Egy nyugati diplomata meséli elkerekedett szemekkel: "te, ha ebben az országban öt percet késel egy megbeszélés tervezett kezdetéhez képest, akkor egész pontosan az első öt percből ki is maradsz". Melyik országról lehet szó? Szinte az összes, fejlett nyugati országbeli válaszadó a távol-keleti országokat jelölte meg. Afrikait egy sem. Pedig ezt Elefántcsontpart kapcsán hallhattuk. Ahol a közszolgák duplasávos autópályán özönlenek a városba, a róluk elnevezett „közigazgatási dugó” kora reggeli időszakában, hogy aztán modern, csupa üveg felhőkarcolókban landoljanak pontban fél nyolckor, eleget téve az ország legfelső közszolgája, a miniszterelnök rendeletének.

Ki gondolta volna? Mint ahogy ki gondolta volna, hogy amikor egy nyugati újságíró egy távoli szegény nigériai tartomány fővárosában interjút kér a helyi kormányzattól, perceken belül emailen kap választ, s a hét interjút órákon belül megszervezik, és azok egy nap alatt le is futnak. Vajon mennyi időbe kerülne mindezt elintézni idehaza hét minisztériumban? Az újságíró azt is megtudja, hogy a helyi minisztériumokban dolgozók java része külföldön képzett, nyelveket beszél, van magánszféra tapasztalata, s hogy a tartomány összes középiskolása az államtól kap napelemmel felszerelt laptopot a tanulmányaihoz. A tanárokat pedig évente tesztelik, értékelik munkájukat, és aki nem felel meg, attól megválnak.

Eltévedtünk volna egy kontinenssel? No nem. És Nigériát sem kell azért félteni, nem vált egyfajta modern utópiává: az olajjövedelmek felét, évi 6 milliárd dollárt a politikai csoportok ellopják (soha ezért senki nem megy börtönbe), az ország az 1960-as függetlenség óta 380 milliárd dollárt vesztett így, ami többszöröse az ország államadósságának. A korrupció, szegénység, háborúk továbbra is jellemzik a kontinenst. De korántsem annyira mint akár egy évtizede. A lényeg pedig, hogy a trend egyértelműen javuló.

Afrika már csak a méretei miatt sem megkerülhető: a Föld második legnagyobb kontinense, több mint 1 milliárd fős népességével a második legnépesebb. Lakosságának fele ugyanakkor kevesebb, mint napi egy dollárból él. Május 25-e a nemzetközi Afrika Nap - ezt 1963-ban az Afrikai Egység Szervezet (a mai Afrikai Unió jogelőd szervezete) csúcsértekezletén jelölték ki. A szervezet célja egyébként az afrikai népek együttműködésének fejlesztése. Mindennek 50 éve.

Megszilárdulás

Ami leginkább szembetűnik, hogy Afrika szerte felismerték: a legfontosabb a szilárd és tartós intézmények kiépítése. Hogy egy-egy nagy személyiség után a vele épített reformok, rendszerek ne fejlődjenek vissza. Az európai civilizáció a középkor végével többek között éppen az intézmények révén emelkedett ki a többi közül (meg a tudomány, a versengés, a technológia által). Az üzleti életben például a legfontosabb újítás a tulajdonosok személyétől független gazdasági társaság kitalálása volt az Adam Smith-i Angliában. E tekintetben a fekete afrikai országok a gyarmati múlt miatt még előnyben is vannak az arab országokhoz képest, ahol az élet minden területét szabályozó iszlám civilizációs örökség miatt ilyen intézmények kialakítása sokkal nehezebb.

Az afrikai országok élelmiszer önellátása rendkívül sokat javult az elmúlt évtizedekben. Ezen túl, a legnagyobb hatása az elosztás és tárolás javulásának van. Sok országban a szinte állandó háborúskodások miatt a termés akár fele is veszendőbe ment. Ez javarészt a múlté – a háborúkkal együtt. Mi történt? Alapvetően három ok játszott közre.

• A nagyhatalmi vetélkedés elmúlt. Így a legfontosabb támasz csúszott ki a vetélkedő milíciák, hadurak mögül.
• Maguk a háborúzó felek is belefáradtak a harcokba, a gazdasági növekedés adta lehetőségek sokakat elcsábítottak a harcterekről az igazgatótanácsi bőrfotelekbe.
• A nyugati világ is egyre hatékonyabb igazságügyi (Hágai nemzetközi bíróság) és katonai eszközökkel (Sierra Leone, Libéria, most Mali) lépett fel az emberi jogok védelme érdekében. Konkrétan tudunk olyan hadurakról, akik a nyugati beavatkozás és/vagy felelősségre vonás lehetősége miatt kötöttek békét és vonultak vissza.

