Ínséges időket él Budapest gazdasága a szmogriadó idején. Ahogy a kályhákban jobb esetben faanyagot, rosszabb esetben kártékony hulladékokat, úgy égetjük a társadalom közlekedésből származó hasznait is az autóhasználat félresikerült szabályozása miatt. Túl sok hasznos utazás hiúsul meg, miközben rengeteg felesleges utazás épphogy pozitív ösztönzést kap.

Ezúttal nem az autók környezeti hatásainak gyakran emlegetett – feltehetőleg valóban nem tökéletes – műszaki besorolására gondolunk, hanem közgazdasági szempontokra. Tűzzük ki azt a célt, hogy csak olyan utazás valósulhasson meg, ami több haszna van a társadalom számára, mint költsége, beleértve a szmoghatást is. Szmogriadó idején egyértelműen jóval magasabb az autóhasználat környezet- és egészségkárosító hatása.

Így valahogyan ki kellene szűrnünk azokat az autóhasználókat, akiknek annyira azért mégsem fontos az utazás, hogy a hasznai ellensúlyozzák a megemelkedett környezeti költségeket. Nem egyszerű a feladat, hiszen nem töltethetünk ki minden autóssal egy űrlapot, hogy mégis mi járatban, biztos szükséges-e az autózás. Egyetlen szabályozási eszköz alkalmas a szűrő szerepére: az árazás. Ha magasabb lenne az autóhasználat ára szmogban, minden autós saját maga mérlegelné, hogy valóban fontos-e számára az utazás.

Az ár természetesen változhatna környezeti kategóriánként, hiszen a legelvetemültebb füstokádók beindításához tényleg hatalmas mobilitási haszonra van szükség, hogy megérje a társadalomnak az üzlet. A jelenlegi favágó rendszer eredménye, hogy minden, még a nagyon fontos autóhasználat is könyörtelenül kárba vész az alsóbb környezeti kategóriákban.

Ez eppúgy pazarló a társadalom számára, mint alig hasznos utazásokat változatlan áron hagyni a felsőbb kategóriákban. A helyzet perverziója, hogy akik használhatják az autójukat, azok épphogy pozitív ösztönzést kapnak a jelenlegi szmogriadó idején: eltűntek a torlódások, számukra jóval vonzóbbá vált az üzemanyaguk égetése. Ha csökkennek az eljutási idők, többet utazunk. Szmogriadó idején érezzük meg igazán a kárát, hogy nem tudunk megbarátkozni a budapesti dugódíj gondolatával.

A szerző a londoni Imperial College doktorandusza és a BME óraadója.