Magyarországon 31 olyan járás van, ahol többen laktak 2011-ben, mint 2001-ben, miközben 25 járásban a népesség több mint 10 százalékkal csökkent. A lakosságszám növekedése egyértelműen a főváros vonzáskörzetében jellemző, a nagyfokú népességfogyással jellemezhető térségek pedig az ország félreeső részein szétszórtan találhatók.

Egyre többen élnek a főváros környékén

Míg a '70-es évek során a járások felében csökkent a népesség, az ezredfordulót követően minden gyarapodó járásra hét olyan jutott, ahol a lakosok száma fogyatkozik. Ennek hátterében két tényező azonosítható be egyértelműen. Az első ok az ország teljes lakosságának 1980 óta tartó folyamatos csökkenése. A másik pedig az, hogy a rendszerváltozást követő évtizedekben felerősödött a belső vándorlás a társadalmi és gazdasági erőviszonyok átalakulásának hatására. A népesség belső átrendeződésének egyértelmű győztese a főváros vonzáskörzete, az itteni járások mai napig megőrizték vezető helyüket a népesedési rangsorban.

Ilyenek többek között az Érdi, Pilisvörösvári, Budakeszi, Gödöllői, Szigetszentmiklósi járások, ahol a Budapestre történő beköltözés korlátozásának köszönhetően már a hatvanas évek eleje óta folyamatos a népesség gyarapodása. Ezekben a járásokban az évtizedek során egyedül az változott, honnan jönnek a beköltözők. A rendszerváltást megelőzően a bevándorlók az ország minden tájáról érkeztek, majd a kilencvenes években főként a főváros rovására gyarapodott Budapest szűkebb vonzáskörzete – a felerősödő szuburbanizációs folyamatoknak köszönhetően. Az ezredfordulót követően növekedett meg ismételten azok aránya, akik az ország más területéről érkeztek az agglomerációba.

A főváros vonzáskörzetén kívül néhány vidék élt meg (kisebb mértékű) népességnövekedést. Ilyen az osztrák határ és a Balaton környéke, illetve néhány megyei jogú város köré szervezett járás (pl. Kecskeméti, Szegedi, Debreceni, Győri járások).

A népességfogyással jellemezhető járások az ország egész területén megtalálhatók, többségükben a lakosság csökkenése már a hetvenes években elkezdődött. Ilyenek például a Letenyei, Lenti, Csornai vagy Vasvári járások a Dunántúlon, illetve a Tabi, Mezőkovácsházai, vagy Jánoshalmai járások az ország keleti felében. Akadnak azonban olyan térségek is, melyek a rendszerváltást megelőző évtized során még gyarapodtak, az ezredfordulót követően viszont már egyértelműen visszaesés volt rájuk jellemző. Ez a demográfiai trend többségében olyan járásokat érint, melyek központja a rendszerváltást követő gazdasági szerkezetváltás során elvesztették korábbi foglalkoztatási súlyukat. Ezek közül a legsúlyosabb népességfogyás a Szolnoki, Szekszárdi, Zalaegerszegi és Veszprémi járásokban figyelhető meg.

A gyarapodó és az elnéptelenedő Magyarország

A gyarapodó és elnéptelenedő vidékeken belül jelentősek az eltérések abban, hogy milyen demográfiai tényezők határozzák meg a népességszám időbeli változását. Érdemes tehát a járások népességváltozását befolyásoló alapvető demográfiai tényezőket is behatóbban megvizsgálni. Ezek közül az első a természetes szaporodás, ami azt mutatja meg, hogy mennyivel születnek többen a térségben, mint ahányan meghalnak. A másik tényező a járásba érkező és onnan elvándorló lakosság különbségeként adódó vándorlási egyenleg.

A legutóbbi két népszámlálás között a járások 60 százalékában (105 db), mindkét demográfiai tényező negatív: egyrészt a többen halnak meg, mint ahányan születnek, másrészt a járásból többen költöznek el, mint ahányan tartós letelepedési céllal érkeznek. Ezeken a helyeken a fiatalok elvándorlása és a magas halálozás miatt egyfajta negatív „demográfiai spirál” alakul ki, ami a korszerkezet fokozatos elöregedésével, az eltartottak arányának növekedésével és a munkakínálat minőségi romlásával jár együtt. Ilyen térségekben lakik az ország lakosságának 40 százaléka.

