Ma már közhely, hogy az állami nyugdíjra nem számíthatunk idős korunkra. Talán meglepő, de a magyarok szinte tökéletesen tudatában is vannak ennek: 100 emberből kettő gondolja csak, hogy kényelmesen meg tud majd élni abból, amit idős korában havonta hoz a postás.

De akkor miért van mégis ennyire kevés magyarnak nyugdíjcélú megtakarítása? Az államnak változtatnia kellene a hozzáállásán, de ne essünk abba a hibába, hogy másoktól várjuk a megoldást. Mindenki úgy tudja biztonságba helyezni magát, ha egyrészt növeli a jövedelmét, másrészt sokkal tudatosabb a pénzügyeiben.

A magyar állami nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatatlan. Álomba ringatja magát, aki azt hiszi, hogy öngondoskodás nélkül boldogul majd nyugdíjas éveiben. De az okok keresése, a panaszok felsorolása előtt vegyük rögtön sorra, hogy mi a javaslat, azaz mit érdemes tenni a fentiek ismeretében.

• Tanuljon! Közhelynek tűnik, pedig nem az. Ráadásul sosem késő elkezdeni. Csak nézze meg, micsoda különbségek vannak az ágazatok között fizetésben. Egy informatikus, mérnök, vagy pénzügyes jellemzően kétszer annyit keres, mint az átlag. Növelheti a fizetését, csak új dolgokat kell elsajátítania hozzá, olyat, amiért éppen jól fizetnek. Az interneten rengeteg dolgot megtanulhat teljesen ingyen, csak időt kell rászánni. Nyelveket mindenképpen, de akár szakmát is elsajátíthat.
• Legyen mobil, költözzön el! A magasabb jövedelmek, jobb munkalehetőségek érdekében nagyon sok esetben fel kell húznunk a nyúlcipőt. Figyeljük meg, hogy Budapesten akár 30-40 százalékkal jobban lehet keresni ugyanazzal a szakmával, mint vidéken. A bérkülönbségek nagyobbak, mint a megélhetési költségek különbségei. A külföldi munkavállalásról pedig már ne is beszéljünk: egyre több magyar ismeri fel ennek előnyeit.
• Váltson munkahelyet! Ez a pont némileg összefügg az előző kettővel, de nem feltétlenül ugyanaz. Ha szakmán belül maradunk és helyben is maradunk, akkor is érdemes megvizsgálni néha, hogyan fizetnek munkaadónk versenytársai. Számos esetben ugrásszerű fizetésemelést érhetünk el egy átigazolással.

• Keresse az államilag támogatott pénzügyi megoldásokat! Nyugdíjszempontból talán az önkéntes nyugdíjpénztár a legjobb megoldás, mert a nyugdíjbiztosítás túl drága, a NYESZ-szel pedig túl sokat kell foglalkozni. Ha 20 éves korától havi 10 ezer forintot félretesz, akkor 22 millió forintot is összegyűjthet nyugdíjas korára. Ráadásul úgy, hogy csak mintegy 6 millió forint lesz a saját befizetés, a többi állami támogatásból és hozamból jön össze.
• Semmiképp ne hagyja parlagon a megtakarításait! Fektesse be, kamatoztassa a pénzét. Meglepődne, ha tudná, hogy mennyire igaz, hogy sok kicsi sokra megy.
• Váltsa ki a hitelét! Nagyon leestek a kamatok az elmúlt években, muszáj időnként utánaszámolni, hogy a meglévő hitelünket megéri-e kiváltani egy újonnan felvett hitellel, aminek alacsonyabb a törlesztője.

A szabályozásnak is változnia kellene

Az államnak fontos lenne sokkal erősebben támogatnia az öngondoskodást. Nem további támogatásokra és anyagi ösztönzőkre gondolunk. Nyugdíj fronton elég lenne például arról meggyőzni a lakosságot, hogy a jelenleg fennálló önkéntes nyugdíjrendszerben nem lesz változás.

Szuper dolog, hogy három különböző termék közül is választhat a magyar lakosság, ha nyugdíjcélra szeretne takarékoskodni. A három termék természetesen jó, ha nem teljesen egyforma, de felesleges például különbözően szankcionálni az idő előtti „feltörést”. Nyugodtan lehetne ezt egységesíteni és egészen biztosan szükség lenne a szabályok egyszerűsítésére. Nonszensz, ha még a szolgáltatók sem feltétlenül tudnak egyetérteni abban, hogy bizonyos eseteket hogyan kell kezelni.

