A Növekedési Hitelprogramban eddig a GDP közel 5 százalékát kitevő hitel jutott el kis- és közepes vállalkozásokhoz. Ezzel a Magyar Nemzeti Banké a legnagyobb méretű a nemzetközi jegybanki hitelösztönző programok között, megelőzve még a többé-kevésbé mintának tekinthető angol „Funding for Lending Scheme”-et is. Az elmúlt időszakban arra vonatkozóan is több becslés, elemzés született, hogy a program mennyire volt sikeres a nevében foglalt végső, növekedési célját illetően. Az eredmények visszaigazolják a kezdeti várakozásokat: a program eddigi GDP-hatása elérhette az 1 százalékot is.

A program indokoltságát és hatásosságát indulásakor sokan megkérdőjelezték. Számos kritika fogalmazódott meg arra vonatkozóan, hogy lesz-e egyáltalán érdeklődés a bankok és a vállalkozások részéről, és ha igen, lesz-e hatása a hitelezési folyamatokra. Az elmúlt közel két évben elegendő idő telt el és elég evidencia gyűlt össze ahhoz, hogy megítéljük, vajon a programot elindulása óta övező kritikák mennyire tekinthetők még mindig megalapozottnak, vannak-e esetleg olyanok, amelyekre az élet egyértelműen rácáfolt, vagy pont fordítva, beigazolódtak-e esetleg korábbi félelmek?

A következőkben áttekintjük az elmúlt másfél évben a programmal kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott aggályokat, kockázatokat. A cikkben törekszünk arra, hogy a kritikai felvetéseket – ahol lehet - tényekkel ütköztessük, és konklúziót fogalmazzunk meg arra vonatkozóan, vajon releváns-e még az idézett aggodalom. Az elemzésben nem térünk ki sem azokra a szezonális megnyilvánulásokra, amelyek a – többnyire az év elején jellemző – alacsonyabb igénybevételi számok után rendszeresen megkongatják a vészharangot, sem pedig a közgazdasági logikát nélkülöző szkeptikus észrevételekre. Hat, gyakran visszatérő, és elméleti relevanciával rendelkező kritikát vizsgálunk meg az NHP eddigi eredményeinek fényében, melyeket három téma köré csoportosítunk: (1) a hatásosság, eredményesség; (2) az MNB-nél keletkező költségek; (3) esetleges pénzügyi stabilitási kockázatok.

A program hatásossága

Kritika #1 : A program hatástalan lesz, mert csak azok fognak növekedési hitelt kapni/felvenni, akik amúgy is vettek volna fel, de így most kedvezőbb kondíciók mellett valósul meg az ügylet. Másképp megfogalmazva: a program csak azt fogja elérni, hogy a leghitelképesebb kkv-k előbb-utóbb NHP-ra cserélik hiteleiket, vagyis egyfajta transzfert kapnak az MNB-től.

A kritika azon az implicit feltételezésen alapul, hogy az NHP kedvezményes kondíciói a hitelezési hajlandóságot és a hitelfelvételi kedvet érdemben nem képesek befolyásolni. Vagyis azt, hogy a bankok hitelezési hajlandósága, kockázatvállalása független attól, hogy a potenciális adós törlesztési terhe hogyan alakul a jövőben, ami függ a kamat nagyságától, a kamatkockázattól, és az esetleges árfolyamkockázattól. Ez a hipotézis azt is vélelmezi, hogy a kedvezőbb kondíciók mellett elérhető hitel a hitelkeresletet sem élénkíti.

Tekintve, hogy az NHP hosszú lejárató, fix, alacsony kamatozású hitelt kínál a magasabb kamatú, többnyire változó kamatozású és rövidebb lejáratú piaci hitelek helyett, a megfogalmazott kritika már a priori sem tekinthető kellően megalapozottnak, ugyanis extrém módon kamatérzéketlen hitelkeresletet, és a valós ügyfélkockázat felmérésére teljesen alkalmatlan, vagy azt irracionális módon hanyagoló bankokat feltételez.

A posteriori azonban még inkább egyértelmű, hogy a fentebb megfogalmazott aggály alaptalannak bizonyult. Amennyiben az NHP pusztán a piaci hitelezést váltaná fel, az összevont (NHP-s és NHP-n kívüli hitelezést egyaránt magában foglaló) volumenadatokban nem kellene semmilyen változást látnunk, csak a hitelállomány összetételében. Ezzel szemben minden volumen-típusú statisztika arra utal, hogy trendtörés következett be a vállalati, és ezen belül a kkv-hitelezési folyamatokban. Míg korábban évente 4-6 százalékkal zsugorodott az állomány, 2013 harmadik negyedéve óta gyakorlatilag stagnál, ami döntően az NHP hatásának köszönhető. Több vállalati felmérés is arról tanúskodik, hogy a hitelezés élénkülése jelentős része a keresleti oldalról jelentkezik: a hitelprogramban résztvevő vállalatok jelentős része piaci alapon nem, vagy csak kisebb összegben vett volna fel hitelt.