A pozitív természetes szaporodással és migrációs többlettel jellemezhető járások száma a tízet sem éri el. Ezek egytől egyig a főváros vonzáskörzetében helyezkednek el, lakosaik száma 680 ezer fő, az ország teljes lakosságának 7 százaléka. Itt a fővárosba történő napi szintű ingázás lehetősége és a budapestinél alacsonyabb ingatlanárak billentik a vándorlási egyenleget a pozitív tartományba. Emellett a családalapítás előtt álló fiatal párok letelepedésével több gyermek születik.

A kedvezőbb életkörülményeket, több munkalehetőséget és fejlett szociális ellátórendszert biztosító agglomerációs térség a születéskor várható élettartam tekintetében is az élen jár, ami alacsonyabb halálozási rátát feltételez.

Ugyancsak kevés járás tartozik abba a csoportba, ahol a természetes szaporodás pozitív ugyan, de a térség alacsony népességvonzó képessége és a beszűkült gazdasági viszonyok miatt megjelenő „taszító” hatások túlsúlya miatt a vándorlási egyenleg a negatív tartományba hajlik. Ezeket az ország keleti felén, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben találjuk (Encsi, Fehérgyarmati, Kisvárdai, illetve Záhonyi járások.) Ezekre a térségekre magas munkanélküliség és alacsony gazdasági aktivitás jellemző, a fiatalok elvándorlása miatt pedig a népesség elöregszik.

A beköltözők ellensúlya

Az ország járásainak harmada tartozik abba a csoportba, ahol kevesebb a születés, mint a halálozás, ugyanakkor vándorlási többletről beszélhetünk. Attól függően, hogy a bevándorlás képes-e ellensúlyozni a természetes fogyást, a népességszám-változás iránya egyaránt lehet pozitív és negatív. A főváros esetében például az ezredforduló után a pozitív irányba billenő vándorlási egyenleg 2011-ig még nem volt képes ellensúlyozni a fogyás mértékét, míg néhány megyeszékhely köré szervezett járás (pl. Győri, Debreceni, Kecskeméti és Szegedi járások) esetében a gazdasági vonzóerő ellensúlyozza a születések alacsony számából fakadó természetes fogyást. Hasonló a helyzet néhány idegenforgalmi központ (pl. Keszthelyi, Siófoki és Hajdúszoboszlói járás), illetve az osztrák határhoz közeli járások esetében (pl. Mosonmagyaróvári, Soproni járások) is.

Összesen 1,6 millió ember (az ország lakosságának 17 százaléka) lakik kizárólag a bevándorlás miatt népesedő vidékeken. Ezek a térségek esélyesek a leginkább arra, hogy hosszú távon kedvező demográfiai pályára álljanak, és csatlakozzanak a fővárost övező járások azon csoportjához, ahol mindkét népesedési tényező pozitív irányba mutat. Ez akkor következhet be, ha a térségeknek sikerül olyan szociális és munkaerő-piaci viszonyokat teremtenie, melyek a családalapítás előtt álló fiatalabb korosztályok számára is kedvező perspektívát biztosítanak. Azaz, van jó munkahely, bölcsőde, óvoda és orvos.

Eltérő kilátások

Az ország lakosságának csökkenése a hosszú távú prognózisok szerint is folytatódni fog, ami tovább növeli a demográfiai különbségeket az ország különböző térségei között. A járások túlnyomó többségében tovább folytatódik a fiatalok elköltözése és a lakosság elöregedése, a beköltözők csak néhány térség esetében csillapítják vagy állítják meg a népességfogyást. Az előrejelzések szerint a fővároshoz közeli járások fognak tartósan gyarapodni, ahol a helyben maradó és beköltöző fiatalok gyerekvállalása összeadódik.

A különböző demográfiai tényezők különböző térségi fejlődési pályákat jelölnek ki. A szerencsés helyeken egyszerre kell több lakás, park és út. A legtöbb térség sikere a vonzerőn múlik: jön-e befektető, költöznek-e új dolgozók a környékre. Ott pedig, ahol már masszív az elöregedés és az elnéptelenedés, a térségi viszonyok konszolidálásáról érdemes gondolkozni.

Az eltérő munkaerő-piaci és szociális kihívásokkal szembesülő népességcsoportok (pl. nyugdíjasok, fiatal pályakezdők, inaktívak stb.) területi elhelyezkedésének előrejelzésével a szociálpolitika térségi kihívásait is jobban megérthetjük. Sok helyen hiába épül játszótér, csak az idősek otthonára és szép ravatalozóra van életszerű kereslet. Néhány gyarapodó térségben új óvodára és iskolára van szükség, sok helyen pedig az egyre tovább dolgozó emberek egészségügyi, szociális igényeire érdemes figyelni.

Az eredeti cikk az Összkép oldalán jelent meg.