Szintén fontos prioritás kellene legyen a szabályozók számára a gazdaság készpénzmentesítése, de legalábbis a lakosság körében tapasztalható óriási jelenlegi készpénzállomány leszorítása.

Mi a probléma, miért ezeket javasolom? Több érdekes kutatás és adat is napvilágot látott az elmúlt hetekben/hónapokban arról, hogy a magyarok mennyire vannak tudatában a tényeknek, és hogy mit tesznek azért, hogy biztosítsák jövőjüket. Ezek többek között a Pénztárszövetségtől, a K&H-tól, a CIB-től, illetve az Erste-től érkeztek.

A problémát a következő ellentmondás jelenti: miközben a magyarok mindössze két százaléka gondolja úgy, hogy kényelmesen meg tud majd élni az állami nyugdíjból, tíz főből mégis csak kb. három rendelkezik olyan megtakarítással, amit a nyugdíjas éveire tett félre.

Hogy a magyarok képben vannak, az is mutatja, hogy harmaduk kifejezetten úgy látja: az állami nyugdíj semmire sem lesz elég. 15 százalék szerint pedig egyáltalán nem lesz majd állami nyugdíjuk. Mindezek ellenére 100 emberből 80 nem rendelkezik például önkéntes nyugdíjpénztárral, pedig az megoldást jelenthetne. Ezeknek a pénztáraknak a taglétszáma ráadásul évek óta csökken.

Látjuk tehát a problémát, de mégsem teszünk ellene semmit. Mi lehet ennek az oka? Azt gondolom, három fő tényező állhat a háttérben.

Nincs miből

Az első és legfontosabb ok, hogy a magyarok jelentős részének nincs miből takarékoskodni. Az átlagos fizetések tekintetében rosszabbul állunk, mint Lengyelország, Csehország, vagy Szlovákia. Persze a feketegazdaság miatt a jövedelmekkel kapcsolatos adatok nem feltétlenül megbízhatóak.

Még mindig sokan vannak Magyarországon, akik minimálbérre vannak bejelentve, de a valódi jövedelmük ennél sokkal magasabb. Az viszont már mindenképpen beszédes, hogy az Eurostat adatai szerint hazánkban 70 százalék felett van azon háztartások aránya, akik nem tudnának megküzdeni egy váratlan kiadással. Ebben a tekintetben hazánk tökutolsó az egész EU-ban.

Az Eurostat mellett a különböző önbevalláson alapuló felmérések is arra mutatnak: a magyarok 30- 40 százalékának egyáltalán nincs félretett pénze, 20-30 százaléka pedig 500 ezer forintnál kisebb megtakarítással rendelkezik, ami vésztartaléknak talán elég, de nyugdíj szempontból édeskevés. Nem csak az a probléma, hogy Magyarországon rengetegen vannak, akiknek nincs, vagy csak elhanyagolható nagyságú a megtakarítása és hogy utolsók vagyunk az EU-ban.

Az is legalább ilyen rossz hír, hogy a tendencia az elmúlt 10 évben szinte folyamatosan romlást mutatott. Míg a 2006-os adatok alapján még „csak” a háztartások fele nem tudott megküzdeni a váratlan kiadásokkal, addig 2014-ben már 76 százalék volt az arány.

Nem kielégítő a pénzügyi kultúra

Ne legyenek kétségeink, az előző pontban említett megtakarítás nélküli magyarok többsége nem azért nem tesz félre, mert folyamatosan eldorbézolja minden jövedelemét. Egyszerűen nincs akkora jövedelme, hogy a megélhetési kiadások mellett jusson belőle még bármire. Még tipikusabb, hogy a háztartás jövedelme ugyan nem rossz, de korábban felvett hiteleik felemésztenek mindent.

