vigyorgunk, és továbbklikkelünk. Ám nem érthetünk mindenhez, a legtöbben például híján vannak a pénzelméleti és a pénzügyi rendszer működésére vonatkozó alapismereteknek. Ha ugyanazon a portálon találunk a pénzügyi rendszer alapvető átalakítását javasoló és számunkra hihetetlen megtakarításokat ígérő írásművet, ahol a föld laposságára vonatkozó fejtegetéseket is olvashattuk, akkor persze elég óvatosak leszünk ahhoz, hogy ne vegyünk készpénznek hülyeségeket. Az ország talán legnépszerűbb internetes újságáról okkal tételezzük fel, hogy szakértőkkel ellenőriztet valamit, amihez saját szerkesztői nem értenek, és amíg ezt gondoljuk, kevésbé vagyunk óvatosak. Milyen hitelt adhatunk a szakmánkba nem vágó híradásainak, ha egyszer azon kapjuk, hogy nem teszi?

Néhány nappal ezelőtt az Indexen megjelent Dr. Joób Márk (egyetemi oktató, Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar) A pénzteremtés forradalma című írása, amiben a föld laposságának híresztelésével mérhető butaságokat állít a pénzügyi rendszer megreformálásáról és a tőle várható megtakarításokról. Olyasmiket, amiért a világ minden egyetemének (bár ezek szerint a Nyugat-magyarországi mégis kivétel lehet) minden bevezető makroökonómiai, pénzelméleti vagy pénzügyi kurzusán azonnal megbuktatnák. Egy szabad országban természetesen mindenki abban hisz, amiben akar, balgaságok terjesztésében részt venni azonban egészen más kérdés. Azóta várom, hogy az Indexen megjelenik valami helyreigazítás-féle, legalább egy bocsi. De nem, csak a kommentezők csócsálják a dolgot, az amúgy méltán népszerű portál több tízezer laikus olvasója meg csak higgye nyugodtan azt, hogy a föld lapos.

Dr. Joób írásával demonstrálja, hogy sem a banki vagyonmérlegekkel, sem a monetáris politika tradicionális eszközeinek működésével (az ún. nyíltpiaci műveletekkel) nincs tisztában, de ezt most hagyjuk. Koncentráljunk a kereskedelmi bankok pénzteremtésével kapcsolatos kritikájára.

Dr. Joób nehezményezi, hogy a kereskedelmi bankok pénzt teremtenek, és a teremtett pénzt kihitelezvén kamatjövedelemre tesznek szert.

„A bankok igazán nagy üzlete nem abból áll, hogy a náluk elhelyezett pénzt hitelként kihelyezik és a kamatkülönbséget megtartják, hanem abból, hogy javarészt újonnan teremtett, csak igen alacsony fedezettel bíró pénzt adnak kölcsön és így csaknem az egész kamatot bezsebelik.”

Vajon mit jelent az „igen alacsony fedezettel bíró pénz”? A bankoknak a náluk tartott folyószámla betétek néhány százalékának erejéig tartalékot kell elhelyezniük a központi banknál. Talán erre gondol a szerző? És a központi bank által kibocsátott készpénznek milyen fedezete van? Semmilyen. Ott nem baj, hogy „fedezetlen"? Mindegy, hagyjuk. A kereskedelmi bankokkal manapság amúgy sem szimpatizáló laikus publikum megerősítve láthatja zsigeri ellenérzéseit. (Lám, mi tudtuk, hogy ezek csalók.) Nosza, vegyük el tőlük, szerezzük vissza a közösségnek az indokolatlanul megszerzett banki jövedelmet.

„A problémát a gyökerénél megragadni azonban azt jelentené, hogy nem a bankokat, hanem a pénzteremtést államosítjuk, vagyis pontosabban fogalmazva: a pénzteremtés állami monopóliumát (újra) helyreállítjuk. Ezzel megszüntethetnénk az üzleti bankok alig ellenőrizhető pénzszaporítási gyakorlatát, amely egész nemzetgazdaságok számára komoly veszélyforrást jelent.”

No lám! Dr. Joób felfedezte az egyszintű bankrendszert.

