Ha úgy érezzük, bankunk éppen a csőd felé tart, felesleges a fiókba rohanni: ha betétünk van, azt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) közel 30 millió forintos összeghatárig a törvény szerint megtéríti.

Ha nagybefektetők, tulajdonosok vagy a vezetőség tagjai vagyunk, akkor még kevésbé segít a pánik: vagy időben a pénzünkhöz jutottunk, vagy akár ne is lépjünk, mert ha a kisbetétesek úgy érzik, menekítjük a pénzünket, betétkivételeikkel elindítják a lavinát, és még egy egészséges bankot is térdre kényszerítenek.

A pánikérzés nagy úr, hiszen az 1980-as években például Hongkongban elég volt egy cukrászda előtt álló hosszú sor, hogy a mellette lévő bankot roham alá vegyék a betétesek.

Miközben a közelmúltban működési engedély nélkül maradt Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet betétesei az MNB kellő időben való beavatkozása mellett biztosan a pénzükhöz jutnak majd, nem mindig sikerül nagyobb pánik nélkül levezényelni egy hasonló helyzetet.

A pénzkivételi pánik – a bankroham – alaposan felforgathatja a pénzintézetek életét, és károsak a gazdaságra, ezért világszerte, így Magyarországon is kutatók vizsgálják ennek okait és a jelenség működési sajátosságait.

Azt hittük, hogy vége, de mégsem

A betétbiztosítások elterjedésével úgy tűnt, a klasszikus bankrohamoknak leáldozott, de a 2008 évi válság időszakában visszatért a mumus, és olyan nagyágyúk, mint a New York-i székhelyű nemzetközi Bear Stearns befektetési bank és AIG biztosító is bankroham áldozata lett. Utóbbi esetben nem a betétesek, hanem a befektetők vonták ki a pénzüket, megnehezítve a biztosító finanszírozását, míg végül az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mentette meg az AIG-t.

Az ilyen indokolatlan pánikot önbeteljesítő rohamoknak is nevezik a szakirodalomban, ugyanis ha a betétesek tömegesen azt hiszik, hogy a többiek kiveszik a pénzüket, és ezért nekik is ezt célszerű tenni, akkor ez a félelem önbeteljesítő jóslatként meg is valósul.

Ésszerűnek tűnik, de nem az

A körmendi eset jó példa: a pénzintézet egy ideje már nem működött megfelelően, de a betétesek akkor indultak csak pénzkivételi rohamra, amikor a felügyelet felfedte a hiányosságokat és bevonta a működési engedélyt.

Egy átlagos betétestől nem várható el, hogy átlássa bankjának működését, és értékelni is tudja azt, így az emberek sokszor egymás cselekedeteire reagálnak. Ez akár ésszerű döntés is lehet, ugyanis elképzelhető, hogy a sor elején állók valós negatív információkkal rendelkeznek a bank működéséről.

Azonban számos olyan szituáció volt a múltban, melyek mögött nem reális okok húzódtak meg. New Yorkban 2003-ban például azért rohanták meg az Abacus Bankot, mert olyan hírek keringtek, hogy az igazgató és az egyik alkalmazott 50 millió dollárral megszökött. A valóságban csupán egy alkalmazottat bocsátottak el sikkasztás miatt, így a terjengő pletykából semmi nem volt igaz.

Ennél tragikomikusabb helyzeteket is feljegyeztek már a történelemben. Például az 1980-as években, Hongkongban egy cukrászda bejárata előtti kígyózó sor elég volt a pánik elindításához, így a közvetlen mellette elhelyezkedő bank megrohanásához.

Az információnak és a tájékoztatásnak nagy szerepe van a pánik láncreakció elindításában, amiről számos kutatás született. A nagy gazdasági világválság idején például az Egyesült Államokban azon megyékben, ahol magasabb volt a rádió elterjedtsége (és így könnyebben jutottak információhoz az emberek a pénzkivételekről), jobban csökkent a bankban elhelyezett betétek mennyisége.

A tájékoztatás azonban a pánikhangulat csillapításában is sok esetben segíthet, pláne, ha az hiteles emberektől származik: 1907-ben az egyesült államokbeli pénzügyi válság idején a kor egyik leggazdagabb embere, J.P. Morgan nagy nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy ha a betétesek a bankban hagynák a pénzüket, akkor minden egyszerűen megoldódna. A válság megoldásáért fáradozó emberek, köztük az említett J.P. Morgan is, felkeresték New York összes papját, lelkészét és rabbiját arra kérve őket, hogy a hívekkel értessék meg, hogy nem érdemes kivenni a bankból a megtakarításokat.

Tényleg megvéd az OBA? 

Érdekes kérdés megvizsgálni, hogy a betétek biztosításának dacára miért is aggódnak a betétesek. Ennek oka lehet egyrészt az a fentebb részletezett, pszichológiai okokra visszavezethető pánik, ami láncszerűen indul el ilyenkor az emberek között.

Másrészt az is szerepet játszhat, hogy egyes országokban a betétbiztosítás önrészes: például az Egyesült Királyságban a betétes elveszítheti a betétje akár 10 százalékát is. Az emberek nyugtalan viselkedését az is magyarázhatja, hogy a biztosítás révén bár viszonylag gyorsan a pénzükhöz jutnak, de ha valakinek minden pénze az adott bankban van, akkor ez a rövid idő is hosszúnak tűnhet.

Fontos, hogy a pénzügyi stabilitásért felelős felügyeletek megfelelően alakítsák a biztonsági hálót. Magyarországot tekintve az Országos Betétbiztosítási Alap honlapjának információi szerint 76 milliárd forint fordítható kártalanításra. 2013. novemberi adatok alapján a belföldi betétek mennyisége a pénzintézetekben 11566 milliárd forint, és ennek közel 80 százaléka (megközelítőleg 9250 milliárd forint) biztosított.

Látható, hogy a számok között nagy az eltérés, az alap vagyona nem lenne elég arra, hogy minden betétest kártalanítsanak, azonban aggodalomra semmi ok: egyrészt nem valószínű, hogy az összes bank összes betétese egyszerre szeretné kivenni a pénzét. Másrészt a kimondott betétbiztosításon túl van implicit biztosítás is, azaz az állam minden bizonnyal képes lenne forrásokat mozgósítani a betétesek védelme érdekében, ha szükség lenne rá. A fenti összeg arra szolgál, hogy a leginkább aggódó betéteseket megnyugtassa arról, hogy nem érdemes a bankhoz rohanni.