A teljes vállalati és a kkv-szektor hitelállományának növekedési üteme

Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy az NHP célja egy átmeneti időszakban stimulálni a hitelezést, nem pedig végérvényesen felváltani, helyettesíteni a piacot. A pénzügyi közvetítőrendszer problémáinak (devizahitel-portfólió, nem teljesítő hitelek, jövedelmezőségi problémák) megoldásával közép távon a piaci alapon történő hitelezés élénkülhet, a gazdasági növekedéssel konzisztens pályára állhat, így az NHP folytatására már nem lesz szükség.

Kritika #2 : A 2,5 százalékban meghatározott maximális kamat olyan kis mértékű marzsot enged meg a bank számára, hogy a kkv-k nagy része – kockázatosságuk miatt – nem jut NHP-hitelhez.

Ez a kritika is inkább a program korábbi szakaszaiban merült fel, ugyanis a tények azóta azt mutatják, hogy van elegendő jó minőségű kkv, megfelelő megtérüléssel kecsegtető beruházási lehetőség. Az NHP-ban eddig 20 000 kis- és középvállalkozás jutott növekedési hitelhez több mint 1300 milliárd forint értékben, ami azt jelenti, hogy a kkv-hitelállomány majdnem egyharmada NHP-hitel. Mindazonáltal a 2,5 százalékos kamatmaximum ténylegesen szűri a meghitelezhető vállalatok körét. Az NHP+ elindítását pontosan az indokolta, hogy a jegybankkal történő kockázatmegosztáson keresztül bővüljön a hitelprogramban részesülő vállalatok köre.

Költségek, interferencia a monetáris politikával

Kritika #3 : Az NHP túl költséges.

Való igaz, hogy a jegybanki eredményt terheli az eszköz és forrásoldali tételek közötti kamatveszteség NHP miatt végbemenő emelkedése, azonban az MNB monetáris politikáját alapvetően nem eredmény-, hanem sokkal inkább makrogazdasági célok vezérlik, ezen belül elsősorban az inflációs cél elérése, illetve annak veszélyeztetése nélkül a fenntartható gazdasági növekedés támogatása. A hitelprogram elindítását is makrogazdasági célok motiválták: a hitelpiaci zavarok enyhítése és ezáltal – az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül – a fenntartható gazdasági növekedés erősítése. Ezt egy célzott monetáris politikai lazítással, nevezetesen a kkv-hitelkamatok csökkentése által kívánja az MNB elérni, ami egyúttal a monetáris transzmisszió erősítését is jelenti, ugyanis ebben a szegmensben a jegybanki kamatcsökkentések hitelezést élénkítő hatása a bankok túlzott kockázatkerülése miatt kevésbé tudott érvényesülni. A monetáris politikai lépéseknek általában van hatásuk a jegybanki eredményre, azonban a független jegybankok monetáris politikáját ez nem befolyásolja.

A Növekedési Hitelprogram jegybanki szinten felmerülő költségét félrevezető elszigetelten kezelni. A konszolidált államháztartás szintjén már pozitív a mérleg, ugyanis a hitelprogram gazdaságélénkítő hatása többletbevételt jelent a költségvetésnek, és ez – a becsült GDP-hatás alapján – meghaladja a program költségét. Ráadásul pozitív reálgazdasági hatásai (munkahelyteremtés, jövedelembővülés, stb.) növelik a társadalmi jólétet, aminek csak egy része csapódik le fiskális bevétel formájában. Vagyis a hasznok vélhetően messze túlszárnyalják a költségeket, az NHP a társadalom számára egy pozitív nettó jelenértékű program.

Kritika #4 : A fix, 0-kamatú NHP-kitettséggel szemben a forrásoldalon alapkamatot fizet a jegybank a növekvő sterilizációs állományra, így növekszik a jegybank kamatkockázata, ami a jövőben befolyásolni fogja a monetáris politikát, és szükség esetén nem lesz hajlandó kamatot emelni a Monetáris Tanács.

A Monetáris Tanács monetáris politikájának elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, és amennyiben az biztosított (vagy éppen az árstabilitási cél elérése teszi szükségessé), úgy a gazdasági növekedés és a pénzügyi rendszer stabilitásának támogatása. A Monetáris Tanácsnak eredménycélja nincsen. A monetáris politika szükségszerűen eredményez a konszolidált államháztartás szintjén költségeket vagy bevételeket, amire azonban a jegybank csak abban az esetben lehet tekintettel, ha fő céljainak elérése biztosított. Ebből az következik, hogy ha a jövőben kamatemelésre lesz szükség az árstabilitás fenntartásához, az NHP költségének szempontja hátrasorolódik a döntéshozatalban.

A jelenlegi inflációs kilátások alapján a következő 1-2 évben inkább kamatcsökkentésre, mint emelésre lehet szükség, ugyanis az alapfolyamatok tartósan alacsony inflációs környezetről tanúskodnak. Amennyiben azonban az NHP hitelek futamideje alatt kamatemelésre lesz szükség, figyelembe kell venni azt a – már említett - tényt is, hogy a költségeket a konszolidált államháztartás szintjén ellensúlyozzák, sőt, meghaladják a fiskális többletbevételek. A pozitív egyenleg ráadásul nem függ az alapkamat szintjétől, ugyanis bár a költségek lineárisan emelkednek az alapkamat mértékével, hasonló igaz a reálgazdasági hatásokra és ezen keresztül a költségvetési bevételekre is: minél nagyobb a különbség a piaci kamatok és az NHP-hitelek kamata között, annál nagyobb az NHP élénkítő, vagy egy esetleges gazdasági visszaesést tompító hatása.