A bankok úgy teremtenek pénzt, hogy látra szóló betétből (folyószámla-egyenlegekből) hitelt nyújtanak. Miután a betét látra szól, vagyis birtokosa nem kötötte le, az ilyen forrásból nyújtott (rövid távú) hitel valóban megsokszorozza a pénzállományt, hiszen a belőle nyújtott hitel felvevőjének is lesz pénze, meg a betétesnek is megmarad az akármikor is felhasználható egyenlege. Ebből a „fedezetlenségből” azonban semmi gond nem származik, hiszen a folyószámla-tulajdonosok soha nem akarják egyszerre megszüntetni az összes betétjüket (amikor egyénileg fizetünk vele, akkor a mi számlaegyenlegünk csökken, akinek fizettünk, azé viszont nő), mindig van egy makroszinten közel stabil betétállomány. Abból sokkal nagyobb baj keletkezne, ha valaki a folyószámla betétállomány formájában tartott megtakarításokat nem hitelezné tovább.

Technikailag annak semmi akadálya nem volna, hogy a hatóság a bankok látra szóló betétállományára 100%-os, a központi banknál elhelyezendő tartalékolási kötelezettséget írjon elő (amit Dr. Joób szorgalmaz, az gyakorlatilag ennek felel meg), a kérdés az, hogy akkor ki és miből nyújtaná a gazdaság folyó működésében alapvető rövid távú hiteleket?

Minden pénzügyi eszközre igaz, hogy megtakarításaink eredményeként jutunk hozzá, és valaki más tartozását jeleníti meg. Az emberek (háztartások és gazdálkodó szervezetek) megtakarításaik egy részét pénzben tartják (és nem részvényben vagy kötvényben, mondjuk). A pénzben tartott megtakarítások egy része a monetáris bázis, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most készpénznek. A készpénzhez úgy jutunk hozzá, mi, mindannyian, hogy az állam kibocsátja, mi meg hajlandók vagyunk tartani belőle, és nem – mondjuk – csak számlaegyenlegekkel rendezni mindennapi ügyleteinket. Amennyi készpénzt tartunk, annyival kevesebb forrást kell az államnak más pénzügyi eszközök kibocsátásával előteremtenie, azaz annyival kevesebb államadósság keletkezik az állam korábbi költekezései miatt. A pénzformában tartott megtakarítások másik (nagyobb) része, a számlapénz viszont gazdasági tranzakciókat, fogyasztási vagy termelői hiteleket finanszíroz, vagyis más gazdasági szereplők tartozása lesz, éppen azáltal, hogy a bankok a betéteket hitelteremtésére használják fel.

Meg lehet tiltani a bankoknak, hogy a betéteket hitelezésre használják (ekkor persze jóval többet számítanának fel a számlavezetésért és a fizetési forgalom bonyolításáért, pénzfelvételért, bankkártyás fizetésért, hiszen a betétállomány hitelezéséből származó jövedelemtől elesnének), ám akkor azokat a hiteleket, amiket eddig a bankok nyújtottak, valaki másnak kéne. Ez nyilván csak az állam lehetne, hiszen ekkor csak ő rendelkezne az emberek pénzben tartott megtakarításaival, mint felhasználható forrással. Vagyis a központi bank nyújtana a cégeknek és a lakosságnak rövid távú finanszírozást, amivel effektíve feltámasztanánk az egyszintű bankrendszer nálunk a 80-as évek végéig működő intézményét. Amikor aztán az állami hatóság vizsgálgatná a hitelfelvevő üzleti tervét meg a visszafizetési képességét, akkor majd kiderülne, hogy a bürokrácia nagyobb hatékonysággal és kisebb költséggel teszi-e ezt, mint ma az így, vagy úgy, de mégiscsak versenyző bankok. És az egész rendszert csak azért nem nevezhetnénk szocializmusnak, mert Kádár Jánost azért tényleg nem lehetne feltámasztani hozzá. Dr. Joób körülnézhetne egy kicsit a világban, hol van még egyszintű bankrendszer. Észak-Koreában. És még?

Az egész ügy egyetlen szót nem érdemelne, ha az Index nem adna teret az ilyen butaságoknak, csúnyán félrevezetve mindezzel a laikus közvéleményt.  Azért várjunk még egy kicsit türelemmel, hátha jön valami helyreigazítás. De legalább egy bocsi.

(Az írás e blogon szokatlan módon átvétel: Pete Péter, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszékének vezetője eredetileg saját blogján reagált a Pénz beszélen a múlt héten megjelent cikkre, de az írást - a szerző engedélyével -  fontosnak tartottuk átemelni .)