A nyugat nyomában

Afrika a világgazdasági színtéren elsősorban növekedési dinamikájával tűnik ki. A 2012-es átlagos GDP növekedés üteme 6 százalék körül volt, persze igen nagy szórással. Volt ahol csökkenés volt, mint a Mugabe-féle fekete szocialista kísérlettől sújtott Zimbabwe-ben. S volt, ahol közel kétszámjegyű növekedés, mint pl. a gazdaságát rendbetévő és naponta új bányákat nyitó Angolában. A növekedési környezet hosszabb távon igen magas volt, sőt: Dél-Afrikától eltekintve a gazdasági növekedés mértéke még a 2008-2009. évi gazdasági válság éveiben is pozitív tartományban maradt. Ekkor a negatív nemzetközi gazdasági környezet, legfőképp az export visszaesésén keresztül, gazdasági lehűlést eredményezett a legtöbb afrikai országban. Ekkor a térség is a lassulás útjára lépett, azonban európai, illetve amerikai társától eltérően nem csúszott recesszióba.

Ráadásul ez a növekedés – eltérően a korábbi évtizedek gyakorlatától – nem korlátozódik csak az elitekre és külföldi beruházókra. A várakozások szerint az átlag fejenkénti 1000 dollár nemzeti jövedelemmel rendelkező országok száma az összes ország (55) feléről két-harmadára nő az évtized végére.

Forró téma

Azt látom, beszélve City-beli szakemberekkel, hogy Afrika egy ideje már forró téma. Az új elemzői posztok érdemi része már afrikai cégek és makrohelyzet elemzésére szól. A tőkepiaci érdeklődés nem véletlen. Természetesen formálja a fentiekben körvonalazott pozitív változás. Közvetlenül pedig a profit iránti érdeklődés hajtja. Ugyanis a kedvező növekedési, életszínvonal- és kormányzás–beli változások továbbgörögnek a piaci megítélés terén is. Ennek mérőszáma egy-egy piaci index. Ha megnézzük az afrikai részvényeket összefoglaló MSCI részvényindex teljesítményét, azt látjuk, hogy az elmúlt évtizedben messze túlteljesítette a MSCI globális részvénypiaci indexét.

Az évi átlag 12,62 százalék dollárhozam kiugróan magas volt világszinten is. A befektetők érdeklődése tehát természetes. Nyilván a kérdés az, hogyan vehetünk részt ezen piac jövőbeni növekedésében? A legkézenfekvőbb válasz, ha találunk olyan hazai, forintalapú befektetési alapot, ami eleve ezen régiót célozza meg. Ha viszont közvetlenül mi magunk akarunk befektetni, akkor maradnak a részvények és az ún. ETF-ek, amik tőzsdén részvény formában kereskedett olyan befektetési alapok, melyek egy-egy regionális index-nek megfelelően fektetnek be.

Afrika esetében fontos tudni, hogy a legtöbb tőkepiac kicsi, itthonról nehézkes a hozzáférés. Amit hazai befektetési szolgáltatón keresztül jó likviditással meg lehet venni, azok olyan dél-afrikai részvények, melyeket Londonban, font alapon kereskednek.

Miért éppen a nyersanyag?

Jogos lehet a felvetés, hogy most, amikor zajlik a világban egy árupiaci visszarendeződés a távol-keleti gazdaságok viszonylagos lassulása következtében, érdemes-e egy olyan régióba fektetni, ahol a GDP növekedés egyharmada árupiaccal összefüggő tételekből származik. A válasz: igen. Ennek két oka van. Egyrészt a legerősebb érv Afrika mellett éppen a középosztály felemelkedése, ami a belső piacra dolgozó fogyasztói iparágakat, pénzügyi és egyéb szolgáltatókat támogatja. Ez felülírja az amúgy kétségtelenül jogos árupiaci megfontolásokat. Másrészt vannak lehetőségek is a Dél-Afrika és árupiaci túlsúly ellensúlyozására: létezik olyan ETF is, ami az MSCI Afrika indexet követi – Dél Afrika kivételével.

Azonban a kedvenc ETF-em, ami az úgynevezett „frontier”, azaz még a feltörekvőknél is feltörekvőbb besorolású országok piacaiba fektet be. Az eszköz szuper diverzifikált: 25 országból 141 vezető helyi részvényt tart. Pár országot had említsek meg: Bangladesh, Kenya, Katar, Vietnám, Kazahsztán, Románia, Ukrajna. Tehát egy igen érdekes és diverzifikált portfóliót lehet összeállítani már az afrikai kontinens és egyes feltörekvő gazdaságok részvényeiből is. Ami hosszabb távon nagyon jó eséllyel néz komoly növekedés elé, hiszen a világgazdasági növekedés súlypontja fokozatosan tevődik át a fejlettektől a fejlődő (és lassan fejletté váló) gazdaságokba. A holnap Dél-Koreáit és Kínáit ma érdemes megvenni éppen ezeken a piacokon.