Pénzügyi stabilitási kockázatok

Kritika #5 : A bankok, különösen a kisebbek felelőtlenül fognak hitelezni, ami végül a hitelek többségének bedőléséhez, hatalmas hitelezési veszteségekhez fog vezetni. Az NHP olyan mértékű versenyt, a kockázatvállalás olyan mértékű erősödését eredményezi, hogy a bankok nem mérik fel kellőképpen a kockázatokat, és számos olyan kkv-t is meghiteleznek, amely igazából nem rendelkezik megfelelő fedezettel, túl kockázatos beruházást indítanak, vagy egyéb okból nem lesznek képesek a hitelt visszafizetni.

Annak megítéléséhez, hogy ez a kockázat mennyire lehet releváns az NHP-val kapcsolatban, érdemes felidézni, hogy a program elindításakor mi jellemezte a vállalati hitelezést Magyarországon. A válság első éveiben (sőt, már 2007-ben) a hazai bankok a hitelkondíciók jelentős szigorítását jelentették az MNB által negyedévente végzett, és publikált hitelezési felmérésben. Azóta csak 2013-ban és 2014 utolsó negyedévében számoltak be a standardok enyhítéséről, azonban ezek mértéke eltörpül a korábban végrehajtott szigorítások mellett. Ezen felül számos modellbecslés, valamint az anekdotikus információk is arra utalnak, hogy a hitelkínálat a válságban beszűkült, a bankok rendkívül óvatossá váltak, és csak a legkevésbé kockázatos, megfelelő mennyiségű és minőségű fedezettel rendelkező vállalatok jutnak banki hitelhez.

A vállalati hitelezési feltételek alakulása a hitelezési felmérés alapján

A hitelprogram tehát egy olyan közegben indult el, amelyben a bankrendszer túlzott kockázatkerülése a gazdasági kilábalás fékjévé vált. Valójában ez volt az elindítás fő motivációja. A számunkra releváns kérdés ezért úgy fogalmazható meg, hogy van-e olyan ösztönző az NHP-ban, ami átlendíti a bankokat a túlzott óvatosságból a felelőtlen hitelezés oldalára?

A legfontosabb észrevétel ezzel kapcsolatban, hogy a hitelprogramban a bankrendszer közvetítő szerepe megmarad, vagyis a hitelallokációt, a kockázatok felmérését és nyomon követését továbbra is azok a hitelintézetek végzik, amelyeket az elmúlt években a nagyfokú óvatosság jellemzett. Bár a piaci alatti kamatszint, ami a futamidő alatt rögzített, jelentősen javítja a vállalkozások pénzügyi pozícióját, ez a hitelkockázatot csökkenti, nem pedig a bankok kockázatvállalási hajlandóságát. A hitelintézetek magas aktivitását a hitelprogramban ezért alapvetően nem a túlzott kockázatvállalás, hanem sokkal inkább a kockázatok mérséklődése magyarázza.

A tények is azt mutatják, hogy a bankok kockázatkerülése – noha ez bizonyos mértékig kívánatos lenne – nem csökkent érdemben. A már említett hitelezési felmérés mellett az NHP-n kívüli hitelezési folyamatokban sem látunk érdemi trendfordulót, a piaci alapú hitelezés továbbra is visszafogott, a nettó kiáramlás negatív, a futamidők rövidek, a hitelszerődések kondíciói továbbra is a bankok által vállalt kockázatok minimalizálását szolgálják.

Kritika #6 : A jegybank a legkockázatosabb kkv-k hitelezésére sarkallja a bankrendszert az NHP+-szal.

A korábban elmondottaknak megfelelően az NHP+ célja valóban az, hogy a bankok kockázatvállalását erősítse, ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy a vállalati hitelállomány egy, a gazdasági növekedéssel összhangban bővülő pályára álljon. Az NHP+ azonban – hasonlóan az NHP-hoz – önmagában nem képes a hitelintézetek kockázati attitűdjét megváltoztatni, ehelyett az történik, hogy az MNB a kockázatok egy részét átvállalja, és így juthatnak kockázatosabb kkv-k is növekedési hitelhez.

Fontos leszögezni, hogy a 2,5 százalékos maximális kamatszint továbbra is korlátot jelent a kockázatvállalás terén, azonban a veszteségmegosztás ezt a korlátot kijjebb tolja, így azokat a közepes kockázatot jelentő (2-4 százalékos éves kockázati költségű) vállalkozásokat is meg tudják a bankok az NHP+ segítségével hitelezni, akik számára az NHP eddig nem volt elérhető. Az ennél számottevően magasabb kockázatú vállalkozások hitelezésére vélhetően továbbra is csak piaci alapon, magasabb felár mellett lesz lehetőség.