Éppen ezért kezdtem azzal az írást, hogy a gyakorlatban hogyan lehetséges növelni a jövedelmünket, illetve hogy milyen fontos a hitelek kiváltása. Ettől függetlenül van egy réteg, aki megtehetné, hogy megtakarít, de mégsem teszi meg. Sajnos ők is sokan vannak. A Bankmonitornál szinte napi rendszerességgel találkozunk azokkal a kifogásokkal, amik szerint havi néhány ezer vagy néhány tízezer forintot nem is éri meg félretenni. Mindig vitatkozunk ezzel a hozzáállással, de sajnos nem mindig tudjuk meggyőzni az illetékeseket. Azt gondoljuk, hogy az önsorsrontó, gyenge magyar pénzügyi kultúrára kitűnően mutat rá (többek között) a következő két adat:

• A napokban látott napvilágot, hogy az Union és Erste Biztosító ügyfeleinek mintegy fele nem igényelt állami támogatást a nyugdíjbiztosítása után. Természetesen ennek számos oka lehet, de a cég szerint nagyon sokan egyszerűen elfelejtik kérni az államtól ezt a pénzt. Félelmetes belegondolni, hogy ilyen sokan lehetnek azok, akik annyira nem figyelnek oda a pénzügyeikre, hogy egyszerűen elfelejtik kérni az évi maximum 130 ezer forintot.
• A magyarok a vagyonuknak 15 százalékát készpénzben tartják. Egyszerűen nem fektetik be a pénzt. Németeknél, akik híresen minden fillért megfognak, ez az arány 3 százalék körül van. Ráadásul a helyzet egyértelműen romlik: a készpénz Magyarországon egyre nagyobb hányadát teszi ki a teljes vagyonnak.

A magas készpénztartásban természetesen nem kizárólag a magyarok alacsony pénzügyi kultúrája játszik szerepet, hanem ösztönzi ezt az elképesztően magas pénzügyi tranzakciós illeték is. Sok élethelyzetben egyszerűen nem éri meg befektetni a pénzünket.

Bizonytalan, olykor ellenséges jogszabályi környezet

Ezzel pedig el is érkeztünk a harmadik okhoz: az állam nem bánik kesztyűs kézzel a megtakarítókkal, nem figyel eléggé arra, hogy a polgárok gondoskodjanak magukról. Nyugdíj ügyben is igaz ez. 2010-ben az állam „meggondolta magát” és visszaszerezte azokat a megtakarításokat, amiket a foglalkoztatók korábban a dolgozók magánnyugdíjpénztáraiba utaltak. Az eredmény: egy felmérés szerint hazánkban jelenleg 47 százalék tart attól, hogy az állam elveszi a nyugdíjcélú megtakarításokat.

Sokan erre hivatkozva nem hajlandóak nyugdíjcéllal spórolni. Szerintem ezek a félelmek nem reálisak, de ettől még léteznek és ezen a 2010-es események fényében nem is csodálkozom. Térjünk vissza egy percre a fent említett adathoz, miszerint a nyugdíjbiztosítással rendelkezők fele nem igényelt állami támogatást, pedig elvileg jogosult lett volna rá. Ilyen baklövésre nincs mentség, de érdemes azért itt is elgondolkodni egy picit az állam felelősségén.

Miért kell ezt egyáltalán igényelni? A rendszer így egyáltalán nem ügyfélbarát. Miért nem jár a nyugdíj megtakarítások éves befizetése után automatikusan az adóvisszatérítés? Miért kell a lakosságra rakni annak az adminisztrációs terhét, hogy ezt az adóbevallásban igényelje? De utalhatnék arra is, hogy mennyire borzasztóan kusza a három nyugdíjcélú megtakarítási termék (nyugdíj előtakarékossági számla, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás) szabályozása.

Bár első ránézésre hasonlóak ezek a termékek, ha valaki elmélyed a részletekben, akkor ráébred, hogy nagyon sok apró részletben különböznek, feleslegesen. Például érdemes megvizsgálni, hogy melyik termék esetén mi történik, ha nyugdíjkorhatár előtt hozzá szeretnénk férni a termékekben elhelyezett pénzünkhöz. Mindhárom másképp viselkedik ebből a szempontból és az egyes szabályok bonyolultak, hétköznapi ember számára egyáltalán nem érthetőek.

Találkoztam már olyannal, hogy a szolgáltatók között is vita volt arról, hogy hogyan is kell értelmezni a korai kifizetés szabályait, de az is előfordult, hogy azonos önkéntes nyugdíjpénztárnál két különböző ügyintéző teljesen más szabályokról tudott.